2020. december 4., péntek

Rendhagyó Nyílt nap

 

Rendhagyó

Készégfejlesztő Iskolai

Nyílt nap

a

 Komplexben


Kedves érdeklődő Szülők, Fiatalok!

Sajnos az idei tanévben a járványhelyzetre való tekintettel nem tudtunk hagyományos nyílt napot szervezni, de szerettük volna, hogy az iskolánk iránt érdeklődő szülők és fiatalok mégis kapjanak egy kis betekintést a készségfejlesztő iskolai hangulatba, munkába, vidám hétköznapjainkba. Ezért kollégáim nem kis büszkeségemre készítettek egy videót, ami olyan jól sikerült, hogy szinte teljes képet ad a készségfejlesztő iskolában folyó sokszínű munkáról, változatos tevékenységekről.

Kérem fogadják sok szeretettel ezt a kis bemutatkozó anyagot!

A videó a képre kattintva érhető el: 


Akinek további kérdése van a készségfejlesztő iskolával, illetve az iskolánkba való jelentkezéssel kapcsolatban, keressen bizalommal!

Elérhetőségem: Indre Mónika

Telefonszám: 0612617691

Email cím: indre.monika@komplexegymi.hu

2020. november 23., hétfő

Ősz a tanulásban akadályozottak alsó tagozatán

 Csendes tanévet élünk, a vírus miatt a megszokott pezsgő tagozati közösségi életünket egy időre fel kellett adnunk. Minden színt és élményt, amit csak lehet, az osztálytermen belülre igyekszünk bevinni.

Íme pár őszi mű, ami a folyosónkat díszíti. Pár nap, és elbúcsúzunk tőlük, indul az adventi készülődés.











2020. november 15., vasárnap

Márton napi mulatságok az ÉA tagozaton

Idén is eljött a Márton nap, melyet már hagyományosnak számító lámpás felvonulással, csörömpöléssel, közös énekléssel szoktunk ünnepelni az iskolában, minden terembe bekukkantva, hogy mindenhová elvigyük a fényt. Sajnos ebben a tanévben ez nem volt lehetséges, így osztályainkon belül, kisebb csoportokban valósítottunk meg egy jó kis projektet.

  • A lúd, liba: mesékben, dalokban, versekben, alkotásokban. Ezt a témát a legkisebbek (Éa. 1-2.) választották és dolgozták fel változatos formában.


  • A Márton napi hagyományok. Ezt a 3-5. osztályosok választották, nagyon szép tablót készítettek a témáról.


  • A lámpás. A 6-8. csoport témája lett, szebbnél szebb lámpások készültek.


  • Szent Márton élete. A 9-10. csoportosok dramatikus játéka szenzációs volt, videót is készítettek róla.
  • Az ünnep ételei. A készségfejlesztő iskolai osztályok dolgozták fel ezt a témát plakát, ill. gyakorlati megvalósítással.


Ugyan nem tudtunk együtt ünnepelni ebben a tanévben, de azért jól éreztük magunkat készülődés közben, és nagyon jó volt egymás szép munkáit végignézni a hét végén.

Reméljük, jövőre újra felvonulhatunk a saját készítésű lámpásokkal és hangszereinkkel! J


Bedő Krisztina

2020. november 5., csütörtök

Közösségben való tartózkodást kizáró tünetek

 Kedves Szülők!

A Házi Gyermekorvosok Szakmai Vezetői Hálózata leírta azokat a tüneteket, melyek a koronavírus fertőzés esetleges tünetei lehetnek, emiatt az a tanuló, dolgozó, akinél bármelyik tünet ezek közül fennáll, közösségbe nem jöhet.

A rohamosan növekvő fertőzésszám miatt fontos, hogy mindent megtegyünk egy esetleges iskolai tömeges fertőződés megelőzéséért, ezért nagyon kérjük ennek a szabálynak a betartását!

A tünetek a következők:

  • láz
  • köhögés
  • nehézlégzés
  • torokfájás
  • hányás
  • hasmenés
  • sárgaság
  • bőrkiütés (kivéve a krónikus, nem fertőző bőrbetegséget)
  •  egyéb súlyos bőrelváltozás, bőrgennyesedés
  • váladékozó szembetegség
  • gennyes fül- és orrfolyás
  • hirtelenkezdetű szaglásvesztés, ízérzés hiánya vagy zavara
A teljes dokumentum IDE KATTINTVA tekinthető meg.

2020. október 25., vasárnap

Halloween az ÉA. tagozaton



Az idei tanévben is megünnepeltük a Halloween-t az ÉA. tagozaton, de a járványügyi helyzetre való tekintettel most mindenki a saját osztályában mulatozott.

Egész héten lázasan készülődtek a gyerekek, szebbnél-szebb rémisztő dekorációk születtek. A folyosón végigsétálva idén is megcsodálhattuk a töklámpásokat, csontvázakat, szellemeket.


A bátrabb gyerekek felölthették magukra rémisztő vagy ijesztően vicces jelmezeiket. Még az Addams family is látogatást tett a tagozatunkon a TA. felső kollégáinak köszönhetően.


A programot táncos mulatság zárta, majd a nap folyamán gondos munkával készült virsli múmiák is terítékre kerültek.

 

Baranyi Rita

2020. október 22., csütörtök

Október 23-ai emlékfilm

Kedves Szülők!

Október 23-ai ünnepi műsorunkat a 6. osztály előadásában, Baranyai Szilvia és Kálmánczhey Emőke szervezésében ITT nézhetik meg.

2020. október 15., csütörtök

Környezetbarát étkezés az iskolában

Bakó Ildikó vagyok, két éve dolgozom az intézményben gyógypedagógusként. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyekkel közelebb kerülhetünk az ökobarát, egészséges iskolai hétköznapokhoz. Gyakran vásárolunk úgy, hogy csak az árat és a kinézetet vesszük figyelembe, ugyanakkor nem tudunk apró részleteket, amik megkönnyítenék a vásárlást hosszabb távon vagy legalább az egészségünket nem károsítanák. 

Kulacsok



Ma már egyre szebb tetszetős kulaccsal találkozhatunk a boltok polcain. Egyrészt ezekkel kikerüljük, hogy több cukor és adalékanyag kerüljön a szervezetükbe, másrészt a napi üdítőitalért sem kell a boltba szaladgálni a szülőknek, ahol még a kosárba egy-két apróság is bekerül, amire lehet, hogy egyébként nincs is akkora szükségük. 

Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató a testhőmérséklet méréssel kapcsolatban

Kedves Szülők!

Itt olvashatják a Kelet-Pesti Tankerületi Központ által kiadott Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatót a testhőmérséklet méréssel kapcsolatban.

2020. október 12., hétfő

 

Kedves Szülők!

A járványhelyzet miatt nincs mód készpénzes befizetésre, az étkezés összegének kiegyenlítését utalásos módon vagy csekken történő befizetéssel lehet rendezni. Köszönjük megértésüket!

Étkezési igényüket e-mailen a gazdasagi@komplexegymi.hu-ra legkésőbb minden hónap 10-ig legyenek szívesek elküldeni a következő hónapra vonatkozóan. Mindenképpen legyen szívesek feltüntetni, hogy csekken vagy utalásos módon kívánják fizetni az étkezést!

Az utalásos számlát vagy csekket a gyermeknek fogjuk átadni. Utalási, illetve a csekk befizetésének legkésőbbi határideje: Minden hónap 20-a.

Az ingyenes étkező gyermekeknél nincs szükség rá, hogy az étkezést megrendeljék, automatikusan megrendelésre kerül a gyermek étkezése, mindaddig, amíg a szülő nem mondja vissza az étkezést.

2020. október 11., vasárnap

Fenntarthatósági Témahét az ÉA. tagozaton

Idén is csatlakozott iskolánk és tagozatunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által rendezett Fenntarthatósági Témahét programsorozathoz. A koronavírus járvány miatt kivételesen nem tavasszal, hanem új időpontban, 2020. október 5-9. között szervezték meg a Témahetet. A rendezvény kiemelt témái az energia, a klímaváltozás és az egészségnevelés voltak. A vírushelyzetre való tekintettel most osztályszinten szerveztünk meg a programokat, a korábbi osztályok között vándorló, állomásokra bontott feladatokkal szemben.

A tagozat számára három nagy témakört hirdettünk ki: az egyik a víz védelmével, a másik a szelektív hulladékgyűjtéssel, a harmadik pedig a gyógynövényekkel és azok jótékony hatásaival volt kapcsolatos. Minden témára 2-2 csoport iratkozhatott fel: egy általános iskolai és egy készségfejlesztő iskolai osztály. Mindezt figyelembe véve differenciáltan, a csoportok életkorának és képességi szintjének megfelelő feladatcsomagot állítottunk össze. Igyekeztünk új ismeretet közvetítő tananyagokat, gyakorlást lehetővé tévő feladatlapokat, játékokat összegyűjteni, illetve a témákhoz kapcsolódó oktató filmeket, meséket, dalokat ajánlani a kollégáknak. A hét folyamán minden gyermek, fiatal szorgalmasan tanult, játszva gyakorolt. Péntekre minden csoport elkészítette a projektzáró feladatot: a választott témában plakátot/újrahasznosított játékot helyeztek a folyosóra. A termek előtt kreatív, színes munkákkal, fenntartható ötletekkel találkozhatott, aki arra sétált.

Köszönjük a kollégák és a gyerekek lelkes munkáját!

 Galambos Eszter és Csider Bianca










2020. október 4., vasárnap

Ősszel az erdő...

Idén második alkalommal rendeztük meg az É.A. tagozaton az Erdők, mezők növényei, állatai című projekt hetet. A témában szervezett projekt már a tavalyi évben is nagyon jól sikerült, ezért úgy gondoltuk idén sem maradhat ki. A vírushelyzetre való tekintettel terveztünk osztályszinten feldolgozandó feladatokat, illetve szabadtéri programokat.

A kisebbeknek és a nagyobbaknak képességi szintjüket figyelembe véve, differenciáltan ajánlottunk videóanyagot, melyekhez feladatlapot is csatoltunk.
Szerdára udvari játékos vetélkedőt terveztünk, de ennek megvalósítását sajnos az esős, szeles időjárás nem tette lehetővé.
Pénteken a projekt zárásaként erdei gyalogtúrára mentünk a József Attila lakótelep melletti Kiserdőbe, mely gyalogszerrel elérhető és tökéletes helyet kínál az erdő jellegzetességeinek megfigyeléséhez. Ezen a programon a készségfejlesztő iskola osztályai vettek részt. Az erdőjáráson túl feladatokkal is készültünk a tanulóknak, melyeket a túra során tervezett időközönként vezényeltünk le. Volt egyéni és kiscsoportos feladat is; a fiatalok terméseket gyűjtöttek, állatok lábnyomait párosították és még sok más izgalmas feladványt oldottak meg.
Az általános iskolai osztályok zárásként szuper plakátokat készítettek a témában.
Köszönöm szépen Csider Biancának és Baranyi Ritának a közös munkát, melyet a projekt felelőseiként végeztünk.

Sáfrány Flóra




2020. október 1., csütörtök

Zajlik az élet a tanak felsőn I.

 2020. szeptember 22-én a járványhelyzethez igazodva rendhagyó módon vettünk részt a Diáksport Napon. Gyerekeink a Népligetben fedezték fel egy vetélkedő keretében a Naprendszert.

 A Sétáló Naprendszer bolygói a sétányon elrejtve pihentek a fűben. Tanulóinknak vicces leírások alapján kellett megtalálni őket. Nagyon élvezték a napsütéses, játékos-okosodós sétát.

Kálmánczhey Emőke

2020. szeptember 17., csütörtök

 

Októberi hónapra EBÉDBEFIZETÉS:

2020. 09. 23.(szerda)

10:00 - 16:00

Kedves Szülők! Gyermekük étkezését a járványügyi helyzetre való tekintettel lehetőleg utalásos módon szíveskedjenek rendezni! Kérjük Önöket, hogy kizárólag olyan szülő fizessen készpénzes formában, aki semmiképpen nem tudja utalásos módon rendezni az étkezést!

Az étkezés utalásos fizetési módon történő megrendelését az októberi hónapra a gazdasági@komplexegymi.hu e-mail címen tudják igényelni az étkezési mód feltüntetésével legkésőbb 2020. 09. 23-ig /szerdáig/.

Az étkezési nyilatkozatok kitöltése kötelező, aki még nem töltötte ki, kérjük sürgősen tegye meg, a portán lehet kérni a nyilatkozatokat!

Az étkezés készpénzes befizetésekor kötelező a védőmaszk viselete, ellenkező esetben nem tudják rendezni a befizetést!

 KEDVES SZÜLŐK!  FONTOS INFORMÁCIÓ!

Ha van olyan szülő, aki esetleg még nem rendezte gyermeke szeptemberi havi étkezési összegének utalását, nem tudom megrendelni gyermeke részére az október havi étkezést, illetve kiállítani az októberi havi számlát. A hátralék befizetését legkésőbb 09.21-ig /hétfőig/ legyenek szívesek rendezni!

2020. augusztus 27., csütörtök

Intézményvezetői tájékoztató levél

 Kedves Szülők!

Iskolánk jól ismert működési szabályainak egy része a koronavírus járvány terjedése okozta helyzet miatt átmenetileg megváltozik. Ibolya néni tájékoztató levelét a tanévkezdéssel kapcsolatos legfontosabb információkkal ITT olvashatják.

Köszönjük együttműködésüket!

Tanévnyitó

Kinder clipart schule 6 » Clipart Station 

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy a tanévnyitó ünnepély az első tanítási napon, 2020. szeptember 1-én, kedden fél 8 órakor kerül megrendezésre. 

A járvány megelőzése és a védekezés érdekében ezen kizárólag az intézmény tanulói és dolgozói vehetnek részt. Szülők, gondviselők, hozzátartozók sem az épületbe, sem az intézmény udvarára nem jöhetnek be. 

Megértésüket nagyon köszönöm!

Némethné Varga Ibolya

Intézményvezető


2020. augusztus 26., szerda

Tankerületi tájékoztatás

Kedves Szülők!

A következő rövid levelet a tankerület kérésére osztjuk meg Önökkel:


 Kedves Szülők!

A nevelési-oktatási intézményeket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja. Amennyiben gyermekénél tüneteket észlel, a Nemzeti Népegészségügyi Központ aktuális eljárásrendje alapján gondoskodjon orvosi vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha gyermekénél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van. Együttműködésüket köszönjük.


2020. augusztus 11., kedd

 Szeptemberi hónapra EBÉDBEFIZETÉS:

2020. 08. 18.(kedd)

10:00 - 14:00

Kedves Szülők! Az étkezést a járványügyi helyzetre való tekintettel kérem, lehetőleg utalásos módon szíveskedjenek rendezni!

Az étkezés utalásos módon történő megrendelését a gazdasági@komplexegymi.hu e-mail címen tudják igényelni az étkezési mód feltüntetésével, legkésőbb 2020. 08. 19-ig /szerdáig/!

Fontos információ, hogy az új gyermekek esetében a szülő kizárólag készpénzes módon tudja rendezni az étkezést!

 Az étkezési nyilatkozatokat legyenek szívesek az iskola kezdetének első tanítási napján kitölteni, melyet a portán tudnak kikérni.         Az étkezési nyilatkozatok kitöltése kötelező az 50, illetve a 100 %-os kedvezményt nyújtó étkezés igénybevételéhez! 

FONTOS INFORMÁCIÓ! Az étkezés befizetésekor, illetve az iskolakezdési utalvány átvétele esetében is kötelező a védőmaszk viselete, ellenkező esetben nem tudják rendezni a befizetést, illetve átvenni az utalványt.

KEDVES SZÜLŐK!  FONTOS INFORMÁCIÓ!

Augusztus 27-én /csütörtöki napon/ 10:00-tól 14:00 óráig bezáróan tanévkezdési támogatás kerül kiosztásra Erzsébet utalvány formájában, melyre kizárólag 2020. augusztus 1. napján érvényes KŐBÁNYAI LAKCÍMMEL rendelkező gyerekek jogosultak.  


Az utalványt kizárólag a szülő vagy a gyermek törvényes képviselője veheti át, minden esetben a GYERMEK 2020. augusztus 1. napján érvényes KŐBÁNYAI LAKCÍMKÁRTYÁJÁT és személyi igazolványát, illetve a SZÜLŐ személyi igazolványát és lakcímkártyáját felmutatva!

FELHÍVJUK A FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FENTIEKBEN FELSOROLT IGAZOLVÁNYOK BEMUTATÁSÁVAL ADHATÓ KI AZ UTALVÁNY!

 

2020. június 15., hétfő

Séta a lombkorona szinten

A "fenntartható életmód" témakörben készült cikksorozat mai szerzője Bedő Krisztina.

 A napokban kirándulni voltam a családommal. Valami olyan helyet kerestünk, ami szokatlan, nincs a közelben, tehát nem zsúfolt, ezért meglátogattuk Somogy megyében Kaszón a Lombkorona Tanösvényt. 

 Azt nem mondanám, hogy közel van, azt sem, hogy könnyű megközelíteni. De ha valaki arrafelé nyaral, feltétlenül érdemes meglátogatni, igazán mesebeli hangulata van az erdő közepén.
 „2017-ben épült egy közel 10 méter magas, 124 méter hosszú tanösvény, amelyen végigsétálva megismerhetjük a belső-somogyi erdők világát. A felső szinten egy hídszerkezeten halad az út. A Hent László építész tervei szerint 200 köbméter faanyag felhasználásával készült hidat hosszában több helyen „megtöri” egy-egy pihenő, illetve a létesítményt egy függőhíd elem teszi még izgalmasabbá (bár az jelenleg nem látogatható sajnos). A fel- és lejárókon, valamint a fenti sétányon, pihenőhelyeken interaktív táblák segítségével ismerhetjük meg a gyertyános-tölgyes erdő szintezettségét, valamint növény- és állatvilágát.
 A sétány végén egy „láthatatlan” les kapott helyet, ahonnan akár vadlesre is lehetőség nyílik.” (Forrás: https://blog.szallas.hu/setalj-a-fak-kozott-a-kaszoi-lombkorona-tanosvenyen/)



 Sok tanösvényt láttam már, de ilyet még nem, hiszen itt abban a magasságban sétálhattunk, ahol a madarak fészkelnek, a mókusok odúja van. 
Lássuk csak az erdő szintjeit, mi fent jártunk:


 Ahogy haladunk a tanösvényen, lépten-nyomon érdekes feladatokkal, információs táblákkal találkozunk. Jó időben, és amikor a személyzet is dolgozik, még egy függőhídon is végig lehet menni, ami bizonyára nagyon izgalmas élmény. Sajnos ez a lehetőség most nem volt elérhető a járványügyi előírások miatt.
 Van itt kirakós, felhúzható és csavarható, forgatható interaktív információs bázis is. Kis gyerekeknek is biztonságos, magas a korlát, oldalt fémháló véd. Fantasztikus a mély, sűrű erdő hangulata, megpróbáltam a fényképekkel valamennyire visszaadni nektek. Mi nagyon jól éreztük magunkat.












Bedő Krisztina