Iskolánkban december hava a karácsonyi készülődés jegyében telt. A gyerekek sok szép dekorációt készítettek, ami mindenki tetszését elnyerte, ezzel igazán hangulatossá vált az ünnepekre való készülődés.
Az ünnep előtt néhány nappal nálunk már járt a „Jézuska”, hiszen az OXYTREE nevű cég jóvoltából rengeteg adomány (ruhák, játékok) érkezett hozzánk, amelyet a cég képviselői személyesen hoztak el és adtak át a gyerekeknek.
December 21-én Karácsony alkalmából kedves betlehemes műsorral leptek meg bennünket iskolánk tanulásban akadályozott tagozatának tanulói. A csodaszépen feldíszített tornateremben tekinthettük meg a műsort, amelyet Galgóczi Andi néni tanított be. Bár erre az ünnepre inkább a meghatódottság jellemző, a pásztorok párbeszédei mégis mosolyt csaltak arcunkra, ahogy elérték a kis Jézus „otthonát”. A könnyek persze azért ki-kicsordultak, hiszen nagyon szép és hangulatos volt ez a kis színdarab.
Iskolánk karácsonyi műsorát megtisztelte jelenlétével a FODISZ (Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége) két képviselője, Joó Attila és Tóth László is, akik szintén könnyekig hatódva, ámulattal nézték a gyerekek ügyes szereplését.
A közös karácsony után a csoportok visszavonultak saját termeikbe, ahol a legszentebb ünnepet családias körben is megünnepelhették a gyerekek és tanáraik.
Baranyai Szilvia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése