2026.02.03-án a TA. felső tagozattal útnak indultunk, hogy előzetes bejelentkezésünket követően meglátogassuk a Petőfi Irodalmi Múzeum Petőfi kiállítását, ahol hangulatos múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt.
Már
az odaút is izgalmasan alakult, mert hóesésben sétálhattunk. A múzeumnak
otthont adó palota pedig már belépéskor lenyűgözött minket. Később a
kiállítóteremben érdeklődéssel hallgattuk a bevezetőt, majd felpróbálhattuk
Petőfi ruháinak hiteles másolatait. Sok emléktárgyat láthattunk, és korabeli
rajzokat, fényképeket, festményeket a költőről, barátairól és családjáról.
Megnézhettük Petőfi Sándor kapcsolati hálóját is. Valamint Szendrei Júlia
menyasszonyi ruháját, egy szép kisfilmet, amelyet Az Alföld című vers alapján
készítettek, majd a foglalkozást egy fergeteges játék zárta.
Élményekkel
gazdagodva indultunk haza. Köszönet a Petőfi Irodalmi Múzeumnak és Kádár Anna
múzeumpedagógusnak. Köszönet illeti még az osztályfőnök kollégákat (Baranyai
Szilvia, Borsos Csilla, Szkiba Éva), nélkülözhetetlen kolléganőnket,
Garbien-Bukovi Edinát, és Pszichológusunkat, Budai Tímeát, akik végig
velünk voltak.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése