Vizeink védelme
A víz létszükséglet. Az emberi test tömegének több, mint fele víz. Épp ezért javasolják a szakemberek legalább napi 1,5-2 liter víz elfogyasztását. Testünk könnyen kiszárad, folyamatosan pótolnunk kell az anyagcsere-folyamatokkal elveszített vizet.
Földünk 70 %-át víz borítja, azonban ezek nagy része fogyasztásra nem alkalmas, tengeri, sós víz. A Föld vízkészletének csupán 3! %-a édesvíz, ennek is nagy része a sarki jégtakarókban található. Ezeket a számokat figyelembe véve láthatjuk, hogy az édesvíz igencsak nagy kincs.
Bolygónkon az édesvíz készlet eloszlása nem egyenletes. Nekünk, európai embereknek szerencsénk van, hiszen viszonylag nagy mennyiségű édesvíz áll rendelkezésünkre. Hazánkat előszeretettel emlegetik „víz-nagyhatalomként”, ami részben igaz is. Azért csak részben, mert Magyarországon egyre kevesebb csapadék hullik, ráadásul a téli csapadék nem is hasznosul. Emellett folyóvizeink felszíni vízkészlete is nagyrészt külföldről származik, így folyóink vízminőségét és mennyiségét nincs módunk szabályozni.
Ivóvízellátásunkat nagyrészt a felszín alatti vizekből biztosítják. Felszín alatti vizek gyógyvizeink, termálvizeink is, melyek valóban különlegesek mennyiségileg és minőségileg is. Hazánk területén található a világ 5. legnagyobb termálvíz-készlete. Magyarországon a Föld belseje felé haladva 16-20 méterenként 1 Celsius-fokkal emelkedik a felszín alatti vizek hőmérséklete. A világátlag ezzel szemben a 33 méterenkénti 1 Celsius-fokos emelkedés. Ez annak köszönhető, hogy a Kárpát-medencében a földkéreg vékonyabb.
Első és talán legfontosabb jó tanács a víztisztaság megóvása érdekében, hogy ne szemeteljünk!
A felelőtlenül eldobott szemét- még ha nem is közvetlenül vízbe dobjuk- bejuthat folyóinkba, tavainkba, majd a tengerbe is. Az utcán heverő szemét könnyedén bejuthat a szennyvízcsatornákba, ott károkat okozhat és megnehezíti a megtisztítást. A hulladékot gyűjtsük szelektíven!
Otthonunkban is sokat tehetünk vizeink megóvása érdekében. Ne pazaroljuk feleslegesen a vizet! Hazánkban egy átlagos ember napi 110 liter vizet használ. Fogmosás, kézszappanozás közben zárjuk el a csapot! Kádban való fürdés helyett válasszuk inkább a zuhanyzást!
Fontos vigyáznunk arra is, mi kerül a lefolyókba. A használt olajat soha ne öntsük közvetlenül a lefolyóba. Inkább gyűjtsük össze és vigyük el átvevő helyekre, ma már erre sok benzinkúton lehetőség van. A használt olajból bioüzemanyagot készítenek, ami kevésbé szennyezi a levegőt.
Általánosan ne dobjunk semmi oda nem illőt a lefolyókba! Se szemetet, se ételmaradékot!
Lehetőség szerint ne használjunk erős vegyszereket otthonunkban. Kemikáliák helyett használhatunk természetes tisztító-és fertőtlenítő szereket. Például a lefolyók szagtalanítására, tisztítására kitűnően alkalmas némi szódabikarbóna és ecet, nem szükséges sósav után nyúlni.
Napjainkban szinte minden üzletben kapható környezetbarát mosó-és mosogatószer. Ezeket is részesítsük előnyben!
Fontos a mennyiség is. A mosógépünk is hálás lesz, ha csak az előírt legkisebb mennyiségű mosó-és öblítőszert használjuk.
Nemcsak a vizeink, hanem bőrünk védelmében is ajánlott természetes alapú, natúrkozmetikumokat használni. A nyár beköszöntével szívesen fürdőzünk természetes vizeinkben, azonban közvetlenül napolaj használata után ne fürdőzzünk, várjuk meg annak beszívódását bőrünkbe!
Internetes források:
Jövő heti cikkünk egy csodálatos lombkoronára épült tanösvényről készült élménybeszámolót fog tartalmazni Bedő Krisztinától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése