2023. november 27., hétfő

Október 23. projekt

 

Ebben az évben minden munkaközösség külön projektként tartotta meg az október 23-i ünnepséget.

A Specifikus munkaközösség csoportjai számára különös feladatokat terveztünk. A gyerekek életkorából adódóan ez az ünnep nehezen megfogható és megérthető. Ezért inkább a játékos feladatokkal próbáltuk meg közel hozni hozzájuk az ünnep hangulatát.

Minden csoport készített magyar zászlót, amelyet a faliújságra elhelyezett. Majd az óvodai csoportban vártuk a gyerekeket a feladványokkal. Össze kellett állítani részletekből a Kossuth címert, majd az okostábla segítségével memóriajátékot játszottunk.

A gyerekek által nagyon kedvelt eszköz a Blue-bot, szívesen programozták a robotot, hogy minél több magyar zászlót gyűjthessenek össze.

A játékos feladatokat nagyon élvezték a gyerekek, és néhány perc erejéig sikerült a nemzeti ünnepet közelebb hozni ehhez a korosztályhoz.

































2023. november 24., péntek

Fogyatékossággal élők fája ültetése

 

2023. november 15-én egy különleges eseményen vettünk részt.

A Rottenbiller parkban az Érbetegek Rehabilitációja Alapítvány szervezésében fogyatékossággal élők fájának ültetése alatt valósult meg.

Az esemény célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a fogyatékos emberek mindennapjainak nehézségeire, kihívásaira. Ez a fa az idő múlásával egyre erősebbé válik, melyből erőt meríthetnek az érintettek és családjaik.

Az átadó ünnepségen ünnepi köszöntőt mondott Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok, sportdiplomata, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségének tagja, a Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnöke.

Az Életjel Mentőcsoport mellett díszvendég volt Lehoczki László a miskolci Spider Mentőcsapat alapítója és vezetője és Hope, a mentőkutya is.

Nagyon köszönjük, hogy részt vehettünk az eseményen. Nagyon sok élményben volt részünk.

 

                                                          

                                            

                                                                                                 

                                        

 






                                                                                                              Némethné Varga Ibolya

                                                                                                                    Intézményvezető















 





Tájékoztatás kiber csalásról

 Kedves Szülők!

Figyelemfelhívásként mellékelten küldünk egy a BRFK Bűnmegelőzési Osztály kiber csalás témában kiadott tájékoztató videót. Nézzék meg!!!




2023. november 17., péntek

Őszi versmondó

 

És már itt is a november! A szünet után az Őszi versmondó verseny volt az első fontosabb állomásunk a programjaink során. Idén az őszről, az őszi természetről verseltek a gyerekek. A téma kimeríthetetlen, és csodaszép. Hagyomány, hogy minden tanuló részt vesz ezen a megmérettetésen. A zsűri szigorú, és idén is nehéz dolga volt, de mindig figyel arra, hogy a tanulók önmagukhoz képest hogyan teljesítenek, mennyire testhez álló nekik a feladat. Nagy büszkeség, hogy idén a nagyok közt a legkisebbek közül került ki a győztes: Az ötödikes Horváth Rikó. Ő képviselheti Iskolánkat a fővárosi versenyen november 22-én. Minden versenyzőnek gratulálunk! Nagyon szép, terjedelmes, sokszor nehéz verset tanultak meg és adtak elő. Köszönjük munkájukat!

 

Horváth Rikárdó a Fővárosi Versmondó Versenyen bronz fokozatot szerzett. Ezúton is gratulálunk Tagozatunk egyik büszkeségének!










2023. november 14., kedd

Tárgyi eszköz ügyintézés 5., 6. és 9. évfolyamos tanulók részére

 

Tisztelt Szülők/Gondviselők!

 

 

Tájékoztatom Önöket, hogy elindult az RRF-1.2.1 projekt 5., 6. és 9. évfolyamos tanulókat célzó eszközbeszerzésének előkészítése, amelynek keretében az érintett évfolyamokra járó tanulók számára személyes használatra szolgáló laptopok kerülnek beszerzésre. Ezt a szülőknek/gondviselőknek kell igényelni a KRÉTA felületen.

 

A KRÉTA Rendszerben a regisztrációs felület már elérhető, melyen 2023. november 30-ig tudnak regisztrálni a „Tárgyi eszköz ügyintézés” felületen.

 

A regisztráció menetéről az alábbi linken olvashatnak. 

https://tudasbazis.ekreta.hu/pages/viewpage.action?pageId=75104834

 

Az eszközök 2024 tavaszán kerülnek kiszállításra.

 

 

Némethné Varga Ibolya

                                                                                                                              Igazgató

 

2023. november 6., hétfő

Halloween az értelmileg akadályozottak tagozatán

 

Az ezredforduló óta Magyarországon is sokan megtartják a Halloween ünnepét, október 31-én, ahogy ezt tettük mi is az értelmileg akadályozott tanulók tagozatán október 27-én.

Különleges programokkal vártuk diákjainkat intézményünkben. Arcfestés, kézművesfoglalkozások, jelmezes felvonulás és persze az elmaradhatatlan zenés-táncos mulatság.

A Halloween fő hagyománya a jelmezbe öltözés. Voltak, akik ijesztő jelmezeket, szellem, boszorkány, csontváz öltöttek magukra, de akadtak, akik rajzfilmfigura vagy szuperhős álarcok mögé bújtak.

A vidám szórakozás jó alkalmat teremtett arra, hogy a gyerekek és felnőttek közösen készítsenek dekorációkat, melyekkel bohókás térré varázsolták iskolánk folyosóját, tantermeit.

Tanulóink és mi is felnőttek egyaránt jól szórakoztunk ezen a napon.

Mamira Vilmosné





















2023. november 2., csütörtök

Halloween a Tanulásban akadályozottak felső tagozatán


 Az október legnépszerűbb eseménye tagozatunkon minden évben a Halloween. Sokan nem öltöznek be, de még többen bújnak valamilyen rémisztő és/vagy vicces jelmezbe. Idén is frászt kaptunk a kaszástól, a zombitól, a vámpíroktól. Ijesztgettek minket a boszorkányok és a csontvázak. Borzalmas volt! Egy izgalmas mozival kezdtünk, amivel kapcsolatban egy rémisztő online-totót töltöttek ki a gyerekek. Válogathattunk a „rémes memória”, a „szellemes célbadobás” a „tök-bowling” vagy a „vérfagyasztó feladatok” között. Utóbbi során egy rejtelmekkel teli dobozban kotorászhatott, aki bele mert nyúlni. Hát, nem voltak sokan!