2026. október 14., szerda

Színházi élmény a Vígszínházban – A Pál utcai fiúk nyomában

 Különleges kulturális élményben volt részük iskolánk 6–8. évfolyamos tanulóinak október 11-én. A Vígszínházba látogattunk, ahol Molnár Ferenc klasszikus regényének, A Pál utcai fiúk színpadi feldolgozását tekintettük meg.

A színházlátogatás az országos komplex tanulmányi versenyre való felkészülésünk fontos állomása volt. A történet színpadi megjelenítése lehetőséget adott arra, hogy a tanulók ne csupán a regény szereplőivel és eseményeivel ismerkedjenek meg, hanem átélhetőbbé váljon számukra a grundért folytatott küzdelem, a barátság, a hűség, a bátorság és az összetartozás jelentősége is.

A színházi előadás közös élménye új szempontokat adhatott a történet feldolgozásához, és segítheti a tanulókat a versenyre való további felkészülésben. A színház falai között nemcsak egy irodalmi mű elevenedett meg előttünk, hanem a közös gondolkodásra, beszélgetésre és élményszerzésre is lehetőségünk nyílt.

Ezúton is köszönjük a Vígszínháznak a kedvezményes jegyek biztosítását, valamint iskolánknak, hogy a jegyek költségének vállalásával támogatta a program megvalósulását.

Bízunk benne, hogy ez a közös színházi élmény sokáig emlékezetes marad tanulóink számára, és új lendületet ad a versenyre való felkészülés folytatásához!

Baranyai Szilvia és Pokol Barbara




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése