Tisztelt
Szülők!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023.
szeptember 1. napjától hatályba lép a családok ügyintézésének egyszerűsítésével
kapcsolatos törvény és kormányrendeleti csomag.
A családok ügyintézésének
egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2023. évi
XXVIII. törvény egyik lényeges változása, hogy a
hatósági és egyéb ügyekben az iskolalátogatási igazolás már nem lesz
kérhető, a tanulói jogviszony diákigazolvánnyal lesz igazolható. Ilyen
ügyek például: rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, gyermektartásdíj
megelőlegezése, iskoláztatási támogatás, iskolakezdési támogatás stb.
A továbbiakban tehát nem csak az
utazási és kereskedelmi kedvezményeket igénybe vevő tanulók részére kell
diákigazolványt igényelni, hanem minden olyan tanulónak, aki a sorolt
szolgáltatásokat igénybe kívánja venni.
Javasoljuk, hogy MINDEN tanuló részére igényeljenek
diákigazolványt, hiszen bármikor szükség lehet gyermekük tanulói jogviszonyának
igazolására!
Némethné
Varga Ibolya
Igazgató
A családok ügyintézésének egyszerűsítésben érintett törvények és kormányrendeletek kivonata
Törvények
A szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény módosítása
(2023. szeptember 1. napjától hatályos)
A szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény 31. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
31. § A tanulmányokat folytató tanuló, hallgató jogviszonyát
a) az oktatási igazolványokról szóló kormányrendelet szerint a közreműködő intézmény által a tárgyidőszakra kiadott, érvényesítő matricával ellátott, nappali típusú diákigazolvány,
b) a közreműködő intézmény által kiadott, az a) pont szerinti diákigazolványra való jogosultságról szóló igazolás,
c) az oktatási igazolványokról szóló kormányrendelet szerint a tanköteles kor felső határát az adott tanévben betöltő tanuló esetén az érvényesítő matrica nélküli diákigazolvány tanúsítja, az a) és b) pont szerinti esetben az igazolás vagy a diákigazolvány érvényességi idején belül, a c) pont szerinti esetben a tanévet követő október 31-éig.
A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény módosítása
(2023. szeptember 1. napjától hatályos)
56/A. § [A tanuló jogviszony igazolása]
(1) A tankötelezettség időtartama alatt, annak a tanévnek a végéig, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti, a tanulói jogviszony igazolása – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – a szülőtől, a törvényes képviselőtől, a tanulótól nem kérhető.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt tanévet követő évtől a tanulói jogviszony – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – érvényes diákigazolvánnyal igazolható.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosítása
(2023. szeptember 1. napjától hatályos)
46/A. § (1) A tankötelezettség időtartama alatt, annak a tanévnek a végéig, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti, a tanulói jogviszony igazolása – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – a szülőtől, a törvényes képviselőtől vagy a tanulótól nem kérhető.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt tanévet követő évtől a tanulói jogviszony – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – érvényes diákigazolvánnyal igazolható.
A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosítása
(2023. szeptember 1. napjától hatályos)
43/A. § (1) A hallgatói jogviszony – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – érvényes diákigazolvánnyal igazolható.
