2016. december 22., csütörtök

Gyermekkarácsony


 Iskolánkban december hava a karácsonyi készülődés jegyében telt. A gyerekek sok szép dekorációt készítettek, ami mindenki tetszését elnyerte, ezzel igazán hangulatossá vált az ünnepekre való készülődés.
 Az ünnep előtt néhány nappal nálunk már járt a „Jézuska”, hiszen az OXYTREE nevű cég jóvoltából rengeteg adomány (ruhák, játékok) érkezett hozzánk, amelyet a cég képviselői személyesen hoztak el és adtak át a gyerekeknek. 
 December 21-én Karácsony alkalmából kedves betlehemes műsorral leptek meg bennünket iskolánk tanulásban akadályozott tagozatának tanulói. A csodaszépen feldíszített tornateremben tekinthettük meg a műsort, amelyet Galgóczi Andi néni tanított be. Bár erre az ünnepre inkább a meghatódottság jellemző, a pásztorok párbeszédei mégis mosolyt csaltak arcunkra, ahogy elérték a kis Jézus „otthonát”. A könnyek persze azért ki-kicsordultak, hiszen nagyon szép és hangulatos volt ez a kis színdarab. 
 Iskolánk karácsonyi műsorát megtisztelte jelenlétével a FODISZ (Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége) két képviselője, Joó Attila és Tóth László is, akik szintén könnyekig hatódva, ámulattal nézték a gyerekek ügyes szereplését.
 A közös karácsony után a csoportok visszavonultak saját termeikbe, ahol a legszentebb ünnepet családias körben is megünnepelhették a gyerekek és tanáraik.

Baranyai Szilvia




2016. december 8., csütörtök

Újabb első helyezés a Gém utca történelmében a ,,Frissítő Ötpróba” sportversenyen

November 17-én iskolánk hat tanulója a Friss utcai Dió Általános Iskolában akadályversenyen vett részt.

A versenyzők:

Dura Annamária
Hommer Bence
Király Tamás
Kovács Luca
Ladányi Tamás
Lesku Evelin

A versenyt kitartó felkészülés előzte meg. A diákok nagy izgalommal várták a megpróbáltatást.
Az intézménybe érkezésünkkor szeretettel fogadtak bennünket. Miután minden csapat megérkezett, egy közös bemelegítő tornával indult a délután.
A verseny témája őszi kirándulás szelektív hulladékgyűjtéssel volt. A csapatok váltóban teljesítették a pályát. A képzeletbeli erdőben különböző nehézségű akadályokon haladtak végig a gyerekek, közben műanyag és papír szemetet gyűjtöttek, amiket aztán szelektíven kellett szétválogatniuk.
Összesen hat csapat indult és egyszerre két pályán, időméréssel folyt a küzdelem. Minden csapat mellé rendeltek egy-egy kísérőt, aki a hibapontokat figyelte. 
Miután mindenki legyőzte az akadályokat, további pontokat lehetett szerezni a ,,Mókusok ki a házból!” című játék keretében, melyet több körben indítottak és minden alkalommal egy-egy versenyző szállhatott be a csapatokból.
A verseny végeztével uzsonnára invitáltak a szervezők. Mindenki fáradtan, de annál boldogabban fogyasztotta a frissen sült pizzát és a teát.
Ezután következett a várva várt eredményhirdetés. Az induló csapatok felsorakoztak és az utolsó helyezettől kezdték sorolni az elért eredményeket. Amikor már tudtuk, hogy sikerült bekerülni a dobogósok közé nagy volt az öröm és még nagyobb lett, amikor kiderült, a ,,Gém utca” csapata megnyerte a versenyt.
A csapatunk hatalmas tapsot és szép ajándékokat kapott.
A gyerekek és Tóth Orsi kolléganőm nevében is elmondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat és köszönjük a lehetőséget!
Ám, hogy örök emlék maradjon a verseny, Pálfi Ildikó kolléganőm készített a versenyzőknek Okleveleket, melyeket iskolánk igazgatónője Némethné Varga Ibolya adott át, ünnepélyes keretek között az egész ÉA tagozat jelenlétében.


Hálás köszönet érte! Most pedig beszéljenek a képek:

A verseny előtti izgalmak közepette:

2016. december 7., szerda

"MIKULÁS - VÁLTÓ" az ÉA tagozaton

A tavalyi sikeres Mikulás-verseny hatására, idén is szerveztünk egy váltóversenyt, december 5-én, mely során a gyerekek és a pedagógusok aktivitására is szükség volt, mivel sok mozgásos feladattal készültünk, valamint igyekeztünk az ügyességi feladatok mellett gondolkodást igénylő feladatokat is beletenni. A versenyen az óvoda, a mozgásfejlesztő, az autista csoport és az értelmileg akadályozottak tagozata vett részt. A gyerekek összlétszáma és az életkori sajátosságok miatt két felvonásban tartottuk meg a Mikulás-versenyt, kicsit más-más feladatokkal készülve. Mint minden mozgásos foglakozást, ezt is egy bemelegítéssel kezdtünk, mely alatt Mikulás-dalok szóltak. Majd további feladatok közül pl. csillogó labdát gyűjthettek, majd hóembert kellett eltalálniuk, a kisebbek „szánkózhattak”, a „nagyoknak” „jégen” kellett járniuk, miközben a puzzle darabjait kellett összegyűjteniük. Összességében úgy gondoljuk, hogy szívesen vettek részt a gyerekek és kétszeresen is jó hangulatú foglalkozást sikerült megvalósítanunk, melyen a szórakozáson kívül sikerélményekkel is gazdagodhattak a tanulók.

Pavkó Nikolett, Szabó Ida, Dobos Zsóka








 

2016. december 6., kedd

Nagyon vártunk, Télapó!


 Nem tudnak elég gyorsan telni a napok, ha a Mikulást várjuk! Még szót fogadni is könnyebb ebben a pár napban, hiszen nem mindegy, mi kerül majd a csomagba és mit mond a jó öreg Télapó, ha eljön!
 Ő pedig nem hazudtolta meg magát, két vidám rénszarvasa és egy kicsit sem ijesztő krampusza kíséretében meglátogatotta a Gém utcai gyerekeket. Jutott finomság mindenkinek, de a Mikulás sem távozott üres kézzel és korgó gyomorral: ki sütivel és tejjel, ki rajzokkal és ajándékokkal örvendeztette meg.

Varga Kinga








2016. december 5., hétfő



Januári hónapra EBÉDBEFIZETÉS:
2016. 12. 07. (szerda)
09:00 - 16:30
PÓTBEFIZETÉS
2016. 12.13. (kedd)
9: 00 – 16: 00