2016. május 23., hétfő

É. A. tagozat: rendhagyó anyák napja közösen, avagy hagyományt teremtünk…


 2016. május 2-án délután került sor a tagozat közös anyák napi ünnepségére. A gyerekek, a kollégáim és jó magam is hetek óta ennek a sikeréért dolgoztunk, és mivel nem volt ilyen közös ünneplésre még példa, nagy izgalommal tekintettünk a várva várt esemény felé.








Csodálatos élmény volt, mikor 15 órakor a szülők elé sétálhattam az aulába, és tömött sorokban kísérhettem a családtagokat, anyukákat, nagymamákat, apukákat, testvéreket a tornaterem felé. A gyerekek is meghatódtak és meg is illetődtek egy kicsit, de a sok próbának hála a műsor zökkenőmentesen zajlott és zajos sikert aratott. Számomra talán a legkedvesebb és legmeghatóbb pillanat az ajándékok átadása volt. 


Köszönöm minden résztvevő kollégámnak a fáradhatatlan kitartó munkát és időt, amit a műsor begyakorlására áldoztak. Köszönöm a szülőknek, rokonoknak, hogy ilyen sokan eljöttek és felejthetetlenné tették a gyerekek számára ezt a pillanatot! Reményeink szerint egy szép hagyomány megteremtésének lehettünk részesei.

Indre Mónika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése