2024. január 18., csütörtök

Január 22. - A magyar kultúra napja

 



A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

A 19. századig nem volt a magyarságnak nemzeti himnusza. 1844-ben került sor a Himnusz megzenésítésére. Állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án mutatták be. 1989 óta a nemzeti jelképeink közé tartozik.

Megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a pesti Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével. Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először, az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor.

 A magyar kultúra napja bár nem piros betűs nemzeti ünnep és nem munkaszüneti nap, de 2022 decemberében hivatalos állami emléknappá nyilvánították, ekkor országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. Iskolánkban is közös versmondással emlékezünk meg a napról.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése