2016. január 26., kedd

Együtt szaval a nemzet-2016

2016. január 22-én intézményünk diákjai bekapcsolódtak az „Együtt szaval a nemzet” programba.
 A Magyar Kultúra Napján megemlékeztünk arról, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22- tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. 
Az országos ünnepi megemlékezéshez az interneten keresztül csatlakoztunk. A Google YouTube csatornán keresztül Jordán Tamás színművész vezényletével közösen szavaltunk más óvodák, iskolák gyermekeivel, tanulóival. 
A közös versmondást a Himnusz 1. versszakával  indítottuk, ezután elszavaltuk a Nemzeti dalt, befejezésül pedig a Szülőföldem szép határa című verset.
A programba hagyományteremtő szándékkel kapcsolódtunk be, hozzájárulva nemzeti tudatunk erősítéséhez, kultúránk tárgyi és szellemi értékeinek továbbadásához, megőrzéséhez. 



2016. január 24., vasárnap

Január madara: a kékcinege

Iskolánk januári madara a kékcinege: beszélgetünk, olvasunk, mesélünk, verselünk, videót nézünk róla, ő a kézműves foglalkozások témája és örömmel látjuk madáretetőinkben!




2016. január 11., hétfő

Süssünk, süssünk valamit...

Süssünk, süssünk valamit, azt is megmondom, hogy mit:

Kakaóscsigát készített a csoport a tankonyhán...hogy jobban menjen utána a tanulás és a tornázás. Egészségünkre! :)

Dinnyés Annamária


2016. január 7., csütörtök

Ha-ha-ha havazik avagy rendhagyó testnevelés óra 9-10. évf. és K.S.SZ. I-II. módra

Ha-ha-ha havazik,
He-he-he hetekig,
Hu-hu-hu hull a hó,
Hi-hi-hi jajj de jó!


Énekelhetnénk az ismert gyerekdalt...na jó...a második sor nem igazán állja meg a helyét,

de a: Kis hó nagy öröm! kijelentésem, na az annál inkább!
Nem hagytuk magunkat: a csütörtöki testnevelés óra rendhagyó módon zajlott. Téli sportoknak - szánkózás, hógolyózás :) - hódoltunk!
Szakiskolások és Előkészítősök


Az első havazás

A Mozgásfejlesztő csoport is izgatottan várta a tél egyik legnagyobb örömét: az első havazást. Nagykabát, overál, sapka, sál és kezdődhetett is a móka. A gyerekek nagy mosollyal szánkóztak, hógolyóztak, készítettek hóangyalt ezen a napsütéses téli napon.


Dinnyés Annamária




Behavazva...

 Az első hópelyhek szállingózásától folyamatosan az ablakot lesték a tanulásban akadályozottak tagozat alsós gyerkőcei is: szinte tapintani lehetett az izgalmat, ahogy az órák végét várták,  hogy végre játszhassanak a hóban.
 Önfeledt, szép pillanatok voltak, rengeteg nevetés... Várjuk a következő nagy hófelhőt, amíg még tart a tél!

Varga Kinga



2016. január 6., szerda

Februári ebédbefizetés

Februári hónapra EBÉDBEFIZETÉS:
2016. 01. 12. (kedd)
08:30 - 16:30

PÓTBEFIZETÉS
2016. 01. 19. (kedd)
8: 30 – 16: 30




2016. január 4., hétfő

Cinkementés


 Január hónapban nagyon helyes kis látogatónk volt az iskolában:
 Andi néni egy cinkét talált a földön fekve. Valószínűleg repülés közben az ablaknak ütközhetett. Szabolcs bácsival fölvették, mert félő volt, hogy máskülönben megfagy vagy megeszi egy állat. Kibéleltek szalmával egy dobozt, abba tették a madárkát, majd Andi néni bevitte a melegbe és magokat adott neki.
 Pár óra elteltével már vígan mocorgott, ekkor Andi néni úgy döntött, hogy útjára engedi. A cinke örömmel, felerősödve elrepült.
 Villányi Kinga