A Fogyatékos Emberek Világnapja előtt néhány nappal Dr. György István kormánymegbízott okozott nagy örömet a iskolánk gyermekeinek, tanulóinak és dolgozóinak.
A kormánymegbízott az idei évben 7. alkalommal zenélt együtt Póka Egonnal és zenészbarátaival az „Adjunk a húroknak…! és a rászorulóknak is!” jótékonysági koncerten. Az örömzenélés kapcsán összegyűlt adományokat, az előző évekhez hasonlóan, kőbányai és kispesti gyermekek nyaralására, valamint a nehéz helyzetű és fogyatékos gyermekek javára ajánlotta fel.
Dr. György István, fontosnak tartva a fogyatékos gyermekek mind teljesebb társadalmi beilleszkedésének segítését, a koncertet megelőzően befolyt összegből a Kőbányai Komplex EGYMI növendékeit is támogatta. 2017. november 30-án 100.000 forint értékben nevelést-oktatást segítő fejlesztő eszközöket, játékokat, audio berendezéseket ajándékozott az intézménynek.
Az eseményen részt vett Kovács Róbert polgármester, a Kelet-Pesti Tankerületi Központ részéről Dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó Igazgató és Fehér Gyöngyi Szakmai Igazgató-helyettes, a Kőbányai Képviselő-testület részéről Marksteinné Molnár Julianna bizottsági elnök.
A nagylelkű adományt intézményünk Ulwila- módszerrel, tubafonon zenélő tanulóiból alakult zenekar egy örömzenéléssel köszönte meg. Az ajándékokat a gyermekek kitörő örömmel bontották ki és vették használatba.
Ezúton is köszönjük Dr. György István kormánymegbízott úrnak, hogy fontosnak tarja a fogyatékos gyermekek ügyét, érzékeny a problémáikra és adományával hozzájárult az intézmény még hatékonyabb és eredményesebb szakmai munkájához, és a gyermekeknek nagy örömet és élményt szerzett!
Némethné Varga Ibolya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése