2016. május 31., kedd

2016. május 30., hétfő

Fővárosi Kulturális Fesztivál

2016. május 25-én intézményünk részt vett a Gyógypedagógiai Intézmények Fővárosi Kulturális Fesztiválján. A versenyen 6 produkcióval indultunk és nagyon szép eredményeket értük el.

Kiemelt Arany fokozatot szerzett versmondás kategóriában      
 Vidó Levente
 Szatmári Zsombor

Arany fokozatot szerzett drámajáték kategóriában:
  A tanulásban akadályozott alsó tagozat

Ezüst fokozatot szerzett
 Tánc kategóriában az értelmileg akadályozott tagozat
 Drámajáték kategóriában a mozgásfejlesztő csoport

Bronz fokozatot szerzett tánc kategóriában:
 A tanulásban akadályozott alsó tagozat

 Minden részt vevő tanulónak és felkészítő kollégának nagy szeretettel és örömmel gratulálok és köszönöm azt a sok időt, energiát és munkát, amit a produkciók betanításába és betanulásába fektettek!
 Szép szereplésünk jutalmaként az emléklapok, oklevelek, csokoládé mellett tárgyi ajándékokkal is gazdagodtunk. 
 Nagy öröm volt látni a produkciókat, a mosolygós, lelkes, boldog gyermekarcokat! Nagyon büszke voltam! Köszönöm az élményt!

 A produkciókat a szülők, a hozzátartozók 2016. június 15-én 16 órától tekinthetik meg intézményünkben. Várunk mindenkit szeretettel!




2016. május 23., hétfő

É. A. tagozat: rendhagyó anyák napja közösen, avagy hagyományt teremtünk…


 2016. május 2-án délután került sor a tagozat közös anyák napi ünnepségére. A gyerekek, a kollégáim és jó magam is hetek óta ennek a sikeréért dolgoztunk, és mivel nem volt ilyen közös ünneplésre még példa, nagy izgalommal tekintettünk a várva várt esemény felé.








Csodálatos élmény volt, mikor 15 órakor a szülők elé sétálhattam az aulába, és tömött sorokban kísérhettem a családtagokat, anyukákat, nagymamákat, apukákat, testvéreket a tornaterem felé. A gyerekek is meghatódtak és meg is illetődtek egy kicsit, de a sok próbának hála a műsor zökkenőmentesen zajlott és zajos sikert aratott. Számomra talán a legkedvesebb és legmeghatóbb pillanat az ajándékok átadása volt. 


Köszönöm minden résztvevő kollégámnak a fáradhatatlan kitartó munkát és időt, amit a műsor begyakorlására áldoztak. Köszönöm a szülőknek, rokonoknak, hogy ilyen sokan eljöttek és felejthetetlenné tették a gyerekek számára ezt a pillanatot! Reményeink szerint egy szép hagyomány megteremtésének lehettünk részesei.

Indre Mónika

2016. május 20., péntek

JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! EGÉSZSÉGMAJÁLIS A KOMPLEXBEN!!!!

Óriási a készülődés, óriási az izgalom! Nagyon-nagy szeretettel várunk mindenkit holnap a Kőbányai Komplex Általános Iskola Egészségmajálisára 10.00.-16.00.-ig!

Cím:

Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola
1107 Budapest, Gém u. 5-7.


2016. május 14., szombat

Boglártanya- Erdei iskola

 2016. március 30-tól április 01-ig a TA felső tagozata a Vértesbe utazott, erdei iskolába. Nagyon gazdag programban lehetett része a gyerekeknek.
 Szálláshelyünk Boglártanyán volt, mely azon túl, hogy kényelmes pihenőhely gyönyörű környezetben, egyben egy működő gazdaság is. Így többféle haszonállat (tyúk, nyúl, gyöngytyúk, sertés, szamár, ló) tartásába, gondozásába is bepillantást nyerhettünk. 
 Legnagyobb népszerűségnek Buján, a fehér puli örvendett. Volt, aki reggeli ébredés után pizsamában indult neki, hogy megkeresse és simogassa őt.
 Szállásunk melegéről is mi gondoskodhattunk. A fiúk egymással versengve próbálták kiérdemelni, hogy mehessenek fűteni. 
 Idén is megnéztük a Csákvárhoz tartozó Geszner- házat, mely a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány Központja. Itt nem csak a környék életközösségeit tekinthettük meg a diaporámákban, de foglalkozáson is részt vettünk.
 Az erdei iskola során voltunk ürgelesen, és aki jól figyelt, még rohangáló ürgéket is láthatott. A mezőn mi is futkároztunk és játszottunk egy nagyot. Péter bácsi- állandó kísérőnk, házigazdánk- hosszú túrára vitt minket a közeli erdőbe, ahol nagyon sok madarat, állatnyomot és növényt mutatott nekünk, valamint mesélt az erdő életéről. Délután halászati bemutatót tartottak nekünk.
 Az estéink sem teltek unalmasan. Első este csillagtúrán voltunk. Második este az elmaradhatatlan csillag-kereső játék következett. (Lényege: sötétben, elemlámpával, melyik csapat tud több, a réten szétszórt papírcsillagot gyűjteni.)
 Utolsó napunk sem telt kirándulás nélkül. Megmásztuk Csókakő várát. Útban hazafelé Csákvár cukrászdájában fagyiztunk.
Köszönetet szeretnénk mondani az Ürömért Egyesületnek, ill. elnökének Lökkös Attilának, akik támogatásukkal lehetővé tették egy rászoruló tanulónk számára a részvételt.
Szintén köszönet illeti a Viszló-Transzt és Viszló Piroskát, akik már második alkalommal támogatták jelentősen utunkat.
És nem utolsó sorban köszönjük a szervezést és lebonyolítást Baloghné Kovács Katalinnak!

Borsos Csilla

2016. május 10., kedd

TÁJÉKOZTATÓ A FŐVÁROSI GYÓGYPEDAGÓGIAI INTÉZMÉNYEK 3 NAPOS RENDEZVÉNYSOROZATÁRÓL

1)     Dimenziók 2016 Konferencia

A szakmai konferencia célja:
Bemutatni a fővárosban működő gyógypedagógiai intézményeknek tevékenységeit poszter, illetve kisfilm formájában. Serkenteni a gyógypedagógiai intézmények együttműködését, támogatni a hálózatba szerveződésének lehetőségét, valamint új tudásokkal gazdagítani, a társadalmi elvárásokra nyitottá tenni és fókuszba helyezni a jövő feladatait. Képet nyújtani a fővárosi sajátos nevelési igényű gyermekek és tanulók ellátásának formáiról, lehetőségeiről, valamint az intézményi innovációkról.

A konferencia ideje: 2016. május 23. 10:00-13:30
A konferencia helyszíne:
Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium
1145 Budapest, Mexikói út 60.

2)     Gyógypedagógiai Flashmob

A megmozdulás célja:
Láthatóvá tenni a gyógypedagógiai intézményeket, a bennük nevelkedő gyermekeket. Felhívni a figyelmet arra, hogy mások vagyunk, ezért másképp is kell gondolkodni rólunk: akár a törvényhozásban, akár a finanszírozás tekintetében különleges figyelmet kell kapnunk.
Megmutatjuk, hogy sokan, sokfélék vagyunk és színes kínálatunkkal sok társadalmi problémára nyújthatunk többfajta megoldást.

Időpont: 2016. május 24. 14.30
Helyszín: Hősök tere

3)     Gyógypedagógiai Intézmények Fővárosi Kulturális Fesztiválja

2016. május 25-én 42. alkalommal kerül megrendezésre ez a nagyszabású kulturális rendezvény, amelyen a főváros gyógypedagógiai intézményeiben tanuló sajátos nevelési igényű tanulók mutathatják be művészeti produkcióikat.
Helyszín:
Gennaro Verolino Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon 1121 Budapest, Hegyhát út 19.

Intézményünk 6 produkcióval indul a versenyen. 

Némethné Varga Ibolya

Júniusi hónapra EBÉDBEFIZETÉS:

2016. 05. 17. (kedd) 
08:30 - 16:30

PÓTBEFIZETÉS
2016. 05. 24. (kedd)
8: 30 – 16: 30


Kedves Szülők!

Kérem, jelezzék felém amennyiben a 8:30-tól 16:30-ig megadott időpont valamilyen oknál fogva gondot okoz Önöknek! Továbbá kérjük Önöket, hogy lehetőség szerint előre kiszámolt készpénzzel szíveskedjenek befizetni! Az étkezési határozatokon láthatóak a napi étkezési díjak.

2016. május 8., vasárnap

Aranyeső hullott ránk a Fővárosi atlétikai versenyen

 Intézményünk 2016. május 3-én részt vett a Fővárosi atlétikai versenyen, ahol kimagasló eredményeket értünk el. 

Eredmények: 

100m-es síkfutás:    Kecskés Magdolna                 I. helyezés
200m-es síkfutás:    Kecskés Magdolna                 I. helyezés
300m-es síkfutás:    Ersching Regina                     I. helyezés
1500m-es síkfutás:  Kákosy Olívia                         I. helyezés
Váltófutás:               Kecskés Magdolna                 I. helyezés
                                 Kákosy Olívia
                                 Ersching Regina                  
                                 Szabó Lívia
Súlylökés                 Makai Máté                            V. helyezés


 A síkfutásban I. helyezést elért tanulóink képviselik iskolánkat 2016. június 10-12-ig az országos atlétikai versenyen Zánkán. 
 A tanulókat a versenyre Ferenczi Elemér gyógypedagógus készítette fel. A versenyre való kísérésben Berényi Lászlóné gyógypedagógiai asszisztens volt a segítségére volt 

Kedves gyerekek!
Tiszta szívből gratulálunk az eredményeitekhez! Nagyon büszkék vagyunk Rátok! Köszönjük, hogy dicsőséget hoztatok iskolánkra és, hogy ekkora örömet szereztetek nekünk! Kívánunk Nektek eredményes felkészülést és sok sikert az országos versenyre!

                                                                             Némethné Varga Ibolya


 1500m síkfutás

 Váltó

 200m síkfutás


300m síkfutás

2016. május 3., kedd

Mossuk kezeinket...

De nem akármikor és akárhogyan! Május 5-én pontosan 10 órakor kezdjük sok ezer iskolással együtt, hogy részt vegyünk az egyidőben történő kézmosásoktatás Guiness-rekordjának megdöntésén.
Azért is mossuk kezeinket, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy nagyon sokat tehetünk egészségünk, környezetünk megóvásáért tiszta kézzel.

Aki szeretne többet megtudni, annak ajánljuk a projekt weboldalát.

2016. május 2., hétfő

Kezünkkel ténykedve ünnepeltünk a FÖLD NAPJÁN (április 22-én)

A Föld napján /ápr. 22-én/ lelkes gyerek-és felnőtt csapatok vonultak munkaeszközökkel, kerti szerszámokkal iskolánk udvarára. Kesztyűk, zsákok /köszönet a KŐKERTnek!/, lapátok, seprűk,
ásók, gereblye, locsolókanna a kezeken és a kezekben. Megtisztítottuk a ránk jutó kertrészt az esetlegesen bekerült hulladékoktól, szél hordta műanyag vagy papírdaraboktól.




A már korábban felásott földbe salátamagot, borsót vetettünk, hagymát duggattunk. A nagyobbak a kapával a földet húzták, az ügyes kis ujjak pedig a magvakat szórták, a hagymát ültették/csakis a bajusszal lefelé!/ Nagyon várjuk a friss tavaszi esőt,.mert nélküle sokat kell öntöznünk.

Segítetek?




Mivel a gyerekek és felnőttek többsége ezen a napon egy-egy szép, színes virágpalántával érkezett, ezeket  a növénykéket is beültettük a virágládákba vagy a virágoskert alkalmas helyeire-szintén közös munkával.  Még nem késő, csatlakozhattok!





Bizony, elfáradtunk! Porosak lettünk, az öntözés után még egy kicsit sárosak is. Többen nézték a kezüket, vajon lejön ez a feketeség róla?
Pihenhetünk egy kicsit, de aztán következik majd a gyomlálás, hiszen a föld kártevőket is terem,
melyektől  szintén óvnunk kell munkánk eredményét.
Izgatottan várjuk az elsőként előbújó kis növényt, s majd a termést!


Alföldy-Boruss Dezsőné (Kati néni)