Iskolánk kis csapata a Lázár Ervin
program keretében egy táncos koreográfiával színesített gyermekeknek szóló
mesét tekinthetett meg. A "Csípd meg, fogd meg, eredj
utána!" című előadást a Guliba Társulat
előadásában láthattuk. A mese egy elkóborolt kecskéről szólt, akinek a
keresésére egy juhász és egy bátor lovag is vállalkozott. Az előadást igazán
különlegessé tette, hogy a színészek a közönségből választották ki az előbb
említett két szereplőt, a bátor lovagot pedig iskolánk egyik tanulója, Zsadony
Vince játszhatta el, ami egész biztos, hogy még emlékezetesebbé tette ezt a
napot számunkra. A színdarab rendkívül mókás és ötletes volt, a tanulóknak és a
pedagógusoknak egyaránt élvezhető és érthető köntösben átadva. Az esemény a
Kőbányai Szent László Általános Iskolában került megrendezésre, ahová
kisbusszal mentünk.
Durbák Fanni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése