November 17-én iskolánk
hat tanulója a Friss utcai Dió Általános Iskolában akadályversenyen vett részt.
A versenyzők:
Dura Annamária
Hommer Bence
Király Tamás
Kovács Luca
Ladányi Tamás
Lesku Evelin
A versenyt kitartó felkészülés
előzte meg. A diákok nagy izgalommal várták a megpróbáltatást.
Az intézménybe
érkezésünkkor szeretettel fogadtak bennünket. Miután minden csapat megérkezett,
egy közös bemelegítő tornával indult a délután.
A verseny témája őszi
kirándulás szelektív hulladékgyűjtéssel volt. A csapatok váltóban teljesítették
a pályát. A képzeletbeli erdőben különböző nehézségű akadályokon haladtak végig
a gyerekek, közben műanyag és papír szemetet gyűjtöttek, amiket aztán
szelektíven kellett szétválogatniuk.
Összesen hat csapat
indult és egyszerre két pályán, időméréssel folyt a küzdelem. Minden csapat
mellé rendeltek egy-egy kísérőt, aki a hibapontokat figyelte.
Miután mindenki
legyőzte az akadályokat, további pontokat lehetett szerezni a ,,Mókusok ki a
házból!” című játék keretében, melyet több körben indítottak és minden
alkalommal egy-egy versenyző szállhatott be a csapatokból.
A verseny végeztével
uzsonnára invitáltak a szervezők. Mindenki fáradtan, de annál boldogabban
fogyasztotta a frissen sült pizzát és a teát.
Ezután következett a
várva várt eredményhirdetés. Az induló csapatok felsorakoztak és az utolsó
helyezettől kezdték sorolni az elért eredményeket. Amikor már tudtuk, hogy
sikerült bekerülni a dobogósok közé nagy volt az öröm és még nagyobb lett, amikor
kiderült, a ,,Gém utca” csapata megnyerte a versenyt.
A csapatunk hatalmas
tapsot és szép ajándékokat kapott.
A gyerekek és Tóth Orsi
kolléganőm nevében is elmondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat és
köszönjük a lehetőséget!
Ám, hogy örök emlék maradjon
a verseny, Pálfi Ildikó kolléganőm készített a versenyzőknek Okleveleket,
melyeket iskolánk igazgatónője Némethné Varga Ibolya adott át, ünnepélyes
keretek között az egész ÉA tagozat jelenlétében.
Hálás köszönet érte!
Most pedig beszéljenek a képek:
A verseny előtti izgalmak közepette:
Közös
bemelegítés:
Még
pár biztató szó az akadályok leküzdése előtt:
Szelektív
hulladékválogatás:
Ladányi
Tomi a legügyesebb ,,Mókus”:
Evelin
a ,,legcukibb versenyző” különdíját is elnyerte:
A
győztes csapat és felkészítő tanáraik:
Ünnepélyes
Oklevél átadó:
Sáfrány Flóra
Drága szíveim! Gratulálok a győzteseknek és a résztvevőknek is.
VálaszTörlés