Az ÉA
tagozat idén is nagy izgalommal készült a MikulásGyári látogatásra. Tanulóink
szülői segítséggel, buzgón gyűjtögették a tartós élelmiszereket, játékokat a
rászoruló gyermekek részére.
2017.
december 13-án került sor a kirándulásra. A tagozat több osztálya is
képviseltette magát néhány tanulóval.
Csapatunkat
maga a Mikulás fogadta a helyszínen és a csomagok átadása után, betekintést
nyerhettünk a Mikulás manóinak munkájába. Csillogó szemekkel figyelték
gyerkőceink a ,,varázslatot”. Az önkéntes manók szorgosan válogatták és
rendszerezték a begyűjtött ajándékokat, majd tanulóink pár perc erejéig
segíthettek a plüssállatok pakolásában.
A móka
ezután sem állt meg, hiszen a MikulásGyár mellett felállított sátorban ingyenes
előadások megtekintésére volt lehetőség. Csapatunkkal, egy hercegnőkkel és
erdei manókkal színesített darabot tekintettünk meg. Az előadás rendkívül
színvonalas volt és interaktív elemei által tanulóink úgy érezhették, hogy ők
maguk is szereplői a mesés történetnek.
Nagyon
szépen köszönöm a lehetőséget az összes résztvevő nevében, felejthetetlen
élmény volt!
Sáfrány Flóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése