2015. október 30., péntek

Az őszi erdő hónapja

Október ebben az évben az “Őszi erdő hónapja” lett a tanulásban akadályozottak tagozatanák alsós tanulói számára.
 Az osztályokban lázasan folyt a munka, az Orczy kertben tett kiránduláson összegyűjtött termésekből, levelekből technika órákon fák és erdei állatok készültek, a hónap végére műveikkel igazi őszi erdővé varázsolták át a folyosót.
 Minden héten egy-egy napon együtt dolgozott az egész tagozat. Volt, hogy teremről teremre járva tanulhattak a gyerekek az erdő irodalmáról és dalairól, matematikájáról vagy izgalmas természettudományos kísérleteket próbálhattak ki. A “tudós napon” pedig minden osztály egy érdekes erdei állattal vagy növénnyel foglalkozott, amelyről aztán bemutatót tartott a többieknek: mindenki tanárrá válhatott egy rövid időre, és tanulhattak is egymástól.
 Élmény volt látni, ahogy elvegyülnek az osztályok, a nagyobbak segítették a kicsiket, akik persze élvezték ezt. Mindazt, amit ezeken a különleges napokon tanultak a gyerekek, biztosan nem felejtik el egyhamar!


Varga Kinga













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése