2015. december 29., kedd

Gyermekkarácsony madagaszkári színezettel


 2015. december 15-én iskolánk apraja, nagyja együtt karácsonyozott az ünnepi hangulatba öltöztetett tornateremben.
 Az ünnepre a szokásosnál is nagyobb izgalommal készültünk, hisz tudtuk, hogy Randrianasolo Lalarison Richard, Madagaszkár tiszteletbeli nagykövete is a vendégünk lesz. A konzul fogadására nagy szeretettel készültünk. Azzal kedveskedünk neki, hogy országa szimbólumait, természeti kincseit, honos állatait és a malgas nyelv néhány kifejezését plakátokon jelenítettük meg és elhelyeztük a tornaterem felé vezető szakaszon. A kifüggesztett plakátokat a nagykövet úr meghatódva szemlélte és nagyon köszönte.


 A programot az értelmileg akadályozottak tagozatának műsora nyitotta meg, meghitté varázsolva az ünnepet és könnyeket csalva a szemekbe. A karácsonyi hangulatot tovább fokozta Vidó Levente 4. osztályos tanuló szavalata, a tanulásban akadályozottak felső tagozatának műsora és Szörényi Dániel 5. osztályos tanuló éneke. A műsort meghívott vendégünk, Szilassyné Botos Anikó szavalata és karácsonyi meséje zárta.


 Nagy megdöbbenést okozott a gyerekek körében, és óriási élményt jelentett számukra, amikor a Star Wars film zenéjére váratlanul megjelent a Csillagok háborúja univerzumából az 501-es légió magyarországi helyőrsége. Meghívott vendégeink sem tudták leplezni izgatottságukat, lelkesen fotózták a pózoló rohamosztagosokat, akik velünk együtt nézték végig az ünnepi műsort.


 A rendezvényen megszólalt a konzul úr is, aki miután elismerően és meghatódva beszélt a számára készített plakátokról, az ünnepi műsorról, mesélt a madagaszkári karácsonyról, majd átadta a gyermekeknek hozott ajándékát.


 A meglepetések sora ezután tovább folytatódott, hisz a program végén intézményünk igazgatója Radványi Gábor alpolgármester úrral és Marksteinné Molnár Julianna képviselő asszonnyal átadta az önkormányzati forrásból beszerzett interaktív táblát, mely intézményünk első ilyen eszköze. Nagyon köszönjük nekik!
 A rendezvényről az ATV és Kőbányai Hírek is tudósított.


Némethné Varga Ibolya





2015. december 18., péntek

Mézessütés -közösen a szülőkkel

 A decemberi vírusok, bacik és a családok nagy leterheltsége majdnem megakadályozta a régóta tervezgetett közös mézeskalácssütést. Nagyon örülünk, hogy végül mégis megvalósulhatott és köszönjük a szülőknek is a részvételt!
 Szeretnénk tradíciót csinálni ebből a közös sütögetésből, mert a gyerkőcök nagyonélvezték, hogy együtt burkolózhattunk liszt- és porcukorfelhőbe, a végeredmény pedig gyorsan elfogyott!

Varga Kinga












2015. december 16., szerda

Megvendégeltük barátainkat..

...a madarakat. És, hogy minél többen részt vehessenek a lakomán, először madáretetőket készítettünk az alsó tagozatosokkal. Természetesen ezek is újrahasznosítással készültek! Műanyagflakonokból, tejesdobozokból, ételszállító dobozokból. Egy kis fúrás, vágás, ragasztás, és máris készek lettek. Míg a „nagyok”(2., 3., 4. osztály) barkácsoltak, addig „kicsik”(NY1/1., 1. osztály) szakácskodtak. Olvasztottak, kevertek, gyúrtak, kentek, és elkészültek a madárkalácsok. Nagyon finomak lettek, mert gyorsan elfogytak, és azóta is folyton repetát kapnak....
Aki szeretne otthon is kedveskedni madárbarátainknak látogasson el a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapjára:


2015. december 14., hétfő

Adventi hangulat az iskolában

  Az első gyertyagyújtás óta minden tagozatunkon szorgos munka folyik, a folyosók és a termek adventi díszbe öltöztek, köszönhetően a gyermekek és felnőttek közös, lelkes munkájának.
 Az emeleten már áll a tojástartókból készült öko-karácsonyfa, mely jelképezi gyermekek, pedagógusok és szülők harmonikus együttműködését, hiszen mindannyian kellettünk ahhoz, hogy a terv valóra válhasson.
 Szeretettel invitáljuk a szülőket, hogy az utolsó héten, amikor gyermekeikért jönnek, tegyenek egy sétát nálunk, csodálják meg az ünnepi hangulatot, gyermekeik alkotásait!

Varga Kinga



2015. december 10., csütörtök

Mikulás verseny

 Szerdán tartottunk egy kis Mikulásversenyt a tornateremben, melyet ugyan a Télapó érkezésének napjára terveztünk, de sajnos időhiány miatt el kellett napolni.
 A versenyen az óvoda, a mozgásfejlesztő, az autista csoport és az értelmileg akadályozottak tagozata vett részt. A bemelegítés után hat vegyes csapatot alakítottunk ki, majd négy feladat várt a gyerekekre és a pedagógusokra, melyek során többek között kellett, hogy mozogjanak, gondolkodjanak, és összpontosítsanak.
 A végére kicsit elfáradtunk, de jutalmul mindenki kapott egy kis Mikulás-érmet és szaloncukrot.


Pavkó Nikoletta


2015. december 4., péntek

A Mikulás érkezése…

 A Télapó érkezését mindenki nagyon várta, melyre a hét folyamán izgatottan készültek a gyerekek és mi is. Az értelmileg akadályozottak tagozata, az óvoda, a mozgásfejlesztő és fejlesztő-felkészítő, az autista csoportokkal együtt, a tornateremben vártuk a Mikulás érkezését, akit és a két krampuszt közös énekléssel invitáltunk egyre beljebb. Miután a Télapó szusszant egyet a fárasztó és hosszú útja után, köszöntötte a gyerekeket, majd egyesével, mindenkit kihívott és mondott róluk egy-két jó és néha kevésbé jó tulajdonságot is, valamint átadta a Mikulás csomagokat.
 A gyerekek türelmesen kivárták, míg szólították őket, majd nagy odafigyeléssel hallgatták a Mikulás dicséretét és esetleg dorgálását.


Pavkó Nikoletta


"Siess gyorsan, Télapó!"

 Szinte tapintani lehetett azt a boldog izgalmat, amivel gyermekeink a Télapót várták a tanulásban akadályozottak tagozatán! Ajándék rajzok a kezekben, sütemény, keksz, langyos tej az asztalra készítve, a percek pedig csigalassúsággal teltek, mire végre kopogtak az ajtón.
 A kedves, öreg Mikulásnak mindenkihez volt jó szava, pacsija, ölelése, kedves dorgálása is szívhez szólt. Krampuszok pedig annyi puszit sosem kaptak még, mint az a két huncut krampuszlány, aki a Mikulást kísérte!
 Köszönjük ezt a gyönyörű napot és várunk vissza, Télapó!

2015. december 3., csütörtök

Hétköznap a nyolcadikban...

Egy hétköznap a nyolcadik osztályban, tanulás, kísérletezés kémia órán...Vidám szünetek...

Kovács Katalin

A montázst készítette: Németh Erik