2023. június 23., péntek

Örökös KolorGém tagság

6 éve működik zenekarunk, ami idén Nádor Zsuzsa kolléganőnk ötlete alapján a KolorGém nevet kapta. Alapítványunk hozzájárulásával az idei tanévtől megalapítottuk az Örökös KolorGém-díjat, amit az elballagó zenekari tagjaink kapnak meg. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!

 




Villányi Kinga és Rubesch Gáborné

Budapest, 2023. 06. 16.


2023. június 12., hétfő

Fejlesztők Napja

 Idén a tavalyi év sikerén fellelkesülve ismét egy kötetlenebb, nem verseny jellegű napot tartottunk, ahol nem megoldandó feladatok voltak, hanem egy téma köré csoportosítva, mégis sok-sok területet fejlesztve észrevétlenül érvényesült az egyes tevékenységek fejlesztő hatása. A tavalyi Majális után most Gém Szafarira vártuk a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Lehetett afrikai állatok képében fotózkodni, távcsövet készíteni, amivel a szavannát lehet kémlelni, zenélni és "riszálni" fűszoknyában, felszabadultan. A bátrak és ügyesek átkeltek a Níluson miközben egy krokodil leselkedett rájuk, célba dobtak kókuszdióval, egyensúlyoztak, és a veszélyes kalandot függőágyban is kipihenhették. Hogy a megfáradt kalandorok felfrissüljenek, a juice bárban szörppel és szafari csemegével vártuk őket. A hangulatról afrikai zene is gondoskodott. A programnak ismét nagy sikere volt a gyerekeknél és a pedagógusoknál egyaránt, még nem tudjuk jövőre mit találunk ki, de hogy jó lesz, abban biztosak vagyunk!

A fejlesztők csapata és Harnos Zsuzsanna logopédus








Elnyertük az Örökös Ökoiskola címet


Az idei tanévben pályázatot nyújtottunk be az Örökös Ökoiskola cím elnyerésére. A pályázatban adott területeken és szempontok alapján be kellett mutatnunk intézményünknek a fenntarthatóság, a környezettudatosság és az egészségtudatosság alapelveit célzó pedagógiai tevékenységeit.

A benyújtott pályázatunkat a BM Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztálya formai és tartalmi szempontok alapján – az Ökoiskola Értékelő Bizottsággal történő egyeztetést követően – értékelte, és javaslatot tett a címek odaítéléséről. A javaslatok alapján a köznevelési helyettes államtitkár döntött, mely döntés alapján

 

2023. június 9-én az ELTE Lágymányosi Campusán átvehettem az Örökös Ökoiskola címet igazoló oklevelet.



Köszönöm mindenkinek, aki ökoiskolai tevékenységeink aktív részeseként hozzájárult a cím elnyeréséhez! Bízom benne, hogy ez újabb lendületet ad majd nekünk ezen a területen!

Az ünnepélyes átadó ünnepségre, a Köznevelési Államtitkárság kérésére, Honffy Réka készített egy képet, amely védjegye lehet ezirányú tevékenységünknek. Rékának Köszönöm szépen!



 Némethné Varga Ibolya

    Intézményvezető




 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Némethné Varga Ibolya 
    

2023. június 9., péntek

Trambulin Tanulmányi Ösztöndíj

 Az Emberi Erőforrások Bizottsága egy tanulmányi ösztöndíjprogramot hirdetett meg, melynek keretében egyik kis büszkeségünk, Lesku Evelin 10. osztályos tanuló ösztöndíjas lett. Oklevelét egy díjátadó keretében vehette át június 6-án. A szervezők felkérték az iskolánk Ulwila- zenekarát, hogy nyissák meg a rendezvényt.



2023. június 7., szerda

Vizsga a Készségfejlesztő Iskolában

Május 16-án és 17-én lezajlottak a modulzáró vizsgák a Készségfejlesztő Iskola 12. osztályában. A 10 tanuló két szakmai tantárgyból bizonyította be tudását, mindkét esetben kimagaslóan szép teljesítményt nyújtottak. A vizsgákat mindenki 5-re tette le, ami nem azt jelenti, hogy a vizsgabizottság lágyszívű lett volna, hanem azt bizonyítja, hogy a tanulók lelkesen, szorgalmasan és ügyesen dolgoztak mind a felkészülés során, mind a vizsgán. Gratulálunk a szép eredményekhez!

Honffy Réka az agyagtárgy készítés rejtelmeit tanította a tanulóknak, így ő az ehhez kapcsolódó elméleti témakörökről kérdezte a vizsgázókat. A feleletek többek között a balesetvédelemmel kapcsolatos szabályokról, marokedény készítés lépéseiről, az agyaggal való munka eszközeiről, a kemence működéséről, a hurkatechnikáról szóltak. A tanulóknak képek segítségével kellett beszámolniuk a kihúzott tételükről, kérdésekre válaszolni. Mindannyian sikeresen teljesítették a feladatot, igazán szép feleletek születtek. Az Agyagtárgy készítő szakmai vizsga másik felét a tanév során készített vizsgamunkák tették ki, ami a tanulók gyakorlati tudásáról tett bizonyságot.

Alsóházi Réka a konyhai tevékenységek ismeretéből vizsgáztatta a tanulókat. A vizsgatételeket igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az öt tétel lefedje a legváltozatosabb konyhai munkafolyamatokat, részfeladatokat, így minden tétel komplex tudást igényelt a vizsgázóktól. A kihúzott tételt először szóban kellett ismertetniük a tanulóknak, valamint a be kellett számolniuk a tevékenység során esetlegesen előforduló balesetekről és azok megelőzéséről. Ezután elő kellett készíteniük az eszközöket, kellékeket, hozzávalókat, majd nekiláthattak a munkának. Szeleteltek, vágtak, daraboltak, hámoztak, kentek, sütöttek, ízesítettek, mosogattak, törölgettek, elpakoltak, és hosszasan sorolhatnánk mennyi mindent ügyeskedtek a tankonyhán. Az elkészült ételeket közösen elfogyasztottuk és két igazán jó hangulatú napot tudhattunk magunk mögött. A két napon készült felvételeket, illetve a bizonyítványosztás szép pillanatait az alábbi képeken lehet megtekintheti.



















2023. június 4., vasárnap

Ökosuli: „Így neveld a ciprusod!” 2.

 Véget ért a Folly Arborétum és Borászat Égig Érő Tanterem Alapítványa által meghirdetett „Így neveld a ciprusodat” - ciprusmag ültetés és magoncnevelés programja, melyben iskolánk 5 alsó tagozatos osztálya vett részt. 

A versenyben résztvevő osztályok az arborétumtól kapott ciprusmagokat elültették és 14 héten át nevelgették, gondozták a kibújó kis növényeket Tanulóink tevékenységbe ágyazottan szereztek új ismeretet, a növény fejlődésével, gondozásával kapcsolatban.  Közben  sok játékos és kreatív feladatot oldottak meg, készítettek rajtokat, dekorációt, írtak beszámolót, ismeretterjesztő szöveget.

A beküldött pályázatainkat a Folly Arborétum elismerő oklevéllel jutalmazta.


Az alábbi képeken látható, hogy a gyerekek kitartása és gondoskodó szeretete meghozta az eredményét.



 

A kis növényeket nem hagyjuk magukra, figyelemmel követjük a további fejlődésüket, és ha elég nagyok lesznek, kiültetjük azokat az iskola kertjébe.

 

Köszönöm a lelkes részvételt a pályázaton résztvevő kollégáknak és osztályoknak!

Baloghné Kovács Katalin általános iskolai intézményegység-vezető