2015. szeptember 30., szerda

Reggeli kör - "BŐVÍTETT KIADÁS" :)

Az Értelmileg Akadályozottak Alsó tagozatának 3 csoportja (Autista cs., Mozgásfejlesztő cs. és a Fejlesztő- Felkészítő I.-II. cs.) megtartották első közös foglalkozásukat, melyet az idei tanévtől szeretnének rendszeresíteni. Mi célból? Szocializáció, újdonság, sok mosoly. Ebben a hónapban a Habi csoportban vendégeskedtünk: kibővítették számunkra és velünk a „Reggeli kör”-t. Trinagulumos köszöntő körrel kezdtünk, majd hangszereken játszottunk, tapsoltunk, énekeltünk, labdáztunk és végül ejtőernyőt lengetve búcsúztunk el egymástól. A közös élmény után mindenki felfrissülve, vidáman folytathatta a napját a saját csoportjában.
Későbbiekben, a beszoktatási időszak után az Óvodai csoport is csatlakozni fog J


                                                                                                                      Dinnyés Annamária


2015. szeptember 24., csütörtök

Zánkai kirándulás

Szeptember 21. és 23. között intézményünk alsó és felső tagozatos diákjai, az Erzsébet tábor keretében vehetett részt egy 3 napos zánkai kiránduláson. A pályázatnak köszönhetően a részt vevő tanulóknak mindössze 1000 Ft-ba került a "kiruccanás". 
Remek hangulatban érkeztünk meg hétfőn a Balaton partjára, s a jó időnek köszönhetően sokunk a vízbe is bemerészkedett. Másnap Keszthelyre látogattunk, ahol megtekintettük a Festetics-kastélyt...
Az esték is vidáman teltek, különféle játékokkal készültünk, s a gyerekek nagy örömére ismét volt "csillagkeresés" is! 
Szerdán kipróbálhatták a gyerekek a sárkányhajózást. Fáradtan, de élményekkel teli érkeztünk haza a délután folyamán...

Földi Bernadett


2015. szeptember 23., szerda

Tolerancia program

A Tolerancia Program Nyitó Ünnepsége

"A teljes elfogadás a feltétel nélküli szeretet."
                                              (Andrew Matheus)

A tolerancia programról.....
Már 10 éves múltra tekint vissza iskolánkban a Tolerancia program. Félévente 3 alkalommal látogatunk el kerületi általános iskolákba, ahol közös órákon, veszünk részt, egy alkalommal pedig, mi látjuk vendégül őket. A rendszeres találkozások során ismerkedésre, barátságok kialakítására van lehetőségük a gyerekeknek.
A foglalkozásokat (melyek lehetnek finommotoros, nagymozgásos, játékos fejlesztések) a mi tanulóink életkorához, képességeihez, fejlettségi szintjéhez igyekeznek igazítani a fogadó osztályok pedagógusai. A program egyik célja a társadalmi érzékenyítés, mely kiemelten hatékonyan működhet ebben az életszakaszban. A befogadó osztályok diákjai pozitívabb attitűddel és nyitottabb, elfogadóbb magatartással fognak sérült embertársaik felé fordulni.
Ha a gyerekeket felkészítik a találkozásokra, kellő információt kapnak a fogyatékosság természetéről, sokkal természetesebben elfogadóbban fog alakulni az együttlét. Az előítélet megváltoztatásának érdekében fontos a helyes információnyújtás, a társadalom minden tagjának informálása, érzékenyítése. Ha már fiatalkorban elkezdjük az érzékenyítést, én-formálást, nagyobb esélyünk van egy elfogadó társadalom kialakítására...


Poprádi Natália

2015. szeptember 22., kedd

Gyermekek világnapja

A Gyermekek Világnapját (szeptember 20.) először tartottuk meg tagozatunkon. Ennek keretében meglepetés programmal készültünk a gyerekeknek. A gyerekek kíváncsian várták, hogy mire készülünk. A tagozat közösen megnézte A hetedik testvér c. rajzfilmet. A gyerekek csendben, izgatottan nézték végig. 
A film megnézése után az osztályok külön vonultak, megbeszélték a film mondanivalóját. Ezután minden osztály kapott papírból készült gyerek-sablonokat, amiből a gyerekek megrajzolhatták magukat majd fantáziájuknak megfelelően díszíthették azokat.


Nádasdy Ramóna


2015. szeptember 21., hétfő

Adományok a Richtertől

 Iskolánk megkeresésére a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. az Értelmileg Akadályozottak. tagozat részére 200.000 Ft támogatást nyújtott fejlesztő játékok vásárlására.  A támogatási összegen beszerzett játékok nagy része a mozgás-, a kézügyesség, a számolási és olvasási képesség fejlesztését szolgálják.
 A játékokat 2015. szeptember 21 -én Némethné Varga Ibolya adta át az érintett csoportoknak, s ahogy azt a mellékelt képek is mutatják, tanulóink azonnal megkezdték a játékokkal való ismerkedést. Azóta a játékok szabályait is elsajátították, és nagy örömmel használják tanórákon és a délutáni foglalkozásokon egyaránt. 

Pálffi Ildikó


Az átadás....
az örömteli átvétel....



2015. szeptember 16., szerda

Kirándulás a Duna-partra és a Kopaszi gátra

 Egy csodálatos napsütéses őszi napra sikerült megszervezni a kirándulást. A kis csapattal először felkapaszkodtunk a Nemzeti Színház előtti Zikkuratra, ami nagyon tetszett mindenkinek, ezután sétáltunk a szoborparkban. A nagy meleg miatt megálltunk és a szoborpark melletti játszótéren játszottak, ettek, ittak a gyerekek.
 A kis szieszta után „eltévedtünk” a labirintusban, majd a Kopaszi gát felé vettük az irányt, ahol a füvön piknikeztünk. Nagyon jó hangulatú kirándulás volt, sok élménnyel, kalanddal.


Indre Mónika

2015. szeptember 14., hétfő

A reggeli kör: új rituálé a habiban

 Természetes, hogy minden iskola minden csoportjában kialakul egy napi/ heti rend. Legyünk bármilyen speciálisak is ez nálunk, a Fejlesztő nevelés-oktatás csoportjában sincs másképp. 
 Gyermekeink számára fontos az állandóság, biztonság, de azon belül a változatosság megjelenése. A mi állandó napi rituálénk a "Reggeli kör" - egy napindító, állandó dalokból, mozdulatokból, feladatokból álló kihíváscsokor. Elemei meghatározottak, a dalok, tevékenységek sorban jönnek egymás után.  Az egyéni megoldásmódok, napi célok, hangsúlyok, plusz feladatok színesítik a megszokott menetet. Mindenkitől ugyanazt kérjük és mégis mindig mást, figyelembe kell vennünk az adott gyermeket, a kedvét, a napok sorát, de az időjárást, a nap indulójakor jelszavaink valának móka és kacagás... (függöny mögött, észrevétlenül, titkosan: a kemény munka és a fejlődés :)

Reggeli kör váza:
  idő: 9-9.30
  cél:     
    -nap elkezdése, bensőséges hangulat megteremtése
    -a nap keretének a része, mi van most, mi követi - tér idő tájékozódás fejlesztése!      
   -saját és társak nevének tudatosítása, énkép és csoporttudat alakítása és kialakítása, társakra, 
      nevelőkre való figyelem, alap szociális készségek, kommunikáció, szemkontaktus fejlesztése, 
      szokásalakítás
    -választás gyakorlása (hangszerek) 
    -hangszerhasználat tanulása
    -auditív diszkrimináció fejlesztése
    -érzékszervek fejlesztése: hallás, látás, tapintás: fogás/megtartás/elengedés gyakorlása, szem-
      kézkoordináció fejlesztése
    -figyelem fejlesztése, feladatértés és feladat tudat alakítása

Menete:
   1.  triangulumos kör - mindenkit név szerint köszöntünk 
(hozzáfűzünk egy éneklős jó reggelt- et) - fontos nézzenek egymásra!
   2. Pál Kata Péter - hangszerrel vagy meghallgatva -  közben hangszerrel kísérik a nevelő,
         körbejár, aki szeretne zenélni szépen elkéri... és együtt zenélünk
   3. Kel a nap keleten című dal eléneklése módosított szöveggel  - névfelismerés, mindenkit
        egyesével köszöntünk dalba foglalunk, tüsi labdát kapja meg mindenki, (fogás/elengedés),
        nem szabad eldobni, egyik kézből a másikba rakjuk
        "Kel a nap keleten, ragyog ránk melegen; kel az XY...hajnalban, ágyából fölpattan...
            kel a kel a kel a nap, kel a kel a XY.....kel a kel a....kel a kel a....."
   4. Labdás feladatok:
- labda dobálása tetszőleges személynek a Megy a labda című dalra
- labda adogatás a "mellettem ülőnek" - Enyém, tiéd című dalra

    5. Hangszerek megszólaltatása - Som virág, som virág című dal kísérete;
- előtte hangszer választás (általában 2-ből vagy a dobozból; majd meghallgatjuk és zenélünk
  rá   közösen, végül összeszedjük  a hangszereket egyedül (ki-ki segítséggel) rakják vissza a
        dobozba

  9.25-9.30 Szusszanás -  Levezetőként meghallgatjuk, Edvard Grieg Reggeli hangulat című darabját.

 A gyerekek nagyon szeretik ezeket a foglalkozásokat, fontos, hogy érezzék egy csoportban vannak, figyelniük és vigyázniuk kell egymásra... közben játszanak és körbe veszi őket a zene.
 Minden gyerkőcnek van saját kedvenc része, ezt látványosan várja és különösen igyekszik. Nagyon sokat kell segíteni és motiválni, de igénylik és szeretik. Szinte minden nap történik valami meglepetés valami új dolog... gy1 pontosan dobott, gy2 direkt elejtette a labdát és kikacag, gy3 elkezdte énekelni az új dalt, gy4 mintha nem dobálná annyit a hangszert, gy5 sokkal türelmesebb, gy6 hajlandó megfogni az ütőt és megszólaltatni a triangulumot... folyamatosan fejlődnek és mindig meglepnek :)
 A Reggeli kör részei bár állandóak, fokról fokra időről időre nehezednek, kibővülnek, módosulnak... mert fejlődünk és megújulunk még az állandó hétköznapok állandó momentumaiban is :)


A reggeli kör fényei...

2015. szeptember 10., csütörtök

A műfüves pálya avató ünnepsége

„Műfüves a focipálya, minden áldás szálljon rája!”


 Az MLSZ pályaépítési programjának keretében intézményünk udvarán elkészült egy műfüves pálya, melynek ünnepélyes avatására 2015. szeptember 10-én 15 órától került sor neves meghívott vendégek közreműködésével.

Bővebben:

 Az MLSZ pályaépítési programjának keretében intézményünk udvarán elkészült egy műfüves pálya, melynek ünnepélyes avatására 2015. szeptember 10-én 15 órától került sor neves meghívott vendégek részvételével és közreműködésével. 
 A rendezvényt Sípos Imre szavalata nyitotta meg, majd a megjelent vendégeket Szörényi Dániel 5. osztályos tanuló egy dallal köszöntötte. Ezután Némethné Varga Ibolya megbízott igazgató köszönetet mondott a pályázatot kiíró MLSZ-nek, a pályázó Önkormányzatnak és a megvalósításban részt vevő valamennyi partnernek, amiért egy ilyen szép, esztétikus, modern létesítménnyel gazdagodhattunk. Megköszönte továbbá azt a sok fenntartói és működtetői támogatást, ami biztosítja, hogy a hozzánk járó gyermekek esztétikus, biztonságos, modern környezetben, berendezési tárgyak között tölthetik mindennapjaikat, és olyan eszközökkel dolgozhatnak, melyek elősegítik optimális fejlesztésüket. 
 A tanulók köszönetét Szatmári Zsombor egy témához illő szavalattal, az értelmileg akadályozott tagozat pedig egy a nézők körében nagy sikert aratott tánccal fejezte ki. Ezután Vidó Levente műfüves pályára áldást kérő verse fakasztotta mosolyra, majd Hajagos Máté Európa bajnok freestyle bemutatója ejtette ámultba a közönséget. A szülők részéről Vámos László mondott köszönetet a fenntartónak és a működtetőnek az intézménynek nyújtott folyamatos támogatásért. 
 A rendezvényen került bemutatásra iskolánk új logója és jelmondata is. 
 A pálya avatásának jelképeként a nemzeti színű szalagot Kovács Róbert, Kőbánya Polgármestere, Dunai AntalOlimpiai bajnok, egykori válogatott labdarúgó, és az MTK labdarúgó csapatának játékosai (Hrepka Ádám, Poór Patrik, Gera Dániel) vágták el. 
 Az avatás után a gyerekek végre birtokba vehették az új létesítményt. A bemutató után iskolánk csapata az MTK labdarúgóival játszott 2x5 perc barátságos labdarúgó mérkőzést, majd az Éltes Mátyás Általános Iskola és Kollégium csapatával szintén 2x5 percet. Az MTK elleni meccsen csapatunkat Gyepes Gábor 25-szörös válogatott labdarúgó erősítette. 
 A rendezvényről a Kőbánya Tv, az Echo Tv (a tudósítás 2015. 09.10-ei 7.30-kor kezdődő híradó utolsó perceiben volt látható. A videó az interneten elérhető), és az MTK tudósítói is hírt adtak. 

A rendezvényen készült képek elérhetőek itt: 
http://mtkbudapest.hu/hirek/tobb-mint-sport-galeria-/2015-09-11-03-59-59

A rendezvényről készült videó megtalálható itt:
https://www.youtube.com/watch?v=KlYh-yhqEWM
Némethné Varga Ibolya

Megjelent vendégeinknek és a szülőknek köszönjük a részvételt!
Akik a jelenlétükkel emelték a rendezvény színvonalát:

Kovács Róbert                      Kőbányai ÖnkormányzatPolgármestere
Dunai Antal                           MLSZ részérőlOlimpiai bajnok, egykori válogatott labdarúgó
Radványi Gábor                    Alpolgármester
Dr. Pap Sándor                     Alpolgármester
Dr. Szabó Krisztián               Jegyző
Dr. Mátrai Gábor                   Humánszolgáltatási Bizottság vezetője
Marksteinné Molnár J.           Képviselőtestület tagja, az Intézményi tanács tagja
Dr. Horváth Tivadar               Budapest Főv. Kormányhivatala X. kerületi Hivatalvezető
Dézsi Tibor                             Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Vezérigazgató-helyettes
Hancz Sándor                        Kőbányai KŐKERT Nonprofit Közhasznú Kft Ügyv. Igazgató
Dobrai Zsuzsanna                  Polgármesteri Kabinet Vezető Titkár
osztály vezetője
Fehér Gyöngyi                       KLIK 10. Tankerület tanügyi referens
Szabó Ildikó                           KLIK 10. Tankerület pézügyi referens
Némethné Karbulák E           X. Kerületi Kormányhivatal
Tóth Istvánné                         Gazdasági referens
Sipos Imre                              Színművész- a Nemzeti, majd a Magyar színház Manager
 igazgatója
Gyepes Gábor                        23-szoros válogatott labdarúgó
Póth Diána                              többszörös magyar bajnok, Európa-bajnoki 4. helyezett
                                                     műkorcsolyázónő.
Hrepka Ádám, 
Poór Patrik,
Gera Dániel                            MTK labdarúgói
Hajagos Máté                         freestylefociEurópa bajnok 



2015. szeptember 1., kedd

Bemutatkozás



 A  Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola alapfeladatként végzi azoknak az SNI gyerekeknek a nevelését-oktatását, akik a Szakértői és Rehabilitációs Bizottság javaslata alapján szegregáltan oktathatók eredményesen. 
 Célunk a sajátos nevelési igényű tanulókat úgy fejleszteni, hogy eredményesen tudjanak képességeikhez mért munkafolyamatokat végezni, képesek legyenek egyszerű, társas kapcsolatokat kialakítani, azaz védőfeltételek biztosításával kiegyensúlyozott emberi életet élhessenek. 
 Az intézményben folyó gyógypedagógiai nevelés – oktatás színvonalát magasan képzett – sokan két diplomával rendelkező – gyógypedagógusokkal biztosítjuk. A vezetés és az alkalmazottak is elkötelezettek a minőségi munka iránt; nyitottak a fejlődésre, a szakmai megújulásra, az önképzésre. 
Fontosnak tartjuk szakmai ismereteik folyamatos bővítését, egymás közvetett vagy közvetlen segítésével a szakmai kompetenciák gazdagítását, az együttműködésre épülő pedagógiai munkát. 
 Az iskola esztétikus, barátságos hangulatú tantermei, fejlesztő helyiségei megteremtik az ösztönző, motiváló tanulási környezetet. 
 Az intézmény vezetése igyekszik biztosítani az oktató – nevelő munkát segítő korszerű eszközöket.
A sajátos nevelési igényű gyermekek, fiatalok fejlesztését szolgáló nevelő-oktató munkánk színterei
1. Gyógypedagógiai óvoda (gyógypedagógus + óvónő alkalmazásával),
2. Általános iskola
         ◦     Enyhe értelmi fogyatékos tanulók részére (tanulásban akadályozottak),
         ◦ Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók részére (értelmileg akadályozottak),
         ◦ Készségfejlesztő speciális szakiskola előkészítő tagozat (9-10. csoport),
         ◦ Készségfejlesztő speciális szakiskola,
         ◦   Mozgásfejlesztő csoport,
         ◦   Autista csoport,
         ◦ Fejlesztő-felkészítő iskola (súlyosan, halmozottan sérült tanulók részére),
3. Fordított integráció.
4. Utazó gyógypedagógiai hálózat
         ◦ SNI-s tanulók ellátása többségi iskolákban,
         ◦ Logopédiai osztályok.
 A felsorolt nevelési-oktatási színtereken a nevelőtestület döntése szerint a NAT követelményeinek megfelelő tantervek alapján folyik a pedagógiai munka. Kiegészül a tevékenység az erdei iskolában való részvétellel, a Toleranciaprogrammal, a gyógytornával, különféle szabadidős programokkal, a környezeti kultúra esztétikus, praktikus kialakításával. A tantestületben uralkodó szakmai kultúra lényeges elemei a gyermekcentrikusság, azelfogadás, a segítőkészség, a tanulókkal létesített mély emberi kapcsolat, a problémák feltárására, és megoldására való törekvés. 
 A tantestület innovációra nyitott. Önállóan készült a helyi tanterv. A minőségfejlesztés is önállóan zajlik. Az Önkormányzati Minőségirányítási Programmal összhangban az Intézményi Minőségirányítási Program tartalmazza azokat a minőségcélokat, állandó fejlesztési feladatokat és eljárásrendeket, amelyek a Pedagógiai Programunkban szereplő szakmai célkitűzéseink minél magasabb szintű megvalósítását teszik lehetővé. 
 Az ismeretátadás során a testületünk főbb pedagógiai erényei, módszerei, a sokoldalú, konkrét szemléltetés, az ismeretek sokoldalú megközelítése, a szemléletességre való törekvés, a fokozatosság, a rendszeresség, a játékosság, az ismeretek alkalmazási feltételeinek megteremtése, a differenciált fejlesztés és differenciált követelményrendszer megvalósítása. A tanulók ellenőrzésében, értékelésében fontos kritérium, hogy személyes, informatív, folyamatos, következetes, objektív és pontos legyen. Az ellenőrzés, értékelés célja, hogy a tanulót hozzásegítsük a reális önismeret, önértékelés kialakításához, erősödjön a tanulás iránti motivációja, valamint a tanár számára adjon az értékelésből leszűrhető tapasztalatokat, melyeket a pedagógiai folyamatokban hasznosíthat. Értékelő tevékenységünk minden esetben az egyéni adottságok maximális figyelembe vételével a tanulók érdekeit szolgálják. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a hagyományok ápolására. Az évente megrendezett színvonalas iskolai szintű ünnepélyek megtartása, emlékhelyek meglátogatása – aktualitásuk mellett -, a közösséghez tartozás érzését is erősítik, az egyetemes és nemzeti kultúra értékeit közvetítik. A közös iskolai rendezvények – farsang, Kulturális Seregszemle, Mikulás ünnepség, iskola karácsony, gyermeknapi rendezvény, ballagás -, a vetélkedők, versenyek a Komplex Általános Iskola életének üde színfoltjai. Az iskolai életet színesítik az iskolán kívül szervezett programok is: mozi-, színház- és múzeumlátogatások, kirándulások, tanulmányi séták. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a pedagógusok és a szülők közötti jó kapcsolatnak. 
 Az oktató-nevelő munka hatékonyságát alapvetően meghatározhatja a tanuló szüleivel kialakított partneri kapcsolat. Minden esetben nagy figyelmet fordítunk a szülő véleményére, javaslataira, kérésére. A szülőket folyamatosan tájékoztatjuk a tanulók előmeneteléről, fejlődéséről. A társadalmi beilleszkedést szolgálja a tolerancia program bevezetése, és jó gyakorlattá válása. E program kiváló lehetőséget teremt a tanulók nevelésére, melyben meghatározó a tolerancia, az empátia, az érzelmi nevelés, illetve a felsoroltak életszerű helyzetben való gyakoroltatása. Jelentős lépés volt a fordított integráció bevezetése, mivel a részt vevő tanulók lehetőséget kaptak az egyéni különbségek pedagógiai eszközökkel való befolyásolására. A korszerű oktatáspolitikai elvárásoknak megfelelően mi is alkalmazzuk az inklúziót, mivel a jobb képességű középsúlyos, illetve autista tanulóink aktív tagjai a tanulásban akadályozottak tagozatának. A tanórán kívüli tevékenységek során tanulóinknak lehetőségük nyílik a modern terápiás foglalkozások igénybevételére különféle szakkörök, vagy rehabilitációs, habilitációs tevékenységek körében (pl. beszéd és kommunikációfejlesztés, mozgásnevelés, művészeti nevelés stb.). Ingyenesen igénybe vehető szolgáltatásokat biztosítotunk a családok számára (ingyenes tankönyvek, könyvtárhasználat, úszásoktatás, gyógytestnevelés, konditerem, logopédiai kezelés, orvosi ellátás, naponta gyerek- beszállítás iskolabusszal, stb.). 
 Iskolánk igazi erősségévé vált a személyiség sokoldalú fejlesztése, és az ehhez nélkülözhetetlen toleráns, empatikus nevelői attitűd, a családias légkör. Pedagógiai programunk másik, ezzel egyenértékű alapvetése a hagyományosan magas színvonalú oktató munka megőrzése, a képességek minél teljesebb kibontakoztatása.