2016. szeptember 16., péntek

Kós Károly téri "rajzásunk" :)

Elérkezett ugyan a tanévkezdés, ám az újra találkozás örömét átélve, a tankönyveket is átvéve,  a nyárutó melege, a felhőtlen égbolt kicsalogatott minket az iskola épületéből; és az „ÉA felső” kirajzott a környékbeli csodás Kós Károly térre.
Néhány megállót buszozva-közlekedési gyakorlat!-a város egyik legszebb köztéri parkjába épített  játszóterén találtuk magunkat.
A bekerített terület biztonságában ki-ki megtalálta a kedve szerinti szabadtéri elfoglaltságát: Móni néni Évivel kergetőzött, Dórika végre boldogan hintázhatott. Dávid erő,-és bátorságpróbát teljesített, amikor Erős Mari nénire gondolva a „kötélhídon” átjutott. Lívia a szökőkút tövében a padon napfürdőzött és beszélgetett, a focipályán a nagyfiúk rúgták a bőrt, majd a lányfoci került sorra. A csendesebb lányok a virágágyások között sétálgattak, a fiúknak fent a dombon volt gyűlésük.
Ha valaki elfáradt már a kötélhágcsókon végzett gyakorlatok során, vagy eleget csúszdázott, leülhetett a padokra, s ha kezet is mosott, elővehette elemózsiáját, akár meg is kínálhatta társait barátságból.
Mert a barátság nagy volt köztünk ezen a napon! Mindenki azzal játszhatott, sétálhatott, labdázhatott, akivel szeretett volna, másik csoportbeli társsal, másik tanárnénivel.
Néhányan elsétáltak a szemközti cukrászdáig…lehet, hogy legközelebb oda is készülünk?

Alföldy-Boruss Dezsőné

















2016. szeptember 7., szerda

Zumba


Jövő héttől felnőtt zumba órák kezdődnek iskolánkban.
Az órák minden szerdán 15:30-kor és pénteken 15.00-kor kezdődnek.
A foglalkozások ára 600 Ft/óra, a 10 alkalmas bérlet 5000 Ft. Az első óra mindenki számára ingyenes!

2016. szeptember 5., hétfő

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET

 2016. szeptember 13-án, kedden 16 órától Szülői Értekezletet tartunk. Először iskolánk igazgatója tart összevont tájékoztatót, majd az osztályfőnökök ismertetik az egyes osztályokra vonatkozó információkat.
 Minden szülő megjelenésére feltétlenül számítunk!
Októberi hónapra EBÉDBEFIZETÉS:

2016. 09. 07. (szerda)
09:00 - 16:30


PÓTBEFIZETÉS

2016. 09. 13. (kedd)
9: 00 – 16: 30 
 
Kedves Szülők!

Kérem, jelezzék felém amennyiben a 9:00-tól 16:30-ig megadott időpont valamilyen oknál fogva gondot okoz Önöknek! Továbbá kérjük Önöket, hogy lehetőség szerint előre kiszámolt készpénzzel szíveskedjenek befizetni! A kiadott étkezési határozatokon láthatóak a napi étkezési díjak, melyek a tavalyi évhez képest nem változtak.

2016. szeptember 1., csütörtök

Kedvezményes autóvásárlási lehetőség

Felhívjuk a kedves szülők figyelmét, hogy szeptember 30-ig igényelhető támogatás autóvásárlásra, idén már használt autóra is. Részletek az alábbi linken: