2018. április 30., hétfő

„Se íze, se illata, se színe, mégis nélkülözhetetlen az élethez…” A víz hete az ÉA tagozaton: március 19-március 23-ig

Az Értelmileg Akadályozottak tagozatán a víz témahete március 19-től március 
23-ig tartott. 
A víz jegyében éltük meg ezt a hetet. (Bár a témahetet megelőzendő már elkezdődtek a csoportokban az előzetes munkák.) A téma feldolgozása nagyon átfogó volt. Számos vizes témát hirdettünk ki, melyből a csoportok szabadon választhattak olyat, ami számukra megközelíthető, szintjükön feldolgozható. Plakátkiállítással és vizes produkciókkal is készültek, demonstrálandó, hogyan is dolgozták fel az általuk választott vizes témát. Volt, aki a víz természetbeli előfordulásával foglalkozott, megfigyeltük a víz körforgását, kísérleteztünk és megfigyeltük a víz halmazállapot változásait, volt, aki összegyűjtötte a víz háztartásbeli előfordulását, felhasználhatóságát. Azt is megjelenítettük, hogy az emberi szervezet, igen nagymértékben tartalmaz vizet, sőt tudatosítottuk, hogy milyen fontos és nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás. A vizeink védelme, a civilizáció káros hatásai, a természetes vizek szennyezésének előfordulása is megjelent a plakátok között. A plakátokat egész héten csodálhattuk és a felnőttek anonim szavazhattak is, melyik a a számukra legérdekesebb, legeredetibb témamegjelenítés. Mozi délelőtt keretein belül többek között a vízi élővilágot is megtekintettük, a tanulmányi sétánk keretén belül (erről egy korábbi cikkben már olvashattunk a dél-pesti szennyvíz tisztítót látogattuk meg). A gyerekek láthatták, hogy miért is fontos a vizek védelme, a szennyezés elkerülése a környezetvédelmi nézőpont gyakorlása és a környezettudatos otthon - , háztartásvezetés. A produkciókat március 23-án, pénteken, a témahét zárónapján tekintettük meg. A rövid kis műsorok a plakát témájához szervesen kapcsolódtak, hiszen az osztályok egész héten az adott témával foglalkoztak. Versenyt hirdettünk (plakát szépségversenyt, produkció ötletességét tekintve), de ez csak névleges verseny volt…Mindenki nyert…A zsűri önmagát ismételve többször nyilatkozott arról, hogy nem tud dönteni, mindenki kimagasló színvonalon dolgozta fel a témát. A pénteki zárónapon nézhettük meg egymás bemutatóját, produkcióját, így még egyszer átismételve, összefoglalva miről is volt szó a héten. Egy nagy interaktív kvízzel is megfűszereztük ezt a napot, hogy még élvezetesebb legyen az együttlét!
A tanulók rengeteget tanultak, tapasztaltak ezen a héten, de ami még fontosabb láthatóan jól érezték magukat! A „fellépések” után mindenki ízesített vízzel csillapíthatta szomját és persze pótolhatta az izgalmak között kiizzadt vízmennyiséget. Hisz tudjuk, testünk 70 %-a víz és a balance-ra igenis ügyelnünk kell!
Némi személyes megjegyzés:
A téma feldolgozása nagyon sikeres volt és rendkívül széleskörű. A pedagógusok, asszisztensek és gyerekek egyaránt példaértékűen sokat dolgoztak a témahét ill. témanap sikeres megvalósulásáért. Konkrétan azt érzem nehéz leírni egy ilyen tartalmas hetet, mert minden nap, mindenki rengeteg élménnyel, tapasztalattal gazdagodott...A projekt módszer „bevetése” minden alkalommal nem kevés munkát és összefogást igényel, de az ÉA tagozaton ismét eredményesnek bizonyult.

Harman Judit, Sáfrány Flóra, Balatinczné Pandur Zsófia
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése