2015. november 19., csütörtök

A „madárbarát iskola program” első eseménye: vendégelőadó érkezett

 2015. november 19-én délelőtt nagy örömünkre megérkezett programunk első vendége. Szarvas József okleveles díszmadár tenyésztő, egy „madárbarát kert” tulajdonosa, madárszakértő, és nem mellesleg ötunokás nagypapa tartott az érdeklődőknek ismeretterjesztő előadást. Témáink a madarak téli etetése, gondozása és a cinke életmódja, jellemzői voltak. A cinke programsorozatunk következő madara lesz.
 Vendégünk nem érkezett üres kézzel az iskolába. Megtudtuk, hogy barkácsolásban, kézműveskedésben is jártas, elhozta néhány saját készítésű madáretetőjét (egyes darabok újrahasznosított anyagból készültek), faragott-festett cinkéit, kismadarait. A gyerekek számos kérdéssel készültek az alkalomra, a legérdeklődőbbek ajándékot is kaptak. Kézről-kézre jártak a bemutatott ötletes etetők, színes ábrák, etetéshez szükséges magok. 
 A java azonban csak a végén következett: Józsi bácsi a legnagyobb etetőt az iskolának ajándékozta, a további kisebb etetőket pedig kisorsolta a gyerekek között, ami hatalmas sikert aratott. 
 Az előadás után néhány különösen érdeklődő gyerek ezt a kérdést tette fel nekem: „Mikor jön Józsi bácsi legközelebb hozzánk?” Reméljük, hamarosan…☺

Bedő Krisztina







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése