Van annak valami különleges bája, amikor elhatározzuk, hogy kirándul a tagozat, mégis félve figyeljük fél nyolckor az ablakból, hogy felszáll-e az éjjeli pára, megmelegszik-e egy picit a levegő na és ugye megszáradnak a padok, ugye tudunk majd hintázni….?
Van ebben valami báj, valami ősz illatú, nyirkos báj. Különleges hideg pára és lehulló levél illat, aztán jönnek a napsugarak és az illatokat felszárítják, különös száraz, semlegesen tiszta szagot hagyva maguk után. Azon a napon, szeptember 13-án, kegyes volt velünk az időjárás. Késő nyári idő volt, kedvesen, óvatosan melengettek minket a napsugarak. Tudtunk libikókázni, rúghattuk a bőrt a focipályán. Hinta, homokozó, hohó egy cigánykerék sok mosoly és finom tízórai. A dombtetőn még a pokrócra is le lehetett telepedni és tudtunk olvasgatni, zenét hallgatni. Na persze sokan csak sétálgattak és pletykáltak a nagylányok közül - egy hosszú nyári szünet mindig sok-sok új megbeszélni való élményt hoz magával.
Mókás volt együtt loholni a busz után, melynek sofőrje mosolyogva nézte a teljes tagozat sietségét- persze, hogy megvárt minket. Sokaknak jutott hely, a többiek hősiesen ácsorogtak a járműn és közben azon gondolkoztunk, milyen remek kis nap is volt ez. A busz is megvárt és az ablakán kikukucskálva arcunkat simogatja a meleg őszi napocska, valahogy minden olyan kerek…
Harman Judit
