2017. november 14-én szavalóversenyt rendeztünk a tanulásban akadályozottak tagozatának felső tagozatán.
Lelkes izgalommal készültek rá a gyerekek. Döntő többségében az 5. és a 6. osztályból kerültek ki a versenyzők, valamint egy 7. osztályos nevezőnk is volt. A tét a bejutás volt a budapesti szavalóversenyre, mely november 29-én, a Miklós téren kerül majd megrendezésre.
Többségében Varró Dániel és Romhányi József versei hangzottak el. A zsűri – Ibolya néni és Balogh Kati néni – elismeréssel nyilatkozott a gyerekek teljesítményéről.
Verset tanultak: Bojti Bence (5.), Tóth Milán (5.), Kovács Dominik (6.) és Jahshan Roland (6.). Volt, akiknél már az elismerést érdemelt, hogy a közönség elé kiálltak és elmondták versüket, nem is akárhogyan: gratulálunk nektek, Somogyvári Máté (6.) és Takács Zsolti (6.)! Kiemelkedő teljesítményt nyújtott: Pájer Bianka (7.), Bálint Antal (6.), Vidó Levente (6.) és a budapesti versenyen iskolánkat képviselő Kirsch Ádám (5.) és Welecz Tamás (5.).
Gratulálunk minden résztvevőnek és köszönjük munkátokat! Köszönet Pokol Barbarának a szervezésért!
Borsos Csilla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése