2015. szeptember 10., csütörtök

A műfüves pálya avató ünnepsége

„Műfüves a focipálya, minden áldás szálljon rája!”


 Az MLSZ pályaépítési programjának keretében intézményünk udvarán elkészült egy műfüves pálya, melynek ünnepélyes avatására 2015. szeptember 10-én 15 órától került sor neves meghívott vendégek közreműködésével.

Bővebben:

 Az MLSZ pályaépítési programjának keretében intézményünk udvarán elkészült egy műfüves pálya, melynek ünnepélyes avatására 2015. szeptember 10-én 15 órától került sor neves meghívott vendégek részvételével és közreműködésével. 
 A rendezvényt Sípos Imre szavalata nyitotta meg, majd a megjelent vendégeket Szörényi Dániel 5. osztályos tanuló egy dallal köszöntötte. Ezután Némethné Varga Ibolya megbízott igazgató köszönetet mondott a pályázatot kiíró MLSZ-nek, a pályázó Önkormányzatnak és a megvalósításban részt vevő valamennyi partnernek, amiért egy ilyen szép, esztétikus, modern létesítménnyel gazdagodhattunk. Megköszönte továbbá azt a sok fenntartói és működtetői támogatást, ami biztosítja, hogy a hozzánk járó gyermekek esztétikus, biztonságos, modern környezetben, berendezési tárgyak között tölthetik mindennapjaikat, és olyan eszközökkel dolgozhatnak, melyek elősegítik optimális fejlesztésüket. 
 A tanulók köszönetét Szatmári Zsombor egy témához illő szavalattal, az értelmileg akadályozott tagozat pedig egy a nézők körében nagy sikert aratott tánccal fejezte ki. Ezután Vidó Levente műfüves pályára áldást kérő verse fakasztotta mosolyra, majd Hajagos Máté Európa bajnok freestyle bemutatója ejtette ámultba a közönséget. A szülők részéről Vámos László mondott köszönetet a fenntartónak és a működtetőnek az intézménynek nyújtott folyamatos támogatásért. 
 A rendezvényen került bemutatásra iskolánk új logója és jelmondata is. 
 A pálya avatásának jelképeként a nemzeti színű szalagot Kovács Róbert, Kőbánya Polgármestere, Dunai AntalOlimpiai bajnok, egykori válogatott labdarúgó, és az MTK labdarúgó csapatának játékosai (Hrepka Ádám, Poór Patrik, Gera Dániel) vágták el. 
 Az avatás után a gyerekek végre birtokba vehették az új létesítményt. A bemutató után iskolánk csapata az MTK labdarúgóival játszott 2x5 perc barátságos labdarúgó mérkőzést, majd az Éltes Mátyás Általános Iskola és Kollégium csapatával szintén 2x5 percet. Az MTK elleni meccsen csapatunkat Gyepes Gábor 25-szörös válogatott labdarúgó erősítette. 
 A rendezvényről a Kőbánya Tv, az Echo Tv (a tudósítás 2015. 09.10-ei 7.30-kor kezdődő híradó utolsó perceiben volt látható. A videó az interneten elérhető), és az MTK tudósítói is hírt adtak. 

A rendezvényen készült képek elérhetőek itt: 
http://mtkbudapest.hu/hirek/tobb-mint-sport-galeria-/2015-09-11-03-59-59

A rendezvényről készült videó megtalálható itt:
https://www.youtube.com/watch?v=KlYh-yhqEWM
Némethné Varga Ibolya

Megjelent vendégeinknek és a szülőknek köszönjük a részvételt!
Akik a jelenlétükkel emelték a rendezvény színvonalát:

Kovács Róbert                      Kőbányai ÖnkormányzatPolgármestere
Dunai Antal                           MLSZ részérőlOlimpiai bajnok, egykori válogatott labdarúgó
Radványi Gábor                    Alpolgármester
Dr. Pap Sándor                     Alpolgármester
Dr. Szabó Krisztián               Jegyző
Dr. Mátrai Gábor                   Humánszolgáltatási Bizottság vezetője
Marksteinné Molnár J.           Képviselőtestület tagja, az Intézményi tanács tagja
Dr. Horváth Tivadar               Budapest Főv. Kormányhivatala X. kerületi Hivatalvezető
Dézsi Tibor                             Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Vezérigazgató-helyettes
Hancz Sándor                        Kőbányai KŐKERT Nonprofit Közhasznú Kft Ügyv. Igazgató
Dobrai Zsuzsanna                  Polgármesteri Kabinet Vezető Titkár
osztály vezetője
Fehér Gyöngyi                       KLIK 10. Tankerület tanügyi referens
Szabó Ildikó                           KLIK 10. Tankerület pézügyi referens
Némethné Karbulák E           X. Kerületi Kormányhivatal
Tóth Istvánné                         Gazdasági referens
Sipos Imre                              Színművész- a Nemzeti, majd a Magyar színház Manager
 igazgatója
Gyepes Gábor                        23-szoros válogatott labdarúgó
Póth Diána                              többszörös magyar bajnok, Európa-bajnoki 4. helyezett
                                                     műkorcsolyázónő.
Hrepka Ádám, 
Poór Patrik,
Gera Dániel                            MTK labdarúgói
Hajagos Máté                         freestylefociEurópa bajnok 














 




  
  
  


  


  
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése