2017. augusztus 31., csütörtök

Köszönjük az Erste Banknak!

A FINA világbajnokság alkalmából az Erste irodaház ablakaira Hajrá magyarok felirat került. A bajnokság végével a színes kartonok sorsa a leszedés lett.
Az Erste ezeket a piros és zöld papírokat felajánlotta intézményünk számára, amit ez úton is nagyon szeretnénk nekik megköszönni, hiszen nagy segítség ez a részükről!

Oláh Orsolya

2017. augusztus 24., csütörtök

Tanévnyitó ünnepség


A 2017/18-as iskolai év tanévnyitó ünnepsége 2017. szeptember 1-én, pénteken 7 óra 30 perckor kezdődik.

Ez a nap az első tanítási nap, tehát a gyerekek a megszokott időpontban -a tanítási órák vagy a napközis foglalkozás után- vihetők haza.

Szeretnénk tájékoztatni a szülőket, hogy augusztus 1. óta a fizető parkoló övezet határa a Fogadó utca lett, így az iskolánk előtti szakasz az első ingyenes terület. Sajnos azóta az iskola előtti út tele van ingyen parkoló autókkal, nagyon megnehezült a parkolás. Kérjük az autóval érkező szülőket, hogy akik rendelkeznek ingyenes parkoló kártyával, a fizetős szakaszon (Fogadó utca, Gém utca 9.) álljanak meg. A habilitációs csoport előtti néhány helyet hagyják meg a halmozottan sérült gyerekekkel érkezőknek, hiszen nekik a legnehezebb bejutni az épületbe. Az iskolába indulásnál kalkulálják be, hogy a parkolóhely keresése plusz időt vehet igénybe. A kialakult helyzet miatt az intézkedés folyamatban van, az évnyitón intézményvezetőnk erről bővebben tájékoztatni fogja Önöket.

2017. augusztus 9., szerda

Szeptemberi hónapra EBÉDBEFIZETÉS:

2017. 08. 24.(csütörtök)
09:00 - 14:00
PÓTBEFIZETÉS

2017. 08. 29. (kedd)
9: 00 – 13: 00

Az étkezést utalással fizetők kérem, vegyék figyelembe, hogy a szeptemberi hónapra vonatkozóan készpénzesen lehet fizetni! Továbbá kérjük Önöket, hogy megközelítőleg előre kiszámolt készpénzzel szíveskedjenek befizetni, mivel nem rendelkezünk váltópénzzel!

KEDVES SZÜLŐK!  FONTOS INFORMÁCIÓ!


AUGUSZTUS 24-én 9:00-től 14:00-ig bezáróan, valamint augusztus 30-án 9:00-től 14:00 óráig bezáróan a szeptemberi ebédbefizetéssel egybekötve tanévkezdési támogatás kerül kiosztásra Erzsébet utalvány formájában, melyre kizárólag 2017. augusztus 1. napján érvényes KŐBÁNYAI LAKCÍMMEL rendelkező GYEREKEK jogosultak. 

Az utalványt kizárólag a szülő vagy a gyermek törvényes képviselője veheti át, minden esetben a GYERMEK 2017. augusztus 1. napján érvényes KŐBÁNYAI LAKCÍMKÁRTYÁJÁT és személyi igazolványát, illetve a SZÜLŐ személyi igazolványát és lakcímkártyáját felmutatva!
FELHÍVJUK A FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FENTIEKBEN FELSOROLT IGAZOLVÁNYOK BEMUTATÁSÁVAL ADHATÓ KI AZ UTALVÁNY!


Az utalványkiosztás az ebédbefizetésekkel lesz egybekötve, ezáltal valószínűleg hosszabb lesz a várakozási idő, ezért szíves türelmüket kérjük!