2016. január 22-én intézményünk diákjai bekapcsolódtak az „Együtt szaval a nemzet” programba.
A Magyar Kultúra Napján megemlékeztünk arról, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22- tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Az országos ünnepi megemlékezéshez az interneten keresztül csatlakoztunk. A Google YouTube csatornán keresztül Jordán Tamás színművész vezényletével közösen szavaltunk más óvodák, iskolák gyermekeivel, tanulóival.
A közös versmondást a Himnusz 1. versszakával indítottuk, ezután elszavaltuk a Nemzeti dalt, befejezésül pedig a Szülőföldem szép határa című verset.
A programba hagyományteremtő szándékkel kapcsolódtunk be, hozzájárulva nemzeti tudatunk erősítéséhez, kultúránk tárgyi és szellemi értékeinek továbbadásához, megőrzéséhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése