2023. február 20., hétfő

Farsang a Tanulásban akadályozottak alsó tagozatán

 A Tanulásban akadályozottak alsó tagozatán a farsangi hangulat már hetekkel az esemény előtt elkezdődött. A gyerekekkel farsangi dalokat hallgattunk, álarcokat készítettünk, a termet színes alkotásokkal díszítettük. A tanulók, a pedagógusok és az asszisztensek egyre kreatívabb ötletekkel álltak elő. A gyerekek és a szülők izgatottan készültek a farsangi jelmezekkel, sokan le is rajzolták minek öltöznek majd be.

A várva várt programot, melyet 2023.02.15-én tartottunk meg, egy felvonulással kezdtük. Az osztályok sorban körbementek a tornateremben, hogy a zsűri és a többi osztály szemügyre vehesse és megcsodálhassa a szuperebbnél-szuperebb jelmezeket. Annyira találó jelmezeket láthattunk, hogy többször is felvonultak az osztályok. A remek zsűritagok - akiknek ezúttal is köszönjük a részvételt - megbeszélték egymás közt a látott jelmezeket, majd megosztották velünk élményeiket. Volt, aki új, számára eddig nem ismert mesefigurának a nevével gazdagodott. A korábbiaktól eltérően idén egy felső tagozatos diák is elvállalta a zsűrizést, aki a végén kiemelte kedvenc jelmezeit: rendőr, farkaskalóz, Elza, Scooby-Doo…

A pedagógusok, asszisztensek kedvelt zenékkel, játékokkal kedveskedtek a tanulóknak ezen a napon. Olyan izgalmas játékokat próbálhattak ki a gyerekek, mint a székfoglaló, labdagyűjtő verseny vagy a seprűtánc, de fotósarok is volt, ahol egy nagyobb méretű karton-bohócként fotózkodhattak a gyerekek. A játékok közt a zene és a tánc sem maradhatott el. A bulit Szabi bácsinak köszönhetően, Korda Gyuri bácsi Reptér című dala indította el, majd következtek a gyerekek kedvencei, amire felszabadultan táncoltak és énekeltek. A felnőttek is nagyon jól érezték magukat, hiszen ők is hallhatták a régi slágereket, mint az Afrikát vagy a Santa Maria-t a Neoton Famíliától.

A buli és a játékok után finom, farsangi fánkot fogyaszthattunk, amelyet egyik kedves asszisztensünk Pusztai Éva készített el nekünk.

A szuper farsangi hangulat megvalósításához mindegyik kolléganő, kolléga, tanuló nagyban hozzájárult, hiszen lelkesen és szívvel-lélekkel vettek részt az eseményen. 😊

Köszönjük szépen mindenkinek a segítséget és az aktív részvételt!








 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése