2018. október 16., kedd

Őszi kirándulás a Vadasparkba

 Tavaly ősszel csodás, hangulatos kirándulást tettünk a budakeszi Vadasparkba, azóta is vágyunk rá, hogy az élményt megismételhessük.
 Nem kevés izgalommal indult azonban az idei készülődés, mert a kiválasztott napra szeles-fagyos ítéletidő kerekedett. Hála buszsofőrünk rugalmasságának kaptunk egy esőnapot, és második nekifutásra, október 4-én gyönyörű, langymeleg őszi napsütésben vághattunk neki az útnak.
 Zsuzsa néni mindent megtett azért, hogy az élmény tudásszerzéssel is párosuljon: a buszút során idegenvezetői mikrofonnal a kezében sok érdekes dolgot mondott nekünk Budapestről, és az is kiderült, hogy a gyerekek is sok hidat, épületet ismernek fővárosunkban. Ő készített fel minket a vadasparki látnivalókra is: előre kidolgozott csomagot kaptunk tőle, mely felhívta a figyelmünket számos érdekességre az állatokkal, tanösvénnyel, játszóterek izgalmas háttérinformációival kapcsolatban, emellett érdekes kérdéssort is tartalmazott, melyre a nagyobbak ügyesen ki is nyomozták a válaszokat.
 Nagy meglepetést szereztek a Vadaspark dolgozói gyerkőceinknek azzal, hogy ajándék jegyeket kaptunk tőlük a Dínóparkba. Az életnagyságú, mozgó, hangot adó dinoszauruszszobrok még a nagyobb gyerekeket is lenyűgözték, a kicsik közül néhányan meg is ijedtek tőlük.
 Pillanatok alatt röppent el az ott töltött négy óra és rengeteg élménnyel, tudással gazdagabban érkeztünk vissza.
Varga Kinga


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése