2021. február 14., vasárnap

Farsangi muri az É.A. tagozaton

Iskolánkban a gyermekekkel együtt mi felnőttek is már nagyon várjuk a tavaszt. Így a tél borús felhőit elkergetve, vigasságba kezdtünk és február 9-én megtartottuk a már hagyománynak számító farsangi mulatságunkat. Ebben az évben a szokásoktól azonban kissé el is kellett térnünk, mivel a mostani vírusos helyzetben nem tarthattunk közös, nagy összejövetelt a tornateremben. Szomorkodásra azonban semmi okunk nem volt, alkalmazkodtunk a lehetőségekhez és minden csoport bár közös szervezés alatt, de saját osztályán belül tudott ünnepelni.

Só-liszt gyurmából bohócfejet készítettünk tetszőleges technikával, anyagokkal díszítve. A nagy, közös jelmezes felvonulás, táncolás ugyan elmaradt, de a lelkesedés, az őszinte öröm és vidámság most is jellemezte a csoportokat. Nagyon színes, ötletes bohócok születtek, amik díszítik a folyosót, tantermeket. Készítettünk díszes szemüvegeket is a gyerekekkel, minden osztály a saját ízlése szerint.



A kézimunka mellett kaptak a gyerekek tudásuknak, készségeiknek megfelelő fejlesztő farsangi feladatlapokat is. A kisebbek álarc színezőket kaptak, a nagyobbak egyeztetős, számolós feladatlapot. A legnagyobbak pedig labirintus, rejtőzködő képes feladatlapokat, szintén differenciáltan.

A legnagyobb gyermekeink, a készségfejlesztő iskolások beöltöztek az ünnep hangulatát megteremtve. Mindenki oklevelet kapott a jelmezes felvonulás végén. Fényképeket, videókat néztek az elmúlt farsangi mulatságok élményeit felelevenítve és természetesen fergeteges bulit csaptak.


A nagyok és a kisebb gyermekek is sütöttek fánkot, az egészen kicsik jelmezbe öltöztek és körbejárták a szomszédos csoportokat, hogy bemutassák a gyönyörűséges jelmezeiket. Hallgattunk ide illő énekeket, zenéket, táncoltunk, vigadtunk, farsangi meséket néztünk.


Bár másként kellett ünnepelni és a farsang ünnepének hangulatát az osztályokba varázsolni, de így is sokat nevettünk, vigadtunk, szórakoztunk a mulatságon, jól éreztük magunkat és reméljük sikerült a telet mihamarabb elűznünk.

Nagy Adrien, Galambos Eszter

2021. február 7., vasárnap

Segítség iskolaválasztáshoz

 Kedves Szülők!

IDE KATTINTVA érhetik el a Kelet-Pesti Tankerületi Központ tájékoztatóját a fenntartásukban lévő általános iskolákról. A kiadvány a leendő elsős gyermekek iskolaválasztásához szolgáltat információkat.

2021. január 4., hétfő

Természetgyógyászat : Alternatív segítségnyújtás a gyógyuláshoz

Az Ökosuli cikksorozat keretében Cserna Dorottya kolléganőnk írását olvashatják a természetgyógyászatról:


 A természetgyógyászat összefoglaló neve minden alternatív gyógyító tevékenységnek, melyek holisztikus szemlélettel – tehát a test-lélek-szellem hármas egységéből kiindulva, azokat összefüggéseiben tekintve – közelítik meg a betegséget, a beteget.  Közös jellemzője minden ebbe a körbe tartozó módszernek :

- a természetközeli terápiás eszközök, szelídebb hatású módszerek alkalmazása

- az aktív, tudatos egészséges életre nevelés, a betegségek megelőzése

- a lelki és környezeti tényezők testi problémákkal való együttes kezelése

- a szervezet öngyógyító folyamatainak beindítása illetve felerősítése

 A természetgyógyászati kezelések nem helyettesíthetik hivatalosan az ismert orvosi módszereket, viszont azok alkalmazása mellett, azokat kiegészítve a természetgyógyászati kezelésekkel sokszor segítenek a nem kívánt mellékhatások enyhítésében, a testi tünetek kezelése mellett a kiváltó okokat keresve a problémák gyökerénél keresik a tartós hatás, a gyógyulás elérését. A szakszerűen alkalmazott természetgyógyászati kezelések az emberek számára elengedhetetlen igénnyé vált, eredményessége pedig egyre több ponton bizonyított.


2020. december 4., péntek

Rendhagyó Nyílt nap

 

Rendhagyó

Készégfejlesztő Iskolai

Nyílt nap

a

 Komplexben


Kedves érdeklődő Szülők, Fiatalok!

Sajnos az idei tanévben a járványhelyzetre való tekintettel nem tudtunk hagyományos nyílt napot szervezni, de szerettük volna, hogy az iskolánk iránt érdeklődő szülők és fiatalok mégis kapjanak egy kis betekintést a készségfejlesztő iskolai hangulatba, munkába, vidám hétköznapjainkba. Ezért kollégáim nem kis büszkeségemre készítettek egy videót, ami olyan jól sikerült, hogy szinte teljes képet ad a készségfejlesztő iskolában folyó sokszínű munkáról, változatos tevékenységekről.

Kérem fogadják sok szeretettel ezt a kis bemutatkozó anyagot!

A videó a képre kattintva érhető el: 


Akinek további kérdése van a készségfejlesztő iskolával, illetve az iskolánkba való jelentkezéssel kapcsolatban, keressen bizalommal!

Elérhetőségem: Indre Mónika

Telefonszám: 0612617691

Email cím: indre.monika@komplexegymi.hu

2020. november 23., hétfő

Ősz a tanulásban akadályozottak alsó tagozatán

 Csendes tanévet élünk, a vírus miatt a megszokott pezsgő tagozati közösségi életünket egy időre fel kellett adnunk. Minden színt és élményt, amit csak lehet, az osztálytermen belülre igyekszünk bevinni.

Íme pár őszi mű, ami a folyosónkat díszíti. Pár nap, és elbúcsúzunk tőlük, indul az adventi készülődés.











2020. november 15., vasárnap

Márton napi mulatságok az ÉA tagozaton

Idén is eljött a Márton nap, melyet már hagyományosnak számító lámpás felvonulással, csörömpöléssel, közös énekléssel szoktunk ünnepelni az iskolában, minden terembe bekukkantva, hogy mindenhová elvigyük a fényt. Sajnos ebben a tanévben ez nem volt lehetséges, így osztályainkon belül, kisebb csoportokban valósítottunk meg egy jó kis projektet.

  • A lúd, liba: mesékben, dalokban, versekben, alkotásokban. Ezt a témát a legkisebbek (Éa. 1-2.) választották és dolgozták fel változatos formában.


  • A Márton napi hagyományok. Ezt a 3-5. osztályosok választották, nagyon szép tablót készítettek a témáról.


  • A lámpás. A 6-8. csoport témája lett, szebbnél szebb lámpások készültek.


  • Szent Márton élete. A 9-10. csoportosok dramatikus játéka szenzációs volt, videót is készítettek róla.
  • Az ünnep ételei. A készségfejlesztő iskolai osztályok dolgozták fel ezt a témát plakát, ill. gyakorlati megvalósítással.


Ugyan nem tudtunk együtt ünnepelni ebben a tanévben, de azért jól éreztük magunkat készülődés közben, és nagyon jó volt egymás szép munkáit végignézni a hét végén.

Reméljük, jövőre újra felvonulhatunk a saját készítésű lámpásokkal és hangszereinkkel! J


Bedő Krisztina

2020. november 5., csütörtök

Közösségben való tartózkodást kizáró tünetek

 Kedves Szülők!

A Házi Gyermekorvosok Szakmai Vezetői Hálózata leírta azokat a tüneteket, melyek a koronavírus fertőzés esetleges tünetei lehetnek, emiatt az a tanuló, dolgozó, akinél bármelyik tünet ezek közül fennáll, közösségbe nem jöhet.

A rohamosan növekvő fertőzésszám miatt fontos, hogy mindent megtegyünk egy esetleges iskolai tömeges fertőződés megelőzéséért, ezért nagyon kérjük ennek a szabálynak a betartását!

A tünetek a következők:

  • láz
  • köhögés
  • nehézlégzés
  • torokfájás
  • hányás
  • hasmenés
  • sárgaság
  • bőrkiütés (kivéve a krónikus, nem fertőző bőrbetegséget)
  •  egyéb súlyos bőrelváltozás, bőrgennyesedés
  • váladékozó szembetegség
  • gennyes fül- és orrfolyás
  • hirtelenkezdetű szaglásvesztés, ízérzés hiánya vagy zavara
A teljes dokumentum IDE KATTINTVA tekinthető meg.