Az ÉA tagozat négy felső csoportja
osztálypárokat alkotva április 10-én és 11-én látogatott el a Magyar
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba.
Az előzetes lejárás után egyértelművé
vált, hogy a teljes múzeum alapos megtekintése egy délelőtt alatt
ismeretanyagban és időben is megterhelő lenne tanulóink számára, így csak a
vendéglátóipari rész bejárását jelöltük ki célul.
A látogatás során egy ottani
múzeumpedagógus kíséretében, az ő magyarázatával és természetesen a kiállított
tárgyak segítségével körülbelül 120 évet léptünk vissza az időben. Megismerkedtünk egy cukrászattal és annak minden
eszközével, bepillantást nyertünk egy korabeli cukrászdába, egy étterembe és
egy kávéházba. Utunk végén egy teljes berendezéssel bíró polgári lakás
helyiségeit járhattuk végig. A rendkívül elegáns polgári ebédlőn kívül körbenézhettünk
a lakás konyhájában, kamrájában, fürdőszobájában.
A kiállítási termekben jobbnál jobb
játékos feladatok csalogatják a látogatókat, melyek közül tanulóink többet is sikeresen
megoldottak. A legnagyobb élményt az jelentette számukra, hogy a régi cukrászat
szinte minden eszközét megfoghatták, kipróbálhatták, s bár nem volt könnyű a
mai konyhai eszközök ismeretében beazonosítani azok száz éve elterjedt
változatát, de ebben is jeleskedtek, ügyesek voltak tanulóink.
Ha kedves olvasóink egy kellemes,
könnyű, nosztalgiázó programra vágynak, jó szívvel ajánlom a múzeum
megtekintését, és javaslom, ne hagyják ki a kereskedelmi kiállítás
megtekintését sem.
Pálfi Ildikó