„Amikor az ember érzi, hogy úgy szeretik amilyen, amikor bizalmat és szeretetet tapasztal, akkor szíve mélyén táplálékot kap.”
/Jean Vanier/
Az idei tanévben a Kőbányai Zrínyi Miklós Gimnázium pályázatot a nyújtott be a Salva Vita Alapítvány és a Szerencsejáték Zrt. által létrehozott „Adj egy ötöst” érzékenyítő programra.
Céljuk az volt, hogy a gimnázium 10. d. osztályos tanulói személyes találkozáson és élményeken keresztül ismerkedjen meg fogyatékossággal élő fiatalokkal, továbbá, hogy személyes élményeiket a pályázat keretei között megosszák másokkal, mint jó példát, jó gyakorlatot.
Pályázni olyan alacsony költségvetésű, ötletes programtervvel lehetett, amely megvalósítása során az ép és a sérült diákok egyaránt jól érzik magukat, és amelynek keretében olyan program megvalósítására nyílik lehetőség, ahol a jó élmény életre szólóan megváltoztathatja a diákok hozzáállását, lerombolhatja előítéleteiket, melyek helyére az empátia és az odafigyelés léphet.
Nagy örömünkre szolgált, hogy ennek az érzékenyítő programnak a megvalósítására a mi intézményünk készségfejlesztő iskolai intézményegységét kérték fel partnerként.
A Zrínyi Gimnáziummal való együttműködésünk az utóbbi időben egyre aktívabb. 2015-ben a gimnázium tanulói aktív részt vállaltak intézményünkben az udvar egy részének gyepszőnyegezésében; 2017-ben a FLOW Egyesület "Kamaszodva kezet fogva" érzékenyítő programjában vettünk részt közösen; az idei tanévben pedig az "Adj egy ötöst" pályázat keretében szervezünk közös programokat. Mindezek mellett a gimnázium tanulói közül többen nálunk teljesítik az 50 órás közösségi szolgálat egy részét.
Az „Adj egy ötöst” program a 2018. szeptembertől – 2018. decemberig terjedő időszakban került megvalósításra, melynek keretében részt vettünk közös mozgásos tevékenységekben, hajókiránduláson; sütöttünk együtt mézeskalácsot, készítettünk egy közös karácsonyi műsort és jótékonysági rendezvényt szerveztünk, melynek bevételét iskolánk játszóudvarának fejlesztésére kívánjuk fordítani.
A lezajlott programok alapján készült és beküldött pályaművek közül egy szakmai zsűri által kiválasztott, legkiemelkedőbb 12 pályázat egyenként 400.000 Ft nyereményben részesül majd. Nem tudjuk, hogy a gimnázium pályázata a nyertesek között lesz-e. Reméljük igen. De azt tudjuk és érezzük, hogy mi már nyertünk. Hisz a hat alkalmas program során megélhettünk sok-sok vicces, felemelő, megható, felejthetetlen pillanatot. Tanulóink maradandó élményekkel gazdagodtak és figyelmet, elfogadást kaptak egy olyan közösség tagjaitól, akik nagyon fontosak lennének a számukra, de eddig arra, hogy ép kortársaikkal közös tevékenységekben vegyenek részt, csak kevés alkalmuk adódott.
Hisszük, hogy a gimnázium tanulói számára is pozitív élmény volt ez a néhány alkalom. Hogy maradandó élmény és tapasztalat volt számukra a sérült fiatalokkal való együttlét egy plakát bizonyítja, melyet ők készítettek. Ezen megjelennek az egyes események és megfogalmazódnak személyes gondolatok is, melyek zárszónak is kiválóan alkalmasak, hisz önmagukért beszélnek.
„ Azt szeretném, ha végre mindenki elfogadná a másságot.”
„ Ettől a pár alkalomtól megváltozott az egész évem.”
„ Ez alatt a fél év alatt valami újat és teljesen mást tapasztalhattam meg.
Fantasztikus gyerekekkel dolgozhattam együtt.”
„A program után sok élménnyel gazdagodtam és az életem átértékelődött.”
„ Nagyon élvezetem a programot, felejthetetlen élmény volt számomra.
Rájöttem, hogy ők többet adtak nekem, mint én nekik.”
„Ilyenkor jön rá az ember, hogy ők olyanok, mint mi, csak más adottságokkal rendelkezve.”
„Azt gondolom, hogy ezt az érzést mindenkinek át kellene élnie és megtapasztalnia, hogy a szeretet, a törődés, a figyelem milyen fontos is a hétköznapokban."
A közös programok, tevékenységek során a projekt
célja - a fiatalok érzékenyítése annak érdekében, hogy majd később, egy
sokszínű társadalom nyitott, elfogadó, felelősen gondolkodó és felkészült
tagjaivá váljanak - megvalósult. Ehhez azonban kellett a Zrínyi Miklós
Gimnázium és a Komplex EGYMI programban részt vevő dolgozóinak lelkes, odaadó,
fáradhatatlan és magas színvonalú szakmai munkája, amiért hálás köszönetem!
Némethné Varga Ibolya
intézményvezető
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése