2016. június 28., kedd

Flashmob a Hősök terén


 2016. május 24- én intézményünk részt vett a gyógypedagógiai flashmob rendezvényen, melyen diákjaink, pedagógusaink, és szülők is jelen voltak, ötvenhatan képviseltük iskolánkat. 
 Gyógypedagógiai Flashmob célja, hogy láthatóvá tegyük a gyógypedagógiai intézményeket, a bennük nevelkedő gyermekeket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy különbözőek vagyunk, ezért másképp is kell gondolkodni rólunk: akár a törvényhozásban, akár a finanszírozás tekintetében különleges figyelmet kell kapnunk, hiszen különleges szolgáltatást nyújtunk.  Megmutatjuk, hogy sokan, sokfélék vagyunk és színes kínálatunkkal sok társadalmi problémára többféle megoldást kínálunk.
 A mi feladatunk az volt, hogy az SNI (sajátos nevelési igényű) mozaikszót sorfalunkkal megalkotássuk. Sokat gyakoroltunk a gyerekekkel, aminek meglett az eredménye, mert a drón felvételen lélegzetelállító látványt nyújt az SNI forma.
 Megható és szívmelengető élmény volt ez a megmozdulás, nagyon büszke vagyok a gyerekeinkre, mert végig fegyelmezetten, és tisztelettudóan viselkedtek. Köszönet minden diáknak, pedagógusnak, szülőnek, akik részt vettek ezen a rendezvényen!



 A rendezvényről készült felvételek megtekinthetők:


Tóth Orsolya

2016. június 15., szerda

Kitűnő tanulóink

 Intézményünk 4 tanulóját kiváló tanulmányi eredménye és példamutató magatartása elismeréseként 2016. június 7-én a Kőbányai Önkormányzat látta vendégül a Csősztorony étteremben.
 A tanulók kimagasló teljesítményét az önkormányzat oklevéllel, édességgel, bűvészműsorral, pizzával és üdítővel jutalmazta. 

Intézményünk jutalmazott tanulói: 
Vidó Levente 4. o. 
Bálint Antal 4. o. 
Király Tamás 8. o. 
Pátkai Andrea KSSZ II. 

Kedves Gyerekek!

A 2015/2016-os tanévben nyújtott teljesítményetekhez szívből gratulálunk! Büszkék vagyunk Rátok, kívánjuk, hogy szorgalmatok, lelkesedésetek soha ne lankadjon és a következő tanévekben is érjetek el hasonlóan szép eredményeket!

Némethné Varga Ibolya



2016. június 13., hétfő

Iskolánk felnőtt futócsapatának első versenye


 2016 06.12-én iskolánk tanár-futócsapata részt vett  a K&H 6 fős maratonváltón. Egyenkénti 7km teljesítése után, remek 4 óra 7 perces idővel értünk célba.
 Csapattagok: Dinnyés Annamária, Nádasdy Ramóna, Grósz A. Krisztina, Baranyai Szilvia, Pavkó Nikolett, Teleki Szabolcs.
 Külön köszönet törzs-szurkolónknak, Villányi Kingának, aki végig lelkesen buzdított minket!


Tavasz-búcsúztató, nyár-köszöntő kirándulás az ÉA tagozaton

 2016. május 31-én tagozatunk autóbuszos kirándulást tett a Szentendrei Skanzenbe. A program - tekintve, hogy nagyon régóta készültünk rá- eseménydúsra sikerült.
 Megérkezésünk után a rövid pihenőt követően elsétáltunk a Felső – Tiszavidékre. A kisebbek itt kipróbálhatták a Játékudvar csodáit, a szakiskolásaink és a hozzájuk csatlakozó érdeklődő tanulók pedig részt vehettek a „Mi a szösz?” elnevezésű múzeumpedagógiai foglakozáson.


 A tájékoztatóban ígérteknek megfelelően: tiloltunk, szöszöltünk és a kötélverőgép segítségével csodálatos karkötőket készítettünk. Köszönjük a lehetőséget!
 A továbbiakban még jártunk a Felföldi Mezővárosban, megcsodáltunk egy varázslatos kisboltot és természetesen utaztunk a skanzen vonaton.
 Kirándulásunkat a Dusnoki szélmalomnál fejeztük be, melynek hűvösében jót pihent kis csapatunk.
 Nagy öröm volt számunkra, hogy az idei tanévben a mozgásfejlesztő csoport tagjai is csatlakozhattak hozzánk. Azt hiszem mindenki számára maradandó élményt jelentett ez a kirándulás.
Indre Mónika

2016. június 10., péntek

„Madárbarát iskola” rajzverseny nyertesei

A madárbarát iskola projektünk idei záróeseményeként pályázatot hirdettünk „kedvenc madaram” címmel. A technika szabadon választható volt, egy gyerek vagy osztály több pályázati művel is nevezhetett. Rengeteg alkotás érkezett, a zsűrinek (a tanítónénik nagy része) elképesztően nehéz dolga volt, ahogy a szavazatszámlálónak is. Minden versenyző apró jutalommal tért haza az eredményhirdetés napján, annyira szépek voltak az alkotások, hogy úgy éreztük, ez így igazságos. A helyezettek kicsit nagyobb ajándékkal és oklevéllel gazdagodtak.

Most pedig lássuk, kik voltak ők:

1. helyezettek lettek:
·         Csonka Emese: Papagáj,
·         Milák Patrícia: Flamingók
·         Tóth János: Baglyok c. alkotása.

Csillagos 1. helyezett: Kovács Sándor „Madárfajták” c. rajza
Különdíjas 1. helyezett: Katona Péter Pál „Páva” c. alkotása lett.

2. helyezést értek el:
·         Dura Annamária: Pingvin c. műve
·         Fekete Ráhel: Fakopáncs
·         Vámos László: Pingvin
·         Váradi Nikolett: Verebek c. alkotása

3. helyezést értek el:
·         Barabás Tamás
·         Boros Dániel
·         Győri Levente
·         Péter Attila
·         Tóth Szilvia

CSOPORTOS ALKOTÁSOK KATEGÓRIÁBAN

·         1. lett az 1-2-3. Csoport a Cinkékkel.
·         2. a TA 1. Osztály Erdei madarai holtversenyben a 9-10. csoport Pingvinjeivel
·         3. a 4-5-6. Csoport a Flamingókkal.
·         4. helyezett a 7-8. Csoport
·         5. helyezett lett az Óvodai Csoport
Különdíjat kapott a 4-5-6. Csoport a „Mi gólyánk” c. alkotásért. Jövőre folytatjuk…J

Bedő Krisztina


Néhány díjazott alkotás:


1-2-3. csoport


Fekete Ráhel 

(Készségfejlesztő Speciális Szakiskola I. évf.)


Katona Péter
Készségfejlesztő Speciális Szakiskola Előkészítő 10. csoport


Váradi Nikoletta 

(Készségfejlesztő Speciális Szakiskola I. évfolyam)


Kovács Sándor
Készségfejlesztő Speciális Szakiskola II. évfolyam


Csonka Emese 

(7-8. csoport)




Egy kirándulás utóélete

 Vértesboglári erdei-iskolánk után (beszámolót lásd egy korábbi cikkben), mivel ott bőséges ellátásban volt részünk, sok kolbász megmaradt. Mi legyen a sorsa?
 Kati néninek támadt egy remek ötlete: A kirándulókkal és az itthon maradt osztálytársakkal rendeztünk egy közös bográcsolást. A "belépő" 1 fej hagyma és 3 szem krumpli volt. Hamar összejött egy nagy bográcsra való. Már hajnalban megkezdtük a munkát. Voltak, akik a hagymát pucolták, darabolták (sírtak is kellőképpen), voltak akik a krumplit, mások a hozzávalókat szedték össze, hordták ki és néhányan a tüzet készítették elő. Mindenki talált munkát magának.
 Amíg főtt az étel, lehetett játszani, focizni, hintázni, beszélgetni. Az ebéd kicsit egyszerű körülmények között zajlott, de a ragyogó napsütésben, finom paprikáskrumplival a tányérunkban ez senkit nem zavart!
 Nagyon jó program volt! Köszönet az összes felsős kollégának, valamint Szabolcs bácsinak és Gyula bácsinak!

Borsos Csilla

Fejlesztők versenye


 Június 2-án rendeztük meg hagyományteremtő szándékkal a Fejlesztők versenyét a tanulásban akadályozott alsó és felső tagozatos tanulók számára.
 A versenyre nagy lelkesedéssel készültünk, olyan játékos, kreatív feladványokkal, amelyeket a gyerekek nagy örömmel oldottak meg és közben észrevétlenül okosodtak, ügyesedtek, és dolgoztak csapatként egymást segítve. A verseny tétje nagy volt, mert az első helyezett csapat jutalma egy szépséges gyümölcstorta volt, de a második és harmadik helyért járó finom nyereményekért is érdemes volt küzdeni.
 A gyerekek visszajelzései alapján a vetélkedőnk nagyon jól sikerült, jövőre újra készülünk a megmérettetésre.


Rubesch Gáborné


2016. június 6., hétfő

Egészség Majális





„Az egészség nem minden, de az egészség nélkül a minden semmi.”
(Arthur Schopenhauer)

Egészség Majális sok örömmel, vidámsággal

 Intézményünkben 2016. május 21-én, szombaton, az egészséges életmódra nevelés jegyében Egészség Majálist tartottunk. A programot intézményünk szülői közösségének kezdeményezésére, tanulóink, dolgozóink bevonásával szerveztük, valósítottuk meg, és tettük nyitottá az egészségét fontosnak érző, azért tenni akaró külső vendégek számára is.
 A testi és lelki egészség megőrzését, visszaszerzését célzó, az alternatív gyógymódokat népszerűsítő - terapeuták által támogatott - majálisunk csoportos és egyéni foglalkozások keretében mindenki számára elérhető hagyományos és alternatív lehetőségeket mutatott be jól-létünk érdekében.
 A rendezvényen a különböző természetgyógyászati terápiák kipróbálási lehetősége mellett volt kreatív sarok, reformétel kóstoló, arcfestés, teaház, táplálék- és növénykiállítás, biorezonanciás állapotfelmérés, lézeres szemvizsgálat, könyvbemutató, csoportos torna, zumba, újrahasznosított tárgyak kiállítása, és tombola a terapeuták, a kollégák, a szülők és cégek által felajánlott nyereményekkel. Mindezek mellett látogatható volt intézményünk só-és aromaterápiás szobája is.  A program jó hangulatát a Pixi Dance tánccsoportlátványos bemutatója és Farkas Gergő csodálatos gitárszólója alapozta meg.
 A programra a szülőkkel közösen nagy lelkesedéssel készültünk, ezért óriási öröm volt számunkra, hogy sokan ellátogattak hozzánk. A vendégkönyv bejegyzései és az egyéb visszajelzések azt mutatják, hogy ezen a szép késő tavaszi napon mindenki jól érezte magát nálunk. Jó érzés volt olvasni egyik vendégünk, Babits Péter (CSEVE csoport) programról szóló bejegyzését:

„Tegnap Budapest X. kerületben található, Gém utcai Komplex Általános Iskolában megrendezett Egészség Majálison jártunk. Már az elején látszott, hogy egy aprólékosan kidolgozott, nagy gonddal megszervezett rendezvényről van szó!
 Volt többek között: Jobb agyféltekés rajzolás, komplex mozgásterápiával (képesség fejlesztő) foglalkozó tanácsadás, csoportos torna értelmileg korlátozott gyerekeknek, talpmasszázs gyakorlási lehetőség, ismerkedés a hangtálakkal egy fantasztikus csoportos hangfürdőzés keretében, meditációs technikák bemutatása, só és aromaterápiás szoba, masszázs, látásjavító szemmasszázs, biorezonancia állapotfelmérés, játék tombola, zumba, stb.
 Minden foglalkozástartó és szervező nagyon lelkes és lelkiismeretes volt. Finom szendvicsekkel, süteményekkel várták a kilátogatókat, olyannyira, hogy pl. még a glutén érzékenyekre is gondoltak!
 Fantasztikus volt látni, hogy, hogy játszanak és ropják együtt pl. a zumbát az SNI-s és egészséges gyerekek. Hogy nyom egy kedves puszit egy egészséges kislány egy Down-szindrómás kisfiú arcára. Idilli volt a kép, olyan, amelyet mindenhol látni szeretnénk. Reményt adott, hogy van értelme tovább dolgoznunk, mert igenis kis országunkban is meg lehet teremteni az egyenlőséget, hogy igenis egyformán értékesek a gyerekeink!
 Nem kellett ehhez más, mint egy nagyon lelkes emberekből (pedagógusok, szülök, hozzátartozók) álló iskola és a gyermekek, akikben még nincsen semmi előítélet. Akik megmutatták, hogy meg lehet csinálni. Szívüket, lelküket beleadva igenis meg lehet csinálni!
 Nagyon hasznos rendezvény volt ez az Egészség Majális, sok segítséget és tanácsot tudott adni mindenkinek. Nagy gratuláció minden szervezőnek!!! Ráadásul külön öröm, hogy az egyikük Svartur Bluish, csoportunk tagja!
 Mindenkinek ajánlom ezt az iskolát, mert egyértelműen látszott, hogy a szívükön viselik az SNI-s gyermekek sorsát!
 Még nagyon sok ilyen Egészség Majálist kívánok, a Gém utcai Komplex Általános Iskolának!”

 A programon az alábbiakban felsorolt terapeuták varázsolták széppé, élvezetessé a napot, akik révén sok hasznos, érdekes információval és rengeteg élménnyel gazdagodtunk:


Erdős Anita:             akupresszőr, masszőr
Erdős Edina:            alternatív képességfejlesztő tanácsadó, kineziológus
Horváth Anita:         Zenepedagógus, Hegedűművész, Peter Hess Hangmasszőr
Horváth Laura:        Rajzoktató, webdesigner
Gesztesi Piroska:     Fülakupunktúrás addiktológus, Schüssler só  terapeuta
Varga Éva:                Zumba oktató
Magyar Petra           Thai masszőr
Dániel Andrea:         Pilates sportoktató
Héder Tímea:            Biorezonanciás állapotfelmérés
Szarvas József:          Biomasszázs
Farkas Tamás:           EMMSA Alapítvány- Első Magyar Mozgás-, és Sportfejlesztő  Alapítvány
Kerekes Márta:           Mellbevágó c. könyv szerzője

Kedves terapeuták!
 Nagyon nagy élmény volt, hogy találkozhattunk veletek, és tanulhattunk tőletek! Kedves, mosolygós, vidám személyiségetekkel, segítő attitűdötökkel, csodálatra méltó képességeitekkel, tudásotokkal, nagylelkű felajánlásaitokkal mindannyiunk elismerését kivívtátok!  Köszönjük önzetlen segítségeteket, támogatásotokat! Reméljük jól éreztétek magatokat nálunk! Bármikor várunk vissza Benneteket nagy szeretettel!

 Egészség Majálisunk megálmodója, legfőbb szervezője és megvalósítója szülői közösségünk egyik tagja, Erdős Anita volt. Nagy-nagy köszönet időt, energiát nem kímélő fáradhatatlan, lelkes, szívvel, lélekkel teli munkájáért! Köszönettel tartozunk Dadasev Irén, Horváthné Kiss Andrea, Pálinkás Piroska Mária, Beke Mónika Andrea, Tóth Beatrix szülőknek is, akik Anitával közösen oroszlánrészt vállaltak a szervezésben és lebonyolításban.
 Köszönöm kollégáimnak is a programon való aktív részvételt, és minden látogatónak, hogy érdeklődésével, jelenlétével megtisztelt minket.

A programon készült képek az alábbi linken érhetők el:

 Mindenkinek köszönjük a részvételt! Találkozzunk jövőre is a Komplexben és tegyünk együtt az egészségünkért!



2016. június 4., szombat

Intézményünk bemutatkozó plakátja

Nagy örömmel mutatjuk meg intézményünk bemutatkozó plakátját!
Tervezője Indre Mónika, készítője Honffy Réka.


2016. június 3., péntek

Az Állatkertben ünnepeltük a Madarak és fák napját

 Május 9-én ellátogattunk a Fővárosi Állat-és Növénykertbe az ÉA tagozat, TA alsó tagozat, és az autista csoport tanulóival. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, és csodálatos környezetben tölthettük el ezt a napot a szebbnél szebb lampionok között, melyek a „Sárkányok éjszakáin” világítanak.
 Május 10-e a Madarak és fák napja, ebből az alkalomból részt vettünk Ákos bácsi szenzációs előadásán, melynek címe „Madárbarát barangolások”. És valóban, egy sétával és sok érdekességgel, vicces történettel, dallal megfűszerezve figyelhettük meg élőben a madarakat, barangoltunk az ösvényeken, még pelikánt is etettünk. A program után a csoportok körbejárták az Állatkertet, mindenki megnézhette kedvenc állatát. Bízunk benne, ezzel is hagyományt teremtettünk, jövőre visszatérünk…

Bedő Krisztina



2016. június 1., szerda

Guiness rekordkísérlet

 2016. május 5-én Kovács Zsuzsa kolléganő vezetésével részt vettünk a kézmosásoktatás Guiness- rekordjának megdöntési kísérletén.
 Minden tanulónknak és kollégának köszönöm a tevékeny részvételt, Kovács Zsuzsa kolléganőnek a szervezést, a lebonyolítást,  a sok-sok hasznos információt és élményt!

 A programon részt vett az ATV stábja, az általuk készített tudósítás a Kőbányai Híradóban került sugárzásra. A felvétel az alábbi linken érhető el a video 9. percétől:
http://www.kobanya.hu/index.php?module=videos&action=play&id=477