2022. május 25., szerda

 Két év kihagyás után a fejlesztők munkaközössége május 19-én újra megrendezte a fejlesztők versenyét, pontosabban a Gém Majálist. Az eddig megszokott versenyfeladatok helyett idén ugyanis a majális hangulatát varázsoltuk az iskola udvarára vidám zenével, palacsinta sütéssel, limonádé készítéssel, játékos hangszerbemutatóval, játék készítéssel, célba dobóval, pinyáta töréssel. A gyerekek és felnőttek egyaránt nagyon élvezték a kötetlen, vidám forgatagot, jól fogyott a palacsinta, a limonádé, kézműveskedtek az ügyes kezek, és a zenei foglalkozásnak is nagy sikere volt. A gyerekek hangosan szurkoltak az osztályfőnököknek, akik a műfüves pályán küzdöttek a pinyátákkal, amelyeket egy ütő segítségével kellett a lehető leggyorsabban szétütniük. A program végén minden osztály színes szalagot kötött az udvaron álló fára, amelyre valamilyen gondolatot, kívánságot írtak. A nap végére elkészült a májusfánk a lengedező színes szalagokkal, amit minden nap megcsodálunk kintről és bentről egyaránt. Jó móka volt, terveink szerint nem az utolsó!



2022. május 16., hétfő

 A Fenntarthatósági Témahét programját a Növények, azon belül a „Szeresd a virágot!” tevékenység köré szerveztük. Természetesen helyet kapott az újrahasznosítás és a környezetünk tisztaságának megóvása is.

A csoportok/osztályok örökbe fogadtak egy-egy kiskertet, ahova virágokat, dísznapraforgót vagy epret ültettek.

A Készségfejlesztő Iskolások „tündérkertet” készítettek. A tanulók már márciusban elültettek a magaságyásba metélőhagymát, spenótot, kaprot, petrezselymet, retket. Minden nap ápolják, locsolják, gondozzák a növényeket.








2022. május 4., szerda

KÖLTÉSZET NAPJA AZ ALSÓ TAGOZATON

 Április 11-e József Attila születésnapja és egyben a magyar költészet napja.

Az alsó tagozaton ebben az évben is megemlékeztünk a versek ünnepéről.

Már korábban készítettünk egy Versfát, amelyet a folyosón helyeztünk el. A gyerekek erre a fára kitehették kedvenc verseiket. Versillusztrációkat is készítettek, ezek a fa mellett láthatók.

Csodálatos munkák készültek. Újra megbizonyosodhattunk arról, hogy a gyermekrajz mindig kedves, mindig szép!



Április 11-én mindannyian összegyűltünk és a gyerekek elszavalták kedvenc verseiket.








Később megzenésített verseket énekeltünk.



Jó volt látni, ahogy a gyerekek a közös éneklés, a versek által közvetített gondolatok, képek hatására kivirultak, szemük csillogóbbá vált.

 

2022.04.11.

Sakkverseny

 13 - an indultak a felső tagozatról, sorsolással döntöttük el az első versenyző párokat, utána már csak a nyertesek játszottak tovább egymással, így az első helyezettnek 4 meccset kellett lejátszania a győzelemért. A gyerekek mindvégig fegyelmezetten, nagy koncentrációval játszottak tükrözve ezzel, hogy megértették ennek a sportnak a komolyságát. Végül mindhárom helyezést 8- os tanuló vitt el, de a többiek is szép, "gondolkodós" játékot produkáltak.Gratulálunk Lázár Achillesnek az első, Nagy Zoltánnak a 2. és Szunyog Alexnek a 3.helyezésért.














2022. április 6., szerda

Komplex Verseny

 Két év után idén, 45. alkalommal került újra megrendezésre az Országos Komplex Tanulmányi verseny fővárosi fordulója az erzsébeti Benedek Elek EGYMI-ben.

A szervezők minden évben a 6.-7. évfolyamos tanulókat várják, hogy összemérjék tudásukat.

            Intézményünket ebben a tanévben a 6. évolyamból Dimén Marci, a 7. évfolyamból pedig Balázs Bence, Polonkai Isti és Kincses Ábel képviselte a versenyen.

A hosszú felkészülés ugyan lefárasztotta a srácokat, a verseny napján mégis lelkiismeretesen és kellő magabiztossággal álltak a kihívás elé, ahol nagyon szépen szerepeltek, hiszen a legtöbbet hozták ki a feladatokból és magukból is.

            Magyar irodalom tantárgyból Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényét kellett feldolgozni. A regény cselekménye megfogta a fiúkat: jól ismerik a helyszíneket, a szereplőket, így magabiztosan, bár elég nagy izgalommal kezdték a verseny első fordulóját.

Természetismeretből az emberi test, az egészséges életmód témaköre várta a diákokat. A verseny ezen fordulójában is remekeltek tanulóink, csak úgy, mint a földrajz-témakörben, ahol a Kárpát-medence tájegységei, földrajzi kincsei, népei köré szerveződtek a feladatok.

A matematika fordulóban önállóan kellett a gyerekeknek dolgozni, ami egy kicsit megzavarta az addigi csapatmunka gördülékenységét, de szépen helyt álltak a fiúk itt is.

            Végül a 6. helyezést sikerült elérniük, amit emléklappal és egy-egy labdával jutalmazott a zsűri. A fiúk cseppet sem voltak csalódottak, hogy nem ők nyerték a versenyt, hiszen fontosabb volt számukra, hogy egy izgalmas és pozitív élménnyel gyarapodott képzeletbeli emlékkönyvük.

Felkészítő tanáraik: Pokol Barbara és Baranyai Szilvia, és nem csak ők, de egész intézményünk joggal lehet büszke a négy nagy egyéniség szereplésére és eredményére.

Köszönjük, srácok! Szép volt!




Farsang 2022

 Felső tagozat 



Tagozatunkon a Farsang a szuperhősök árnyékában telt. Tanáraink valamennyien szuperfigurákká váltak. Volt köztük Batwoman, Shadow-cat, Hulk, Doctor Strange Wonderwoman, Nyúlánka, de egy klasszikus boszorkány is borzolta a kedélyeket a pókhálóval átszőtt tornateremben.

A buli közös Just dance partival indult. Az egész felső tagozat együtt táncolt a képernyőn mozgó alakokkal.

A gyerekek jelmezei idén is szenzációsra sikeredtek. Legtöbben házilag gyártott maskarák mögé bújtak. A győztes jelmezt egy 5. osztályos tanuló saját maga készítette el kartonból és lepedőből: ő egy mine craft karakter bőrébe bújt, de természetesen a szuperhősök itt is felsorakoztak. A gyerekek között is ott repkedett Batman, szőtte hálóját a Pókember. A jelmezversenyt az Intézmény vezetősége zsűrizte, akik tátott szájjal figyelték a jelmezes felvonulást.

A jelmezverseny után vidám perceket éltünk át együtt. Közösen megnéztünk egy kisfilmet, amelyben tanáraink mókás feladatokat mutattak be az „Egy perc és nyersz” játék mintájára. A hangulat ezzel a tetőfokára hágott.

A felfokozott jókedvben elkezdték a gyerekek a vetélkedőt, amelyhez szintén vicces kisfilmekben mutattuk be a gyerekeknek, hogyan kell a feladatokat végrehajtani.

A játékok között volt pohárhernyó, csavartorony, ormányos jeti, harisnyahalász, vaklabda, de ami a legjobban tetszett a gyerekeknek a részeges múmia és a popsi-pingpong volt. Utóbbit több fordulóban is lejátszottuk, akkora volt az érdeklődés iránta.

A vetélkedő után újra a táncosoké volt a főszerep. Aki akart, koreográfiára táncolt, más a szabadtáncban lelte örömét.

Fényképezkedni is lehetett: életnagyságú képek mögé bújva válhattak igazi szuperhősökké a gyerekek. Köszönjük a kedves Jótevőnknek a csodálatos plakátot!

A farsangi móka természetesen nem érhetett véget fánk evés nélkül, melyet hajnalok hajnalán a fáradhatatlan boszink sütött. Fáradtan, de jókedvűen tértünk vissza a termeinkbe, ahol tovább folytatódott a buli: elropogtattuk a ropogtatnióvalókat, megittuk az italokat.

Találkozzunk egy év múlva is, és űzzük el együtt a telet!

Meséljenek a képek is!


Baranyai Szilvia, Borsos Csilla