Az idei tanév végén is átadtuk a tavaly alapított KolorGém zenekar díjakat, amelyeket ballagó zenekari tagjaink kaptak. Idén Dimén Marci és Kovács Luca régebbi zenekari tagunk búcsúzott tőlünk! Jó volt együtt zenélni!
2024. június 28., péntek
2024. június 21., péntek
Lázár Ervin program
Iskolánk kis csapata a Lázár Ervin
program keretében egy táncos koreográfiával színesített gyermekeknek szóló
mesét tekinthetett meg. A "Csípd meg, fogd meg, eredj
utána!" című előadást a Guliba Társulat
előadásában láthattuk. A mese egy elkóborolt kecskéről szólt, akinek a
keresésére egy juhász és egy bátor lovag is vállalkozott. Az előadást igazán
különlegessé tette, hogy a színészek a közönségből választották ki az előbb
említett két szereplőt, a bátor lovagot pedig iskolánk egyik tanulója, Zsadony
Vince játszhatta el, ami egész biztos, hogy még emlékezetesebbé tette ezt a
napot számunkra. A színdarab rendkívül mókás és ötletes volt, a tanulóknak és a
pedagógusoknak egyaránt élvezhető és érthető köntösben átadva. Az esemény a
Kőbányai Szent László Általános Iskolában került megrendezésre, ahová
kisbusszal mentünk.
Durbák Fanni
2024. június 18., kedd
Étkezés befizetés a jövő tanévre
Tisztelt Szülő!
2024. június 17., hétfő
Év végi vers
Csukás István: Tanévzáró
Félre irka, sutba táska,
vidám szemünk ne is lássa,
vigyük gyorsan a padlásra,
őszig legyen ott lakása.
Elő sárkány, elő labda
szállj az égnél magasabbra.
Gyere, állj be a csapatba,
estig ne is hagyjuk abba.
Vár a víz és vár a partja,
vár a nyári rét, a tarka,
szívünk dobog, bőrünk barna,
ki erre fut, ki meg arra.
Félre irka, sutba táska,
vidám szemünk ne is lássa,
vigyük gyorsan a padlásra,
őszig legyen ott lakása.
2024. június 14., péntek
Nyári ügyelet
Kedves Szülők!
A nyári ügyintézéshez, itt találják az időpontokat!
NYÁRI
ÜGYELET
KÉTHETENTE SZERDÁNKÉNT 9.00 – 13.00
NÉV |
DÁTUM |
IDŐTARTAM |
ELÉRHETŐSÉG |
Indre
Mónika |
2024.07.10. |
9.00 – 13.00 |
06-30/635-4527 |
Bencze
Anna |
2024.07.24. |
9.00 – 13.00 |
06-30/914-3996 |
Inkovics
Mária |
2024.08.07. |
9.00 – 13.00 |
06-30/830-3252 |
Némethné
Varga Ibolya |
2024.08.21. |
9.00 – 13.00 |
06-30/241-3006 |
2024. június 4., kedd
Fejlesztők napja
Hagyományainknak megfelelően ebben a tanévben is megrendeztük a fejlesztők napját. Az idén egy igazi rendőrnapot szerveztünk iskolánk tanulóinak. 9 órától az udvaron vártunk minden gyereket és felnőttet, és kezdetét vette a kaland. A gyerekek megküzdhettek az akadálypálya feladataival, a fotóparavánnál sztárfotók készültek az iskola rabjaként, és névre szóló rendőr igazolványt is készíthettek. Miután megérkeztek a vendégeink, megnéztünk egy szuper kutyás bemutatót Fáncsi kutyával, majd a rendőr motorosok kápráztattak el minket bemutatójukkal. A délelőtt hátralévő részében, a gyerekek beülhettek a rendőrautókba, felülhettek a rendőrmotorokra, kipróbálhatták a rohamsisakot és pajzsot, de rengeteg színezős és megfejtős feladatot is hoztak a vendégeink. Szomjoltónak limonádé, éhség ellen „svédasztalos rágcsa büfé”, és természetesen jó zene is volt. Reméljük sikerült emlékezetes, élménydús nappal megajándékozni mindenkit!
2024. június 3., hétfő
Kivirágoztunk
2024. május 28-án az Európai
Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság Stratégiai és Módszertani Igazgatóság Nemzetközi Támogatásokat
Ellenőrző Igazgatóság munkatársai önkéntes munka keretében virágokat ültettek
nálunk.
Ettől a naptól gyönyörű napvirágok díszítik az intézmény előtti
virágtartókat és a kertet.
Néhány kép a munkálatokról:
Júniusi vers
Szabó
Lőrinc: Arany nap
– Arany Nap,
mit mesterkedel?
– Készítem a nyarat.
– Hát még mit? – Fákat gyártok és
tücsköt és bogarat.
– Nekem mit?
– Búzát, krumplit és
szőlőt és mogyorót,
s vigyázok rá, hogy legyen a
tányérodon spenót.
– Borzasztó!
Azt nem szeretem!
– Nem baj! Ma megeszed,
jutalmul télre fényt dugok
a föld alá: szenet!