2022. április 10., vasárnap
2022. április 6., szerda
Komplex Verseny
Két év után idén, 45. alkalommal került újra megrendezésre az Országos Komplex Tanulmányi verseny fővárosi fordulója az erzsébeti Benedek Elek EGYMI-ben.
A
szervezők minden évben a 6.-7. évfolyamos tanulókat várják, hogy összemérjék
tudásukat.
Intézményünket ebben a tanévben a 6.
évolyamból Dimén Marci, a 7. évfolyamból pedig Balázs Bence, Polonkai Isti és
Kincses Ábel képviselte a versenyen.
A
hosszú felkészülés ugyan lefárasztotta a srácokat, a verseny napján mégis
lelkiismeretesen és kellő magabiztossággal álltak a kihívás elé, ahol nagyon
szépen szerepeltek, hiszen a legtöbbet hozták ki a feladatokból és magukból is.
Magyar irodalom tantárgyból Molnár
Ferenc Pál utcai fiúk című regényét kellett feldolgozni. A regény cselekménye
megfogta a fiúkat: jól ismerik a helyszíneket, a szereplőket, így magabiztosan,
bár elég nagy izgalommal kezdték a verseny első fordulóját.
Természetismeretből
az emberi test, az egészséges életmód témaköre várta a diákokat. A verseny ezen
fordulójában is remekeltek tanulóink, csak úgy, mint a földrajz-témakörben,
ahol a Kárpát-medence tájegységei, földrajzi kincsei, népei köré szerveződtek a
feladatok.
A
matematika fordulóban önállóan kellett a gyerekeknek dolgozni, ami egy kicsit
megzavarta az addigi csapatmunka gördülékenységét, de szépen helyt álltak a
fiúk itt is.
Végül a 6. helyezést sikerült
elérniük, amit emléklappal és egy-egy labdával jutalmazott a zsűri. A fiúk
cseppet sem voltak csalódottak, hogy nem ők nyerték a versenyt, hiszen
fontosabb volt számukra, hogy egy izgalmas és pozitív élménnyel gyarapodott
képzeletbeli emlékkönyvük.
Felkészítő
tanáraik: Pokol Barbara és Baranyai Szilvia, és nem csak ők, de egész
intézményünk joggal lehet büszke a négy nagy egyéniség szereplésére és
eredményére.
Köszönjük,
srácok! Szép volt!
Farsang 2022
Felső tagozat
Tagozatunkon a Farsang a szuperhősök árnyékában telt. Tanáraink valamennyien szuperfigurákká váltak. Volt köztük Batwoman, Shadow-cat, Hulk, Doctor Strange Wonderwoman, Nyúlánka, de egy klasszikus boszorkány is borzolta a kedélyeket a pókhálóval átszőtt tornateremben.
A buli közös Just dance partival indult. Az egész felső tagozat együtt táncolt a képernyőn mozgó alakokkal.
A gyerekek jelmezei idén is szenzációsra sikeredtek. Legtöbben házilag gyártott maskarák mögé bújtak. A győztes jelmezt egy 5. osztályos tanuló saját maga készítette el kartonból és lepedőből: ő egy mine craft karakter bőrébe bújt, de természetesen a szuperhősök itt is felsorakoztak. A gyerekek között is ott repkedett Batman, szőtte hálóját a Pókember. A jelmezversenyt az Intézmény vezetősége zsűrizte, akik tátott szájjal figyelték a jelmezes felvonulást.
A jelmezverseny után vidám perceket éltünk át együtt. Közösen megnéztünk egy kisfilmet, amelyben tanáraink mókás feladatokat mutattak be az „Egy perc és nyersz” játék mintájára. A hangulat ezzel a tetőfokára hágott.
A felfokozott jókedvben elkezdték a gyerekek a vetélkedőt, amelyhez szintén vicces kisfilmekben mutattuk be a gyerekeknek, hogyan kell a feladatokat végrehajtani.
A játékok között volt pohárhernyó, csavartorony, ormányos jeti, harisnyahalász, vaklabda, de ami a legjobban tetszett a gyerekeknek a részeges múmia és a popsi-pingpong volt. Utóbbit több fordulóban is lejátszottuk, akkora volt az érdeklődés iránta.
A vetélkedő után újra a táncosoké volt a főszerep. Aki akart, koreográfiára táncolt, más a szabadtáncban lelte örömét.
Fényképezkedni is lehetett: életnagyságú képek mögé bújva válhattak igazi szuperhősökké a gyerekek. Köszönjük a kedves Jótevőnknek a csodálatos plakátot!
A farsangi móka természetesen nem érhetett véget fánk evés nélkül, melyet hajnalok hajnalán a fáradhatatlan boszink sütött. Fáradtan, de jókedvűen tértünk vissza a termeinkbe, ahol tovább folytatódott a buli: elropogtattuk a ropogtatnióvalókat, megittuk az italokat.
Találkozzunk egy év múlva is, és űzzük el együtt a telet!
Meséljenek a képek is!
2022. április 4., hétfő
TÁJÉKOZTATÓ AZ ISKOLAI ÉTKEZTETÉS VÁLTOZÁSÁRÓL
Tisztelt Szülő!
2022. április 1-jétől az iskolai étkeztetéssel kapcsolatos valamennyi feladatot a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) látja el. A Hivatal munkatársai mindent megtesznek a feladat zökkenőmentes átvétele érdekében, mely során az Önöket érintő változások az alábbiak:
1) Új étkezők esetén étkezés megrendelésére, illetve adatváltozás bejelentésére a „Nyilatkozat étkezéssel kapcsolatban” nevű nyomtatvány kitöltésével és a tájékoztatóban megadott – adott iskolához tartozó – email címre történő megküldésével van lehetőség. A kedvezménnyel rendelkező gyermek esetén a határozatokat és a „Nyilatkozat ingyenes vagy kedvezményes étkezés igénybevételéhez” nevű nyomtatványt szintén a kapcsolattartásra megadott email címre szíveskedjenek küldeni! A kedvezményeket csak a beküldött határozat alapján tudjuk visszamenőleg érvényesíteni, a határozat beérkezéséig teljes áron történik a számlázás! Valamennyi nyomtatvány letölthető a Kőbányai Önkormányzat honlapjáról!
2) Étkezési térítési díj fizetésének módjai:
a) Bankkártyával történő fizetés minden hónap 5-23-a között a Multischool program Szülői moduljának használatával.
b) Átutalással, a Kőbányai Önkormányzat OTP Bank Nyrt.-nél vezetett 11784009-15510000-10680005 számú számlájára (a közleménybe kérjük írják be a gyermek nevét és számlán szereplő étkezési azonosítót). Kérjük ügyeljenek a számlán szereplő pontos összeg befizetésére! Az átutalásos számlák kiállítására minden hónap 1-7 között kerül sor, melyet a már megadott elektronikus címre küldünk ki, a számla papír alapon az intézményben vehető át! Kérjük fokozottan figyeljenek a megadott fizetési határidő betartására!
c) Készpénz-átutalási megbízással, bármely postahivatalban. A készpénz-átutalási megbízás az intézményben vehető át!
d) FONTOS VÁLTOZÁS! 2022. április 1-jétől MEGSZŰNIK az intézményekben a készpénzes fizetés lehetősége! Az étkezési térítési díj készpénzzel történő kiegyenlítésére az OTP Bankon keresztül a Kőbányai Önkormányzat 11784009-15510000-10680005 számú számlaszámára vagy a Hivatal Számviteli Osztályán kiállított készpénzes számla alapján a Hivatal pénztárában pénztári nyitvatartási időben történő befizetéssel van lehetőség. A befizetéskor kérjük adják meg a gyermek nevét és a számlán szereplő étkezési azonosítót!
3) Étkezést lemondani a tájékoztató végén megadott – adott iskolához tartozó – elérhetőségek egyikén, illetve szülői modul használatával van lehetőség. Felhívjuk figyelmüket, hogy csak a reggel 9 óráig beérkezett lemondásokat tudjuk a következő naptól érvényesíteni! Továbbá kérjük, hogy az ingyenes étkezést igénybe vevő szülők is mondják le az étkezést, amennyiben tudják, hogy gyermekük nem veszi igénybe azt!
4) Étkezési térítési díj visszafizetése: Amennyiben nem kívánják tovább igénybe venni az étkezést és végleg lemondják azt (iskolát váltanak, elköltöznek….) kérjük jelezzék a kapcsolattartásra megadott email címen keresztül és munkatársaink felveszik Önnel a kapcsolatot.
A Kőbányai Polgármesteri Hivatal pénztári nyitvatartási rendje:
Hétfő: 10:00 – 17:00 (ebédszünet: 12:30 – 13:00)
Kedd: nincs
Szerda: 8:00 – 16:00 (ebédszünet: 12:30 – 13:00)
Csütörtök: 10:00 – 14:30 (ebédszünet: 12:30 – 13:00)
Péntek: 8:00 – 11:30
Kérjük vegyék igénybe a Multischool program Szülői modul lehetőségét, melyen keresztül a fenti időszakban az ingyenes étkezők és a bankkártyával fizetők bármikor megrendelhetik a következő havi étkezést. Az étkezés lemondására a Multischool programban valamennyi fizetési módot választó szülő jogosult a hónap minden napján!
AZ INTÉZMÉNYBEN ÉTKEZÉSSEL FOGLALKOZÓ KOLLÉGÁK ELÉRHETŐSÉGEI
Kőbányai Bem József Általános Iskola
Bán Istvánné
bemetkezes@kobanya.hu
06 30 648 0182
Kőbányai Fekete István Általános Iskola
Szilágyi Ildikó
feketeistvanetkezes@kobanya.hu
06 30 647 9640
Kőbányai Harmat Általános Iskola
Szilágyi Ildikó
harmatetkezes@kobanya.hu
06 30 647 9640
Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Gergely Marianna
janikovszkyetkezes@kobanya.hu
06 30 645 5874
Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola
Tóthné Bartha Rita
kadaetkezes@kobanya.hu
06 30 397 0280
Kőbányai Kertvárosi Általános Iskola
Galgócziné Szalai Noémi
kertvarosietkezes@kobanya.hu
06 1 262 7252
Kőbányai Keresztury Dezső Általános Iskola
Szeghalmi Bernadette
kereszturyetkezes@kobanya.hu
06 1 263 0367
Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Bogár Diána
komplexetkezes@kobanya.hu
06 30 648 7306
Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Kiropulosz Mária
szechenyietkezes@kobanya.hu
06 30 814 7014
Kőbányai Szent László Általános Iskola
Pohárdi Andrea
szentlaszloetkezes@kobanya.hu
06 30 814 7419
Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola
Szabóné Horváth Bernadett
szervatiuszetkezes@kobanya.hu
06 30 814 7298
Üllői úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Lukács László
ulloietkezes@kobanya.hu
06 30 864 7537
Kőbányai Szent László Gimnázium
Fábián Judit
szentlaszlogetkezes@kobanya.hu
06 1 262 3599/111 mellék
Étkezéssel kapcsolatos információk, nyomtatványok a Kőbányai Önkormányzat honlapján (www.kobanya.hu) megtalálhatóak!