A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény módosítása
(2023. szeptember 1. napjától hatályos)
Hatályát veszti a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény 1. melléklet 1.pont a)-c) alpontja
[1. A 6. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott tanulmányokat folytató tanuló, hallgató e minőségét a következő dokumentumokkal igazolja:
a) a köznevelési intézmény által kiállított tanulói jogviszony-igazolás,
b) a szakképző intézmény által kiállított tanulói jogviszony-igazolás,
c) a felsőoktatási intézmény által kiállított hallgatói jogviszony-igazolás,
6.§ (1) E törvény alapján biztosított a kiegészítő tevékenységet folytató személynek nem minősülő b) szövetkezet tagja, aki a szövetkezet tevékenységében munkaviszony, vállalkozási vagy megbízási jogviszony keretében személyesen közreműködik (a személyes közreműködést megalapozó jogviszonyra irányadó szabályok szerint), kivéve
ba) az iskolaszövetkezet nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanuló, képzésben részt vevő személy, hallgató tagját – 25. életévének betöltéséig a tanulói, hallgatói jogviszonya szünetelésének időtartama alatt is –,]
Kormányrendeletek
A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosítása
(2023. szeptember 1. napjától hatályos)
65. § (1) A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény (a továbbiakban: rendszeres kedvezmény) megállapítása iránti kérelmet a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter által e célra rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani. A formanyomtatványt a kormányzati portálon közzé kell tenni, valamint a települési önkormányzat jegyzője gondoskodik a települési önkormányzat honlapján való közzétételről. A formanyomtatványhoz csatolni kell
b) a Gyvt. 20. § (2) bekezdésében szabályozott esetben a tanuló vagy hallgató számára az oktatási igazolványokról szóló kormányrendelet szerint a közreműködő intézmény által a tárgyidőszakra kiadott, érvényesítő matricával ellátott diákigazolvány másolatát vagy a közreműködő intézmény által kiadott, a diákigazolványra való jogosultságról szóló igazolás másolatát (a továbbiakban együtt: diákigazolvány vagy az arról szóló igazolás másolata) a nappali oktatás munkarendje szerint fennálló tanulói vagy hallgatói jogviszonyról,
69. § A gyermektartásdíj megelőlegezése iránti eljárás a gyermektartásdíjra jogosult gyermek szülőjének vagy más törvényes képviselőjének kérelmére indul. A kérelmet a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter által e célra rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani. A formanyomtatványt a kormányzati portálon, valamint a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok honlapján közzé kell tenni.
(4) A kérelemhez csatolni kell:
c) a Gyvt. 22. § (7) bekezdése szerinti megelőlegezés iránti kérelem esetén a középfokú nappali oktatásban részt vevő tanuló diákigazolvány vagy az arról szóló igazolás másolatát, 69/A. § Ha a kérelmező kérelmében nem csatolja a
69. § (4) bekezdésében meghatározott mellékleteket, a gyámhivatal az adat beszerzése érdekében megkeresi a
69. § (4) bekezdés
a) b) pontja esetén a bíróságot,
b) c) pontja esetén a tanulói és hallgatói nyilvántartást vezető szervet.
124. § (1) A fiatal felnőtt az utógondozói ellátásra irányuló kérelméhez csatolja
b) a köznevelési vagy felsőoktatási intézményben meglévő tanulói, hallgatói jogviszony esetében a diákigazolvány vagy az arról szóló igazolás másolatát vagy a felnőttképzési intézménnyel kötött felnőttképzési szerződés másolatát,
(3) Ha a fiatal felnőtt nem csatolja, a gyámhivatal gondoskodik az (1) bekezdés b)-d) pontja szerinti mellékletek beszerzéséről.
A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása
(2023. augusztus 1. napjától hatályos)
7. § (1) A családtámogatási kifizetőhely a tanulói jogviszony fennállásának igazolásáról augusztus 31-éig küld tájékoztatást a jogosultnak. Az oktatási igazolványokról szóló kormányrendelet szerint a közreműködő intézmény által a tárgyidőszakra kiadott, érvényesítő matricával ellátott diákigazolvány másolatát vagy a közreműködő intézmény által kiadott, a diákigazolványra való jogosultságról szóló igazolás másolatát (a továbbiakban együtt: diákigazolvány vagy az arról szóló igazolás másolata) szeptember 30-áig kell benyújtani a családtámogatási kifizetőhelyhez.
(2) Ha az a gyermek, aki után vagy aki részére a tárgyév augusztus hónapjára iskoláztatási támogatást folyósítottak, és a tanulmányokat folytatóknak az Oktatási Hivatal vagy Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által közölt adatállományában nem szerepel, a kormányhivatal hiánypótlási felhívást bocsát ki a diákigazolvány vagy az arról szóló igazolás másolatának benyújtására. Külföldön folytatott tanulmányok esetén az intézmény által kiállított igazolás fogadható el.
A kormányzati igazgatási létszámgazdálkodásról, valamint a kormányzati igazgatási szerveket és azok foglalkoztatottjait érintő egyes személyügyi kérdésekről szóló 88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet módosítása
(2023. szeptember 1. napjától hatályos)
64. § (1) A kormánytisztviselő részére a Kit. 162. §-a alapján nyújtott iskolakezdési támogatás a közszolgálati szabályzatban meghatározottak szerinti kérelem alapján állapítható meg. A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott gyermekre tekintettel benyújtott kérelemhez csatolni kell az oktatási igazolványokról szóló kormányrendelet szerint a közreműködő intézmény által a tárgyidőszakra kiadott, érvényesítő matricával ellátott diákigazolvány másolatát vagy a közreműködő intézmény által kiadott, a diákigazolványra való jogosultságról szóló igazolás másolatát (a továbbiakban együtt: diákigazolvány vagy az arról szóló igazolás másolata).
65. § (1) A kormánytisztviselő részére a Kit. 162. § (3) bekezdése alapján nyújtott gyermeknevelési támogatás a közszolgálati szabályzatban meghatározottak szerinti kérelem alapján állapítható meg. A (3) bekezdés b) pontjában meghatározott gyermekre tekintettel benyújtott kérelemhez csatolni kell a diákigazolvány vagy az arról szóló igazolás másolatát.
Az egyes továbbadott támogatások kihelyezésének részletes szabályairól szóló 187/2019. (VII. 30.) Korm. rendelet módosítása
(2023. szeptember 1. napjától hatályos)
54/H. § (6) (A támogatási kérelemhez csatolni kell)
b) a tanulói jogviszony igazolása céljából az oktatási igazolványokról szóló kormányrendelet szerint a közreműködő intézmény által a tárgyidőszakra kiadott, érvényesítő matricával ellátott diákigazolvány másolatát vagy a közreműködő intézmény által kiadott, a diákigazolványra való jogosultságról szóló igazolás másolatát,
A szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet módosítása
(2023. szeptember 1. napjától hatályos)
177/B. § (6) Az árvák ösztöndíjának folyósítása a félév teljes időszakában – a tanulmányi szüneteket is ideértve – egy összegben és havonta történik a kedvezményezett fizetési számlájára, ha
a) – a (7) bekezdésben meghatározott kivétellel – az előző félév tanulmányi teljesítményét igazoló okmány másolatát és
b) a tanulói jogviszony igazolása céljából tizenhatodik életév betöltését követő tanévtől az oktatási igazolványokról szóló kormányrendelet szerint a közreműködő intézmény által a tárgyidőszakra kiadott, érvényesítő matricával ellátott diákigazolvány másolatát vagy a közreműködő intézmény által kiadott, a diákigazolványra való jogosultságról szóló igazolás másolatát.
A honvédelemmel összefüggő köznevelési ösztöndíjakról szóló 462/2021. (VIII. 5.) Korm. rendelet módosítása
(2023. szeptember 1. napjától hatályos)
12. § (1) Az árvák ösztöndíja a tanulmányi évben – az adott tanulmányi félév teljes idejére – annak a pályázónak folyósítható, aki legkésőbb az adott félév megkezdését követő 30 napon belül az MHP részére megküldi
b) a tanulói jogviszony igazolása céljából tizenhatodik életév betöltését követő tanévtől az oktatási igazolványokról szóló kormányrendelet szerint a közreműködő intézmény által a tárgyidőszakra kiadott, érvényesítő matricával ellátott diákigazolványának másolatát vagy a közreműködő intézmény által kiadott, a diákigazolványra való jogosultságról szóló igazolás másolatát.
A honvédelemmel összefüggő felsőoktatási ösztöndíjakról szóló 463/2021. (VIII. 5.) Korm. rendelet módosítása
(2023. szeptember 1. napjától hatályos)
6. § (1) Az árvák ösztöndíja a tanulmányi évben – az adott félév teljes idejére – annak az árvának folyósítható, aki legkésőbb az adott félév megkezdését követő 30 napon belül az MHP részére megküldi
b) a hallgatói jogviszony igazolása céljából kiadott, adott félévre az oktatási igazolványokról szóló kormányrendelet szerint a közreműködő intézmény által a tárgyidőszakra kiadott, érvényesítő matricával ellátott diákigazolványának másolatát vagy a közreműködő intézmény által kiadott, a diákigazolványra való jogosultságról szóló igazolás másolatát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése