2023. december 19., kedd

Adventi vers

 KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: KARÁCSONY

 

 

 

Ezüst esőben száll le a karácsony,

a kályha zúg, a hóesés sűrű;

a lámpafény aranylik a kalácson,

a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

 

Kik messze voltak, most mind összejönnek

a percet édes szóval ütni el,

amíg a tél a megfagyott mezőket

karcolja éles, kék jégkörmivel.

 

Fenyőszagú a lég és a sarokba

ezüst tükörből bókol a rakott fa,

a jó barát boros korsóihoz von,

 

És zsong az ének áhítatba zöngve…

Csak a havas pusztán a néma csöndbe

sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

2023. december 15., péntek

Értesítés a tegnapi ebéddel kapcsolatban

 Tisztelt Szülők!


A tegnapi ebéddel kapcsolatban tájékoztatom Önöket, hogy megérkezett a NÉBIH-től a vizsgálati jegyzőkönyv, a főzelékben található idegen anyag ördögbocskor volt.


A Heim Pál Kórház tájékoztatása szerint emésztőrendszeri tünetekkel több gyerek megjelent az ügyeleten, de az esetek vírusos eredetűek voltak, ételmérgezést nem tapasztaltak.


Némethné Varga Ibolya

Igazgató

2023. december 14., csütörtök

Sajtóközlemény

Idegen anyag került a közétkeztetésben felszolgált zöldbabfőzelékbe.

Azonnali vizsgálatot indított a Kőbányai Önkormányzat, miután a kerülettel szerződésben álló közétkeztetést végző cég által ellátott egyik intézményéből jelzést kapott arról, hogy gyanús, idegen anyag került a ma délben, 2023. december 14-én felszolgált zöldbabfőzelékbe. Az ételmintát azonnal eljuttatták a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriumába, a vizsgálat eredménye péntekre várható.

Az idegen anyag az előzetes információk szerint a közétkeztetést végző cég konyháján felhasznált mirelit alapanyagból kerülhetett a felszolgált készételbe. A vélt szennyezés három iskolát - Kertvárosi Általános Iskola, Szent László Gimnázium, Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény -, valamint azokat a kőbányai óvodákat érintheti, amelyeket nem a Kőbányai Egyesített Bölcsődék által működtetett főzőkonyhákról szolgálnak ki.

A Kőbányai Önkormányzathoz sem rosszullétről, sem megbetegedésről nem érkezett bejelentés. Elővigyázatosságból azonban felhívjuk mindazok figyelmét, akik a zöldbabfőzelékből fogyasztottak, hogy fokozottan figyeljenek az esetlegesen előforduló, hirtelen megjelenő olyan egészségügyi panaszokra, amelyek ételfogyasztással lehetnek összefüggésben. A többi közt ilyen lehet a hasi fájdalom, émelygés, puffadás, hasmenés, gyengeség, láz, szájszárazság, pupillatágulás is.

Amennyiben ilyen tüneteket észlelnek a gyermeken, kérjük, forduljanak tanácsért a Kőbányai Önkormányzattal szerződésben álló Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet toxikológia osztályához, amelyet a 061 459 9100 / 1113, vagy a 061 333 5079 telefonszámokon érhetnek el.

A Kőbányai Önkormányzat a vizsgálat eredményéről azonnal tájékoztatást ad majd.

2023. december 11., hétfő

Adventi vers

 

Szabó T. Anna:

AZ ÜNNEP AZÉ AKI VÁRJA

Aki magot szór ablakába
és gyertya vár az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?

Szárnysuhogás az ablakon túl –
vigyázz! Kinézni nem szabad!
Künn az angyalhad térül-fordul,
egy pillanatra látszanak.

A karácsonyfát hozzák – hallod?
– egy koppanás, és leteszik.
Fényben úszik az üvegajtód,
s megint suhogás. Mi ez itt?

Zöld angyaltoll: egy kis fenyőág,
karácsonyszagú és meleg.
“Gyújtsd meg a legutolsó gyertyát!”
Ez az angyali üzenet.

És be is mehetsz – vár az ünnep,
és minden zárt ajtót kitár.
A fa alatt angyalok ülnek –
az ünnep azé, aki vár.

2023. december 5., kedd

Alapítványi támogatás

 A 2022-23-as tanévben intézményünk részt vett a Millió lépés az iskoládért programban. A lehetőségnek nagyon örültünk, elért eredményünkre nagyon büszkék vagyunk.

Összesen 58.038.644 lépést, 40.627 km-t, 15, 73 kört tettünk meg. Országosan 275., a fővárosban 82., a kerületben 10. helyezést értünk el.

Sajátos nevelési igényű gyermekeket, tanulókat nevelő-oktató, fejlesztő intézményként nagyon jól teljesítettünk. Intézményünk sajátossága miatt célként az 5 kör megtételét tűztük ki, hogy megkaphassuk az önkormányzati támogatást.

A kitűzött célt elértük, sőt túl is teljesítettük, így elnyertük a Budapest, Főváros, X. kerület Kőbányai Önkormányzat 300.000 Ft támogatását, amit ezúton is nagyon köszönünk.

A támogatást a Gém-kapocs Alapítvány kapta. Az ebből vásárolt sportélet színesítését, gazdagítását támogató eszközöket az alapítvány a Kelet-Pesti Tankerületnek adományozta és a ki intézményünk gyermekei, tanulói vehették birtokba.

Beszerzett eszközök:

- kültéri pingpongasztal

 - pingponglabda 

- pingpongasztalhoz való háló és hálótartó 

- kipstafutball-labda

- gyermekrollerek

- kosárlabdák

- pöttyös labdák

- hordozható kompresszor

A Budapest, Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzatnak és a Gém-Kapocs Alapítványnak nagyon köszönjük a nyújtott támogatást, mellyel hozzájárulnak a hatékonyabb és eredményesebb nevelő-oktató munka megvalósításához.

Némethné Varga Ibolya

Igazgató

2023. december 3., vasárnap

Advent az ÉA tagozaton

 

„Adventi hírnök: friss fenyőág,
Lobog az első gyertyaláng!”


December 1-én nálunk is meggyulladt az első gyertyaláng, kicsik és nagyok közösen énekelve köszöntötték az adventi időszak kezdetét.







2023. december 1., péntek

Eszközigénylés - meghosszabbított dátum

 

Tisztelt Szülők, Gondviselők!

Tájékoztatom Önöket, hogy a RRF-1.2.1 projekt keretében az eszközigénylés lehetősége–a5., 6. és 9. évfolyamos diákok szüleinek/törvényes képviselőinek számára meghosszabbításra került.

Ennek értelmében a szülőknek/törvényes képviselőknek december 15-én éjfélig van lehetőségük benyújtani az igényüket a KRÉTA Rendszerben.

Üdvözlettel: Némethné Varga Ibolya

2023. november 27., hétfő

Október 23. projekt

 

Ebben az évben minden munkaközösség külön projektként tartotta meg az október 23-i ünnepséget.

A Specifikus munkaközösség csoportjai számára különös feladatokat terveztünk. A gyerekek életkorából adódóan ez az ünnep nehezen megfogható és megérthető. Ezért inkább a játékos feladatokkal próbáltuk meg közel hozni hozzájuk az ünnep hangulatát.

Minden csoport készített magyar zászlót, amelyet a faliújságra elhelyezett. Majd az óvodai csoportban vártuk a gyerekeket a feladványokkal. Össze kellett állítani részletekből a Kossuth címert, majd az okostábla segítségével memóriajátékot játszottunk.

A gyerekek által nagyon kedvelt eszköz a Blue-bot, szívesen programozták a robotot, hogy minél több magyar zászlót gyűjthessenek össze.

A játékos feladatokat nagyon élvezték a gyerekek, és néhány perc erejéig sikerült a nemzeti ünnepet közelebb hozni ehhez a korosztályhoz.

































2023. november 24., péntek

Fogyatékossággal élők fája ültetése

 

2023. november 15-én egy különleges eseményen vettünk részt.

A Rottenbiller parkban az Érbetegek Rehabilitációja Alapítvány szervezésében fogyatékossággal élők fájának ültetése alatt valósult meg.

Az esemény célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a fogyatékos emberek mindennapjainak nehézségeire, kihívásaira. Ez a fa az idő múlásával egyre erősebbé válik, melyből erőt meríthetnek az érintettek és családjaik.

Az átadó ünnepségen ünnepi köszöntőt mondott Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok, sportdiplomata, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségének tagja, a Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnöke.

Az Életjel Mentőcsoport mellett díszvendég volt Lehoczki László a miskolci Spider Mentőcsapat alapítója és vezetője és Hope, a mentőkutya is.

Nagyon köszönjük, hogy részt vehettünk az eseményen. Nagyon sok élményben volt részünk.

 

                                                          

                                            

                                                                                                 

                                        

 






                                                                                                              Némethné Varga Ibolya

                                                                                                                    Intézményvezető















 





Tájékoztatás kiber csalásról

 Kedves Szülők!

Figyelemfelhívásként mellékelten küldünk egy a BRFK Bűnmegelőzési Osztály kiber csalás témában kiadott tájékoztató videót. Nézzék meg!!!




2023. november 17., péntek

Őszi versmondó

 

És már itt is a november! A szünet után az Őszi versmondó verseny volt az első fontosabb állomásunk a programjaink során. Idén az őszről, az őszi természetről verseltek a gyerekek. A téma kimeríthetetlen, és csodaszép. Hagyomány, hogy minden tanuló részt vesz ezen a megmérettetésen. A zsűri szigorú, és idén is nehéz dolga volt, de mindig figyel arra, hogy a tanulók önmagukhoz képest hogyan teljesítenek, mennyire testhez álló nekik a feladat. Nagy büszkeség, hogy idén a nagyok közt a legkisebbek közül került ki a győztes: Az ötödikes Horváth Rikó. Ő képviselheti Iskolánkat a fővárosi versenyen november 22-én. Minden versenyzőnek gratulálunk! Nagyon szép, terjedelmes, sokszor nehéz verset tanultak meg és adtak elő. Köszönjük munkájukat!

 

Horváth Rikárdó a Fővárosi Versmondó Versenyen bronz fokozatot szerzett. Ezúton is gratulálunk Tagozatunk egyik büszkeségének!










2023. november 14., kedd

Tárgyi eszköz ügyintézés 5., 6. és 9. évfolyamos tanulók részére

 

Tisztelt Szülők/Gondviselők!

 

 

Tájékoztatom Önöket, hogy elindult az RRF-1.2.1 projekt 5., 6. és 9. évfolyamos tanulókat célzó eszközbeszerzésének előkészítése, amelynek keretében az érintett évfolyamokra járó tanulók számára személyes használatra szolgáló laptopok kerülnek beszerzésre. Ezt a szülőknek/gondviselőknek kell igényelni a KRÉTA felületen.

 

A KRÉTA Rendszerben a regisztrációs felület már elérhető, melyen 2023. november 30-ig tudnak regisztrálni a „Tárgyi eszköz ügyintézés” felületen.

 

A regisztráció menetéről az alábbi linken olvashatnak. 

https://tudasbazis.ekreta.hu/pages/viewpage.action?pageId=75104834

 

Az eszközök 2024 tavaszán kerülnek kiszállításra.

 

 

Némethné Varga Ibolya

                                                                                                                              Igazgató

 

2023. november 6., hétfő

Halloween az értelmileg akadályozottak tagozatán

 

Az ezredforduló óta Magyarországon is sokan megtartják a Halloween ünnepét, október 31-én, ahogy ezt tettük mi is az értelmileg akadályozott tanulók tagozatán október 27-én.

Különleges programokkal vártuk diákjainkat intézményünkben. Arcfestés, kézművesfoglalkozások, jelmezes felvonulás és persze az elmaradhatatlan zenés-táncos mulatság.

A Halloween fő hagyománya a jelmezbe öltözés. Voltak, akik ijesztő jelmezeket, szellem, boszorkány, csontváz öltöttek magukra, de akadtak, akik rajzfilmfigura vagy szuperhős álarcok mögé bújtak.

A vidám szórakozás jó alkalmat teremtett arra, hogy a gyerekek és felnőttek közösen készítsenek dekorációkat, melyekkel bohókás térré varázsolták iskolánk folyosóját, tantermeit.

Tanulóink és mi is felnőttek egyaránt jól szórakoztunk ezen a napon.

Mamira Vilmosné





















2023. november 2., csütörtök

Halloween a Tanulásban akadályozottak felső tagozatán


 Az október legnépszerűbb eseménye tagozatunkon minden évben a Halloween. Sokan nem öltöznek be, de még többen bújnak valamilyen rémisztő és/vagy vicces jelmezbe. Idén is frászt kaptunk a kaszástól, a zombitól, a vámpíroktól. Ijesztgettek minket a boszorkányok és a csontvázak. Borzalmas volt! Egy izgalmas mozival kezdtünk, amivel kapcsolatban egy rémisztő online-totót töltöttek ki a gyerekek. Válogathattunk a „rémes memória”, a „szellemes célbadobás” a „tök-bowling” vagy a „vérfagyasztó feladatok” között. Utóbbi során egy rejtelmekkel teli dobozban kotorászhatott, aki bele mert nyúlni. Hát, nem voltak sokan!










2023. október 27., péntek

Október 23-ai megemlékezés az értelmileg akadályozott tagozaton

 

Az 1956 október 23-i forradalomról megemlékeztünk az értelmileg akadályozott tagozaton is. Többféle feladattal készültünk a tanulók számára, minden osztály más-más feladattal várta a diákokat. Volt kvízjáték a történelmi eseményekről, ahol a tudásukat tudták bemutatni, vagy új ismeretet szerezhettek. Volt, ahol a célba dobó képességüket fejleszthették egy babzsákkal, amit egy nagy lyukas magyar zászlón kellett átdobniuk. Többféle kreatív kézműves feladatot is végezhettek, mint a magyar zászló festése, vagy krepp-papír galacsinból való kirakása, témához kapcsolódó színezők, és a magyar zászló színeiből fonalpödrés. Az egész napos programok során pedig versek és zeneszámok szóltak a témában.

 

Baranyi Dorka



















Az 1956.október 23-i megemlékezés az alsó tagozaton

 

A magyar emberek számára az 56-os forradalom sokáig tiltott, elhallgatott esemény volt.

Nem is olyan régen az iskolában nem beszéltünk, nem emlékeztünk meg erről a napról,

pedig még 1957-ben is rólunk, magyarokról beszélt a fél világ.

New Yorkban Kennedy szenátor így fogalmazott: „1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt.

A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt - bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel.”

Az emlékezés a Himnusz eléneklésével kezdődött.




Egy rövid bevezető után, a forradalom eseményeit egy film segítségével elevenítettük fel.

Ezt követően Villányi Kinga tanárnéni előadásában egy 12 éves kislány 1956-ban íródott naplójából hallgattunk meg részleteket.

A forradalom jelképévé vált lyukas zászlót és a forradalommal kapcsolatos rejtvényt minden tanulónk a tantermében készítette el. A gyerekek boldogan lengették a magyar zászlót.  

                                                                        

 









Közösen meghallgattuk az East együttes, ’56 címmel íródott dalát. A gyerekek döbbenten nézték, hogyan vonulnak a tankok Budapest utcáin. A forradalom idején meghalt hősök emlékére gyertyát gyújtottunk és 1 percig néma csendben voltunk.

Reméljük, hogy ezzel a programmal sikerült megismertetni gyermekeinkkel az 1956-os forradalom fontosabb eseményeit.

 

2023. október 26., csütörtök

Október 6. és október 23.

 

Iskolánk fontos célkitűzése a hazafias nevelés, ezért az ünnepélyek, megemlékezések nagyon fontosak számunkra.

Október 6-án közösen készítettünk faliújságot, majd a 13 aradi vértanúról beszélgetve emlékeztünk meg a hősökről.

Az október 23-i megemlékezés idén egy projekt keretében valósult meg. Mivel a téma igen nehéz, még nekünk, felnőtteknek is, azt gondoljuk, hogy egy tematikus, játékos feladatsor többet ad nekik, mintha évről évre végig hallgatják az ’56-os eseményeket. Filmvetítés és a filmmel kapcsolatos online feladatok várták a gyerekeket.










 

2023. október 25., szerda

Nyílt nap a Készségfejlesztő Iskolában




 

Október 16. - Kenyér világnapja

 Október 16-án a kenyér világnapja alkalmából az Értelmileg akadályozottak tagozatán mini szezámmagos kifliket sütöttünk. A gyerekek az elsőlépéstől az utolsóig részt vettek a munkafolyamatokban. A kicsik és nagyok egyaránt elsajátították a kifliformálás csínját-bínját.