2018. szeptember 23., vasárnap

Sérült Gyermekek Napja

 Idén immáron 27. alkalommal került megrendezésre 2018. szeptember 17-én a "Sérült Gyermekek Napja" a Budapesti Állatkert és az ÉFOÉSZ közös szervezésében. 1992 óta hagyományosan szeptember hónapban kerül sor erre a különleges állatkerti napra, melynek kiemelt célja, hogy feledhetetlen élményt szerezzen a fogyatékkal élő gyermekeknek és fiataloknak.
 Ebben az évben a tanulásban akadályozottak alsó tagozatának tanulóival mi is részesei lehettünk az élménynek. Mire az Állatkert megnyitott, mi már ott voltunk és a langyos, harmatos reggeli időben vehettük birtokba az állatok ébredező birodalmát.
 Minden osztály a saját tempójában haladt, ki-ki a majomház, a jegesmedve vagy a fókák felé véve útját. Az állatok mindig lenyűgözik a gyerekeket, ráadásul minden zugban megbújik valami érdekes, egy régi katonai dzsip, egy totemoszlop, egy meglovagolható krokodilszobor...
 Ez a nap egyben régi kollégák, barátok, elballagott tanulók találkahelye is, mindenfelé kedves ismerősökbe botlottunk.
 Az Állatkert finomságokkal, bemutatókkal, koncertekkel tette még izgalmasabbá a gyerekek napját. Mire hatalmasra nőtt a tömeg, mi hazaindultunk, de előtte roptunk még egy utolsó táncot a nagyszínpad előtt.
 Köszönjük a szervezőknek ezt a fantasztikus lehetőséget!

Varga Kinga



2018. szeptember 7., péntek


Októberi hónapra EBÉDBEFIZETÉS:
2018. 09. 12.(szerda)
9:30 - 16:00 
PÓTBEFIZETÉS
2018. 09. 17. (hétfő)
09: 30 – 16: 30

Kérjük Önöket, hogy megközelítőleg előre kiszámolt készpénzzel szíveskedjenek befizetni, mivel nem rendelkezünk váltópénzzel!

KEDVES SZÜLŐK!  FONTOS INFORMÁCIÓ!

Szeptember 12-én /szerdán/ 10:00-től 16:00-ig bezáróan az ebédbefizetéssel egybekötve tanévkezdési támogatást Erzsébet utalvány formájában fel lehet venni, azon szülők részére, akik még nem vették fel augusztusban, melyre kizárólag 2018. augusztus 1. napján érvényes KŐBÁNYAI LAKCÍMMEL rendelkező gyerekek jogosultak.

Az utalványt kizárólag a szülő vagy a gyermek törvényes képviselője veheti át, minden esetben a GYERMEK 2018. augusztus 1. napján érvényes KŐBÁNYAI LAKCÍMKÁRTYÁJÁT és személyi igazolványát, illetve a SZÜLŐ személyi igazolványát és lakcímkártyáját felmutatva!

FELHÍVJUK  FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FENTIEKBEN FELSOROLT IGAZOLVÁNYOK BEMUTATÁSÁVAL, illetve a fent megjelölt időpontban ADHATÓ KI AZ UTALVÁNY!

2018. szeptember 3., hétfő

Nyári tábor a Komplexben

 A sérült gyermeket nevelő szülőknek komoly kihívást jelenthet, hogy a nyári szünet alatt hogyan szervezzék meg gyermekük ellátását, hiszen számukra jóval szűkösebb a táborok, programok választéka.
 Iskolánk idei nyári táborába olyan sok tanuló jelentkezett, hogy 2 csoportban láttuk el a gyermekek felügyeletét. Az egyik csoportban főként az ovisok voltak. 
 Szerencsére leginkább jó idő volt, így sokat tartózkodhattunk az udvaron, persze ügyelve a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére, a bőr megvédésére naptejjel, illetve a napszúrás elkerülésére árnyékolásokkal. Jókat labdáztunk, hintáztuk, homokoztunk, autóztunk, szaladgáltunk. Rossz idő esetén a tortanteremben tudtunk mozgásos játékokat játszani, de a gyurmázás, éneklés is kedvelt tevékenység volt. Pihenésképpen pedig az ablakból megfigyelhettük a betonkeverők munkáját, amelyek a szemben lévő építkezéshez érkeztek folyamatosan.
 A fotók az első és az utolsó héten készültek.
 A gyógypedagógiai asszisztensek, és dajkák nagyon nagy segítségünkre voltak. Én személy szerint Marika néninek, Irénke néninek, Maja néninek, Ildi néninek, és Anita néninek szeretném megköszönni a segítséget.  Kriszti néni, és Erzsi néni pedig nem hagyták, hogy üres legyen a gyerkőcök pocakja.

Villányi Kinga