FELHÍVÁS
a tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45.§ (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.
A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. A szülő kérelmére a felmentést engedélyező szerv döntése alapján a gyermek további
egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt.
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet
(a továbbiakban: Rendelet) 21. §-a értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota elérje az iskolába lépéshez szükséges szintet.
A gyermek felvételéről az intézményvezető dönt.
Az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen – annak közlésétől számított tizenöt napon belül – a szülő eljárást indíthat az intézményvezetőnél a döntéshozó intézményhez benyújtott, de az intézmény fenntartójának címzett kérelemmel. A kérelem tekintetében a fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést.
Mit kell tudni a beíratásról?
A Rendelet 22.§ (2) bekezdése értelmében az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő, gondviselő köteles beíratni a
lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.
A gyermek körzetes iskoláját az alábbi keresőfelületen: https://kir.hu/korzet és az általános iskolák honlapján találják meg.
A 2021/2022. tanév rendjéről szóló 20/2021. (VI. 8.) EMMI rendelet 7. §-a alapján az iskola 2022/2023. tanév első évfolyamára a beiratkozás időpontja:
2022. április 21. (csütörtök) 8:00-18:00 óra között
2022. április 22. (péntek) 8:00-18:00 óra között
A beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványokat.
Az adott évben tanköteles korba lépő sajátos nevelési igényű gyermeket a szülő a szakértői bizottság véleményében vagy a tankerületi központ végleges határozatában megjelölt időpontig köteles beíratni a kijelölt iskolába.
A nemzetiséghez tartozó jelentkezőt azonos feltételek esetében előnyben kell részesíteni, a nemzetiségi nevelés-oktatást is folytató iskolába vagy osztályba fel kell venni.
Magyar állampolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldön és tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. A tanköteles tanuló tanulmányainak külföldön történő folytatását – a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából – be kell
jelenteni az Oktatási Hivatalnak.
A nem magyar állampolgár kiskorú akkor tanköteles Magyarországon, ha
- menekült, oltalmazott, menedékes, valamint a menedékjogról szóló törvény alapján befogadott jogállású,
- a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabadmozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja,
- a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.
A feltételek meglétét a gyermek nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell. A Magyarországon tartózkodó nem
magyar állampolgár, ha megfelel a fenti feltételeknek, az iskolai nevelést-oktatást a tankötelezettség fennállása, továbbá a
tizennyolcadik életéve betöltése előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti
igénybe.
A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben (így az iskola megválasztásában) közösen gyakorolják jogaikat akkor
is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől
különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.
Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az iskolába nem íratja
be, szabálysértést követ el.
A tankötelessé váló gyermekek beiratkozásáról szóló részletes tájékoztató a körzetes intézmények, valamint a Kelet-Pesti Tankerületi Központ honlapján (https://kk.gov.hu/keletpest) hamarosan elérhető és megtekinthető