Új eszközök, újabb kalandok, legújabb lehetőségek
Avagy mozgás- és komplex fejlesztés megújult erővel
Egy évvel ezelőtt értesültünk egy az Önkormányzatunk által kiírt pályázatról. Pályáztunk, megnyertük, örültünk, sőt majd’ kiugrottunk a bőrünkből, pontosítottunk, rendeltünk, vártunk... ééés egy héttel ezelőtt megérkezett az eszközök várva várt utolsó részlete is.
Mind mi, pedagógusok, mind a gyerekek, mind a gondnokunk nagy hévvel vetettük bele magunkat a csomagok közepébe, akadt aki tervezett, lelkendezett, álmodott; volt aki kipróbált, pakolt, burogatott, kiváncsiskodott, felfedezett...; sőt olyan is, aki csavarozott, fúrt, fejet vakart, összeszerelt...
De a lényeget vétek lenne csavaros szavakkal kicsinyíteni...
A mi csoportjaink, a Fejlesztő nevelés-oktatás I-II. és a Mozgásfejlesztő csoport kicsit más mint bármely másik csoport, nálunk néha a fül lát, a szem kiabál és a képek beszélnek, hagyjuk hát, hogy ezen életképek mondják ki szavaink helyett a köszönömöt!
1. A hintaágy: csoportunk elengedhetetlen (!) eszköze, a pályázat kifutása közben szakadt el régi hintaágyunk, gyermekeink legkedvesebb „játéka”, ezért is: leírhatatlanul örültünk az új
hintaágy érkezésének.
Csoportunkban rendkívül nehezített a csoporttudat felismerése, az akarat kifejezése, a játékra hívás és a „hosszabb időre is le tudom kötni a figyelmem” jelensége, a felsoroltak bravúros facilitátora és motivátora a hintaágy. Egyszerre szerez örömöt; pihentet, ringat; szociális kapcsolatot („Kukucs- játék”,) egyensúlyt és önállóságot („Hogyan üljek bele biztonságosan?”) fejleszt; tanít osztozni („Ni- ni, beleférünk ketten is!”), megfelelően kérni (igény kifejezése: „Hintázni szeretnék!”, „Lökj meg!”) és együtt örülni.
2. A karikák...egyes karikák nagy örömünkre még csörögnek is...
A karikákkal végzett feladatok egyszerre fejlesztik a finommotorikát, tanítják a fogás-megtartás- elengedés folyamatát. Remek eszköznek bizonyulnak a komplex feladatoknál, a feladatértés és a feladattudat alakításakor. Továbbá a ki-bepakolós, célzós és rendrakós játékoknak is elengedhetetlen eszköze. Sőt a színek tanulásánál és tartásjavításnál (csukló) is segítségül hívhatjuk ezeket.
A „csörgőkarikák” egyszerre hangszerként is funkcionálnak, hangkeltés örömét, figyelemfelkeltést/motiválást, a figyelmi képesség, ritmus- és zenei érzék fejlesztését szorgalmazzuk használatukkor.
3. A hangszerek – „egy doboznyi kincs! O.O”
Kis csapatunk lételeme a zene, a dalok, a muzikalitás... foglalkozásaink, fejlesztéseink mindennapi eszköze a hangszerarzenálunk: rázzuk, dobjuk, ütjük, pakoljuk, eltesszük, felvesszük, választjuk...
Nyugtat, elfoglal, fejleszt, motivál, játékra hív, segít a feladatok megértésében, teljesítésében, finommanipulációt, figyelmet, ritmusérzéket javít, alakít...csuda izgalmas és igényes eszközök birtokosai lehettünk.
A reggeli kör és a hangszerek
Egyéni megoldási módok
4. A „fokosszékek”: a konduktorok szíve csücske. Rendkívül komplex eszköz:
Legfontosabb feladata - a zsámolyokkal karöltve – a tartásjavítás, az ülés stabilizációja, a korrekturák megelőzése és javítása...
...ortofunciós ülőhelyzetet biztosít, a gerinc egyenesen tartását segíti....
De remekül alkalmazható a mozgásfejlesztésben, akadálypályáknál, guggolós, előre hajlós , fellépős/térdhajlítós feladatoknál, járáselőkészítésnél, sőt járatásnál...
5. A zsámolyok lényege kulcsszavakban: minden fejlesztés alapja a stabil pozíció, ülő helyzetben se légy bizonytalan: egyenes ülés, egyenes tartás, lábak talpra tétele...
...és ügyességi játéknak, építősdinek sem utolsó
A zsámolyok további felhasználási módja a következő pontban látható...
6. A bambusz, ...és a kapott eszközök komplex felhasználási módjai
(Eszközök: taktikai rúd, téglakészlet, zsámolyok, fokosszékek, karika+ bambusz...)
Kulcsszavak, célok: járástanulás, izomerősítés, kitartás- járásbiztonság növelése, egyensúlyfejlesztés, egyéni állás-járás, akadálypályák, járás nehezített terepen, tartásjavítás, megfelelő lépéstávolság, fel-, le- és átlépés, akaratlagos térdhajlítás, nyújtás, feladatértés és –tartás tanulása...
„...én, magam mozgok, ügyesen...”
„...nem is rángat senki sem... ”
..a kéz ügyes, a láb ügyes, jajj ki ne nevess!”
...és megkísérlem: „a lehetetlent!”
7. Játszósziget-asztal és a homokozó szett + formák, hajók és „A” villa
A gyermekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat ezen eszközök megismerésébe is...teljes kihasználásuk, kipróbálásuk, összerakásuk (a villa) a tavaszra/nyárra vár...
A játszó asztal remekül alkalmazható szülinapok, ünnepek támaszaként is.
Izgalmas, kihívásokban gazdag élet a miénk, melynek ismeretlen része az unalom, ha magamat kifejezni finoman akarom… most, eszközeink gyarapodásával tovább bővül kalandjaink, lehetőségeink sora, az hiszem ezt tovább ecsetelnem szükségtelen. :)
Skaper Tamara
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése