Megjegyzem
már az is teljesen átfogó, mindenre kiterjedő bemutatónak ígérkezett, amit
felvázoltak, hogy mire számíthatunk. Mindent, de mindent megnézhettük a tűzoltó
autókat, az összes felszereléssel, ami egy vész-, katasztrófahelyzet
elhárításához szükséges lehet. Nem csak megnézhettük, de ki is próbálhattuk,
megemelhettük (- ez szinte kötelező volt -) az eszközöket stb. Sisakban
fotózkodhattunk, és beülhettünk a tűzoltó autóba is. Együtt elismételtük a
fontos segélykérő hívószámokat - Tűzoltók száma: 105. Megnéztük a terepasztalt
is, melynek segítségével könnyen beazonosítható a baleset helye, ill. annak elhelyezkedése, távolsága az állomáshoz képest. Ezen kívül betekintést kaptunk a hétköznapokba
is, láthattuk az élettereket: megmutatták nekünk, a konyhát, a társalgót, a
konditermet is. Ilyen szakszerű, ugyanakkor végtelenül vendégbarát
fogadtatással már nagyon régen találkozhattunk pedig, nagyon sok helyen jártunk
a Készségfejlesztő Iskola tanulóival idén is. Ez a kedvesség, türelem, amivel minket vártank
nagyon jól esett, a tanulók bármit kérdezhettek, fényképezkedhettek és ami
nagyon fontos, rengeteg dolgot kipróbálhattak. Különösen tetszett nekik a
próbariasztás, amivel a látogatás végén megörvendeztettek minket vendéglátóink.
Nagyon köszönjük ezt a szíves fogadtatást, minden munkatársnak a hozzájárulását
a Parancsnokságon tett látogatásunkhoz. Nagyon nagy élmény volt a felnőtteknek
és a diákoknak egyaránt. Csak ajánlani fogjuk a többi tagozat számára, hogy ha
van lehetőségük, előzetes bejelentkezés után, látogassanak el (akár a pályaorientációs
nap, akár egyéb tanulmányi kirándulás keretein belül) a Tűzoltó állomásra, mert
feledhetetlen élményekkel gazdagodhatnak.
Nagyon
köszönjük!
Harman Judit