2024. február 19., hétfő

Készségfejlesztős Valentin-nap

 

Az idei évben a Valentin-nap hétköznapra (szerdára) esett, így lehetőségünk volt az iskola falai között (is) megünnepelni. A különleges, és diákok által nagyon várt napon többféle programmal készültünk a tanulóknak.

Az első egy Valentin-napi játékos képkereső feladat volt, melyet a kivetítőn oldhattak meg a gyerekek. Különböző Valentin-nappal kapcsolatos képeket láttak, amikből eltűnt egy-egy, ki kellett találni, melyik tárgy lehetett az, amely eltűnt. A gyerekek nagyon élvezték, sikerrel vették az összes „akadályt” a játékban.

Ezt követően mindenki választott a saját ízlése szerint egy Valentin-nappal kapcsolatos kiszínezhető könyvjelzőt, melyet utána kiszíneztek a diákok, mi pedig lelamináltuk, hogy maradandó emlékek készülhessenek el, eközben romantikus zenéket hallgattunk.

Végezetül osztályonként mindenki elkészített egy Valentin-napi csokrot, mely előre lelaminált, és kivágott virágok, csokorra való felragasztásával történt. Gyönyörű csokrok születtek, melyeket később ki is tettünk a folyosóra.

Mindeközben a diákoknak lehetőségük volt fotózkodni az erre a napra készített fotós dekorációnál, valamint titkos szerelmes vagy baráti üzeneteket dobhattak be a folyosón elhelyezett Valentin-dobozba.





















 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése