2019. november 27., szerda

Parlamenti látogatás


2019. október 14 - én látogattunk el a Parlamentbe, mely Magyarország, a magyar demokrácia egyik legfontosabb jelképe. A Készségfejlesztő Iskola 9-10., 11. c. és 12.c csoportjaival vettük úticélul az Országházat, a nemes idea pedig, Zádori Ági néni nevét dicséri, aki mindig jobbnál jobb külső programokkal, tanulmányi kirándulás ötletekkel áll elő. Ezen a napon nagyon jó időnek örülhettünk, ennyire nyárias őszi időt már rég érezhettünk. A Kossuth téren a metrót elhagyva, lazán, de elegánsan, pólóban, derékre kötött pulóverrel hatalmas sétát tettünk a Parlament körül. Megcsodáltuk ezt a patinás épületet, megbeszéltük kik dolgoznak itt és mivel is foglalkoznak. Az Országházat őrző tisztekre és kőoroszlánokra is felfigyeltünk. Csodás szoborparkot tekintettünk meg minden idők legnagyobb magyarjaival. A foglalt időpontra már a térfelszín alatti Látogatóközpontba mentünk, ahol becsekkolás és minden egyes táska, leellenőrzése után bejutottunk és megkaptuk a fülhallgatókat, melyen keresztül a csoportos tárlatvezetést hallgathattuk meg. Már az is óriási élmény volt, hogy fülhallgatóval követtük idegenvezetőnket. Gyönyörű folyosókon keresztül, a díszlépcső tetejére feljutva kupolacsarnokot csodálhattunk meg. Az uralkodói hatalmi jelképeket is megcsodálhattuk: a Szent koronát, a jogart és az országalmát is megnézhettük, majd a nagy magyar királyok szobrai körben mind felsorolásra kerültek. Volt, akit fel is ismertünk. Eljutottunk a felsőházi társalgóig és a felsőházi ülésteremig. Itt arra is fény derült, hogy hol szoktak a képviselők, miniszterek fontos az egész országot érintő rendeleteket elfogadni, jelentős minden állampolgárt érintő törvényeket hozni. Lefelé egy gyönyörű lifttel utaztunk. Végül megtekintettük a földszinti nagyon érdekes kiállítást is, ahol a Parlament megtévesztően valóságos és arányhű kicsinyített mása is helyet kapott.
A Tanulmányi utunk nagyon sok új ismeretet hozott a diákok életébe, megismerkedhettek a Ház történetével, építészetével és a benne található műalkotásokkal, felfrissíthették tudásukat a Szent koronával és a koronaékszerekkel kapcsolatosan.  Hogy mindenki figyelt-e? Azt gondolom igen, a másnapi röpdolgozat furfangos, néha becsapós kérdéseire nagyon sok jó válasz született.
De azt vajon tudja-e a Kedves Olvasó, hogy miért ferde a Szent Koronán található kereszt. A Látogatásunk alkalmával erről is szó esett, de erről most hosszú lenne értekezni 😏 ellenben számos helyen olvasni erről, legendák lengik körbe a ferde kereszt esetet.
Javaslom, akinek ideje engedi, olvasson utána, akár itt ↓ :
Jó szórakozást hozzá!:

  
blog cikk Forrásai: 




Harman Judit







Márton napot ünnepeltünk


Mára hagyományosnak mondható, hogy iskolánkban megünnepeljük Szent Márton napját.
Az idei felvonulásunkat megelőzte egy új kezdeményezés, amivel még színesebbé varázsoltuk ezt a szép őszi időszakot. Az ÉA tagozat vendégül látta TA alsós testvérosztályait az osztálytermekben egy közös kézműves foglalkozásra. A gyerekek a tanárnénikkel szebbnél-szebb lámpásokat készítettek az újrahasznosítás jegyében. PET-palackok, tejes/üdítősdobozok, konzervdobozok kerültek felhasználásra, melyeket papírral, textilmaradékkal, természetes anyagokkal díszítettek a gyerekek a képzeletük szerint. Az alkotás alatt és után az ünnep történetéhez kapcsolódó kisfilmeket néztünk, zenéket hallgattunk. Megtanultunk egy dalt is, melynek refrénjét a hétfői felvonulás előtt együtt énekeltük el (https://www.youtube.com/watch?v=UhwmdiuQmng). A hagyományossá vált felvonuláson pedig lámpásainkkal és hangszereinkkel csörömpölve végigjártuk az iskolát, hogy minden kis zugba elvigyük a szeretet fényét.

Bedő Krisztina és Villányi Kinga







A magyar labdarúgás napjára


A labdarúgás napja alkalmából készítettük az Értelmileg akadályozottak tagozatának 1-2.csoportjával ezt a bohókás plakátot. A csoportunkba járó gyerekek nem csak készítői, hanem szereplői is a plakátunknak, amit kimondottan élveztek. Mivel Ökoiskola vagyunk lényegesnek tartottuk, hogy háztartási hulladékot is felhasználjunk a plakátunkhoz és ezáltal újra is hasznosítsunk. Ezért a focikapu szívószálból és a hálója krumplis zsákból készült, de felhasználtunk napilapból kivágott képeket is. Az Arany csapat előtt tisztelegve és rájuk emlékezve, úgy döntöttünk, hogy ellenfelünknek őket választjuk. A megjelenített labdarúgó mérkőzés természetesen 6:3- al végződött. 😊

Galambos Eszter


2019. november 17., vasárnap

ZALABAI GÁBOR DÍJ – A BUDAPESTIEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT ELISMERÉS


Budapest Főváros Közgyűlése
Zalabai Gábor díj –
A Budapestiek Esélyegyenlőségéért elismerést 
adományozott 
intézményünk részére

Az elismerést 2019. 11. 15-én, 
a főváros napja, 
Budapest egyesítésének 
146. évfordulója alkalmából

Karácsony Gergely főpolgármester
adta át 
az Újvárosháza Díszteremében.

 Megtisztelőnek tartom, hogy intézményünknek a sérült gyermekek érdekében, közel 40 éve, kiemelkedő színvonalon végzett fejlesztő munkája, valamint a másság elfogadtatása érdekében tett erőfeszítései elismeréseként a Zalabai Gáborról elnevezett díjat az alkalmazotti közösség nevében én vehettem át. 
 Ezúton szeretném megköszönni az intézmény valamennyi jelenlegi és volt alkalmazottjának a sérült gyermekek, fiatalok minél teljesebb társadalmi integrációjának, elfogadásának érdekében végzett felelősségteljes, áldozatos munkáját!
 Külön köszönetem szeretném kifejezni az intézmény korábbi vezetőinek, Lengyel-Fehér Gyöngyi és Nagy Zoltán igazgatóknak, akik mindent megtettek azért, hogy intézményünk elismert és magas színvonalú szakmai munkát végezhessen!
 Köszönöm a Kelet-Pesti Tankerületi Központ és a Kőbányai Önkormányzat intézményünk sajátosságaihoz igazodó, annak biztonságos és szakszerű tevékenységét elősegítő támogatását is!

Némethné Varga Ibolya




2019. november 13., szerda

"Kis" Tanár Úr


Október 6-ai megemlékezés és az I. világháború eseményei Jahshan Roland (8. osztály) előadásában 

 Rolit a történelem, a világháborús történetek teszik boldoggá. Ez az a téma, amiről még reggel 7 órakor is lelkesen tud beszélni. 
 A 8. osztályban történelem órán, már Tanár Úrnak szólítják Rolit a társai, szinte "követeli", hogy ő tarthassa az órákat. :) 
 Az események lefolyását, harci eszközöket Lego-val modellezi, a táblára pedig pillanatok alatt térképet varázsol. A gyerekek mindig nagy érdeklődéssel hallgatják őt. 
 Az aradi vértanúkról szintén Roli vezetésével emlékezett meg a felső tagozat. A kivégzés napját – magához hűen - Lego-val modellezte. 

Osztálytársai cikket is írtak Roli órájáról a blogra: 

Vidó Levente: 

Roli által megtartott I. világháború 

Ha hisznek a tanárok és diákok füleinek, hallhatták, hogy egy nem mindennap aktív tudású tanuló tartotta az órát. Ugyanis, Jahshan Roland - aki nagyon szereti a történelmet – fantasztikusan elmondta az I. világháború történetét. A 8. osztály mellett még a hetedikesek is izgatottan figyelték őt. Legizgalmasabb volt, mikor arról beszélt, hogy az angolok sok tankot építettek. A végén nagy tapsban részesült Roland. 

Malya Marina: 

Nagyon tetszett az a történelem óra, amit Roli előadott. Nagyon szépen megtanulta és jól tud mindent az első világháborúról. NAGYON BÜSZKE VAGYOK RÁ! 


Malya Marina (8.o.), Vidó Levente (8.o.), Kemenes-Pokol Barbara



MSOSZ - Kölyök Sportolók úszóversenye




 2019. november 09-én, Monoron, immár negyedik alkalommal vehették részt Kölyök Sportolóink az MSOSZ úszóversenyén. 
 Az évzáró versenyen Szőke Zina ( 3. osztályos tanuló) képviselte csapatunkat. Nagyon büszkék vagyunk Zinára,aki már az igazi "nagy" medencében mutatta meg mennyit fejlődött! Bátorságáért, ügyességéért a dobogó legfelső fokán állva vehette át aranyérmét.
 Köszönjük Zinának és Szüleinek a részvételt!

Kemenes-Pokol Barbara



December hónapra EBÉDBEFIZETÉS:
2019. 11. 21.(csütörtök)
10:00 - 16:30

PÓTBEFIZETÉS
2019. 11. 26. (kedd)
10: 00 – 16: 00

2019. november 9., szombat

Erdők, mezők állatai és növényei - csatlakozás a Világ legnagyobb tanórája című programhoz

Az ENSZ 2015 szeptemberében indította útjára a „Project Everyone” kampányát, amelyben a Világ legnagyobb tanórája keretében a fenntartható fejlődést szolgáló 17 célját szeretné megismertetni a gyerekekkel. A kezdeményezéshez világszerte számos ország – köztük Magyarország is – csatlakozott. Tagozatunk a 2019-ben ötödik alkalommal megrendezésre kerülő programsorozathoz, azon belül is a Szárazföldi ökoszisztémák védelme témakörhöz kapcsolódóan szervezte meg az Erdők, mezők állatai és növényei elnevezésű projekthetét.


Arra törekedtünk, hogy egy teljes tanítási hét során hazánk állat- és növényvilágára, annak védelmére fókuszáljanak tanulóink, az erre vonatkozó ismereteiket elmélyítsék, bővítsék, az állat- és növényvilág közti összefüggéseket megismerjék.
A projekthetet zenés megnyitóval indítottuk. A csoportoknak feladatokat, leckéket osztottunk ki. A gyerekek játékos tananyagok által megismerkedhettek az erdő szintjeivel, az ott élő vadállatokkal, azok lábnyomaikkal, valamint megtanulták az őszi erdőben megtalálható fákhoz tartozó terméseket, leveleket felismerni, megnevezni. A hét második és harmadik napján ismeretterjesztő filmeket néztünk. A látványos, sok információt hordozó filmek által elmélyítettük és bővítettük az eddig tanultakat. Ezúton is ajánljuk az érdeklődőknek Az erdő világa és a Kelet és nyugat című, online is elérhető természetfilmeket.
A projekt zárásaként túrát szerveztünk a Péterhalmi erdőbe. A természetjárás célja, hogy a hét során elsajátított tananyagot testközelből is megfigyeljük. Nagyon szép időben, gyönyörű környezetben tanulmányoztuk az erdő növényvilágát. Terméseket és faleveleket gyűjtöttünk, melyeket növényhatározó segítségével azonosítottunk, valamint csodaszép képeket készítettünk az erdei jelenségekről. A hazaindulás előtt játszottunk és megebédeltünk a tisztáson, majd élményekkel telve, kissé fáradtan indultunk vissza az iskolába.
Nagyon tartalmas és eredményes hetet tudhatunk magunk mögött, melyhez köszönjünk a gyerekek aktív bekapcsolódását és tanár nénik segítségét!

Pálfi Ildikó
Csider Bianca





2019. november 8., péntek

Kézműveskedés, múmia tánc és egy tök jó buli, avagy Halloween az ÉA. tagozaton

Az őszi szünet előtti utolsó nap nagyon vidáman telt az Értelmileg Akadályozottak tagozatán. Reggel a folyosón végig sétálva már az elkészült töklámpások is jelezték, itt Halloween-nap lesz! Egy-egy jelmez, smink, paróka már korán mosolyt csalt az arcunkra. A délelőtt folyamán a tanulók állomásokon haladtak végig. A tankonyhán a sütőtök sütésbe kapcsolódhattak be, melynek köszönhetően édes illat járta át az egész iskolát. Az arcfestés során készült maszkokat örömmel viselték a gyerekek. A rémesen jó hangulat tovább fokozódott a körtánc során, majd az igazán bátrak bekopoghattak a boszorkányhoz és segédjéhez is. Akit nem riasztott el az ijesztő boszorkánykacagás, beléphetett a banyalakba. A kézműveskedés során, múmia figurákat készítettünk papírgurigákból, majd a kuglizással avattuk fel őket. A boszorkány kedvenc táncával melegítettünk be a közös bulira. A tornateremben összegyűltek a szellemek, boszorkányok, ijesztő lények, egy rémisztően jó bulival nyitottuk meg az őszi szünetet.

Csider Bianca





2019. november 7., csütörtök

Egy újabb varázslat


Idén ősszel ismét varázslatos interaktív kiállítás nyílt a Mezőgazdasági Múzeumban. A tavalyi élményt felidézve, nem sokat gondolkoztunk rajta, hogy idén is bekerüljön a tagozatunk programtervébe ez a jól bevált esemény.

Miután sikerült időpontot egyeztetni a Múzeummal, nagy lelkesedéssel vártuk a napot, mely idén - a tavalyihoz képest - egy nappal korábban, október 17-én jött el.
Útnak indultunk BKK-val és az iskola kisbuszával. Több, mint 20 tanuló vett részt a programon és idén sem csalódtunk. A Vajdahunyad Vára és a Városliget minden alkalommal gyönyörű, így már csak emiatt is érdemes arra venni az irányt, egy ilyen igényes kiállítással összefűzve pedig valóban megéri.
A kiállítást csapatokban tekintettük meg, a feladatokat mindenki élvezte és sikerélményekkel telve érkeztünk a feladványok végére, ahol nem maradt el a meglepetés. Mindenki saját memóriakártya csomagot, origamit és csokoládét kapott emlékül.



Köszönjük az élményt!

Sáfrány Flóra

Operakaland


 Az Operaház szervezésében évente két alkalommal az érdeklődő közép- és egyre inkább általános iskolások részére biztosítanak két előadást, egyet ősszel, egyet tavasszal, nagyon kedvezményes áron. Tavaly óta múzeumi foglalkozás is választható hozzá, ugyancsak rendkívül olcsón. Jelenleg a két program együtt 600Ft-ba kerül.
 A résztvevő pedagógusokkal már voltunk két alkalommal az Erkel Színházban: egy opera- illetve egy balett előadáson. Idén az október 15-i előadást tekintettük meg. Összesen három pedagógus és hat tanuló -a tanulásban akadályozottak és az értelmileg akadályozottak tagozatáról egyaránt- vett részt a Mátyás király és kora múzeumi foglalkozáson, valamint Erkel Ferenc: Hunyadi László című operájának előadásán: hárman a 9-10. csoportból, egy gyermek az autista csoportból és kettő a 7. osztályból. Fél kettőkor indultunk az iskolából, és a két program 19 óráig tartott: az opera 3 órás volt két szünettel, a múzeumban pedig 45 percet tartózkodtunk. Nagyon örülök, hogy sikerült a múzeumi programon is részt vennünk. 

 Nagyon nagy élmény volt mind a gyerekek, mind a pedagógusok számára az Operakaland, és a hozzá kapcsolódó múzeumi foglalkozás. Élvezték a kiállított tárgyak szemlélését, s ha lehet még inkább a kézzel is megfogható, felpróbálható holmikat: a kardot, a ruhákat. A kérdésekre ügyesen válaszolgattak, és figyelmesen hallgatták a magyarázatokat. Az előadás is tetszett nekik, a szép dalok, és a hangszerkíséret is. Mindkét programon példásan viselkedtek, és egymásra is nagyon figyeltek.
Operakaland tanévente kétszer van.
 Kis csapatunkkal nagyon szívesen megyünk legközelebb is.

Dobos Zsóka

2019. november 3., vasárnap

Sérült gyermekek napja az Állatkertben


Állatkerti séta

 Szeptember 16-án 28. alkalommal rendezték meg a sérült gyermekek napját a Fővárosi Állat - és Növénykertben. Iskolánk tanulásban akadályozott alsó tagozatos tanulói, mint minden évben, idén is részt vettek ezen az eseményen.
 A gyerekek számára az Állatkert látogatása a sok látnivaló és program miatt mindig nagy élményt nyújt. Élvezettel nézték a fóka showt, elefánt papa nagy játékát a kicsinyével. A legnagyobb szenzáció a gyerekek számára az volt, amikor az egyik pavilonnál különféle állatok szőrével, testrészeivel ismerkedhettek meg.
 Megtapinthatták az oroszlán szőrét, a kígyó bőrét, végigsimíthattak egy teknős páncélt, állati koponyákat foghattak, és közelről láthatták, milyen is egy pingvin láb.
 A délelőtt hamar véget ért, de mindenki élményekkel gazdagodva indult vissza az iskolába.
Kocsisné Takács Andrea


Fóka-móka

 Az állatkerti kirándulásunk egyik izgalmasabb eseménye kétséget kizáróan a Fóka-móka, azaz az oroszlánfókák etetése és tréningje volt.
 Az oroszlánfókák tengeri halat (hering, makréla stb.), valamint tintahalat esznek, amit a gondozók a foglalkozásokhoz kapcsolódóan adnak oda az állatoknak. A tréning során a gondozók csak pozitív megerősítést alkalmaznak. Kézjeleket és egyéb eszközöket használnak (labda, karika), és az elvégzett feladatokért cserébe a fókák jutalomfalatokat kapnak.
 Az akrobatikus mutatványnak tűnő mozdulatokat nemcsak a törődés, és a figyelem miatt végzik, hanem mindezek a természetes mozgásformáikból lettek összeállítva. A tréning célja a fókák egészségvédelme, mert nagyban megkönnyíti az állatorvos munkáját, ha az ember jelenlétéhez, érintéséhez vannak szoktatva.
 Jacques és Noé igénylik, sőt élvezik ezeket a foglalkozásokat, ami segít nekik az állatkertben tartott állatokra leselkedő legnagyobb veszély, az unalom leküzdésében. Ráadásul a közönség számára is érdekes és látványos.  
Udvardi Katalin