2018. december 17., hétfő

Decemberi események a felső tagozaton

 A felső tagozatos tanulóknak december 7-én lehetőségük nyílt meglátogatni a közeli jégkorcsolyapályát. Ki ügyesebben, ki merészebben, ki még félénken próbálkozva, de valamennyi tanuló nagy-nagy örömmel és élvezettel próbálta ki ezt a téli sportot. 
 A következő héten, december 14-én az ünnepi hangulatot tovább fokozva a Vörösmarty-téri Karácsonyi Vásárba is ellátogattak a gyerekek. Megcsodálhatták a kézműves portékákat, megkóstolhatták a finom édességeket, de akadt olyan tanuló is, aki itt vette meg édesanyjának a karácsonyi ajándéknak szánt kézműves szappant.
 A tanulók kísérői mindkét alkalommal Ferenczi Elemér és Földi Bernadett gyógypedagógusok voltak.

Olajos Zsófi

2018. december 16., vasárnap

III. Országos Kölyöksportoló Nap


 December 7-én a III. Országos Kölyöksport Nap alkalmából a Csalogány intézménybe látogattunk, hogy sportolóink együtt zárják ezt a sikeres és hosszú évet.
 Együtt ünnepelt 7 intézmény, közel 50 Kölyök Sportolója, ép gyermekek egyesített partnerek, ifjúsági vezetők, szülők és felkészítők. Jelenlétükkel még színesebbé tették a napot a MetLife kollégái, az MSOSZ képviselői, Kállai Ildikó fitnesz-világbajnok és nem utolsó sorban a Mikulás.
 A Kölyök Sportoló Napon nem csak játékos akadálypályával vártak minket, hanem Pásztor Csaba komplex művészetterapeutának köszönhetően kézműves foglalkozáson is megmutatták a gyerkőcök tehetségüket. A fotósarokban pedig szuper fotókat készítettek a csapatunkról.
 Az egész éves kitartó, szorgos munkánkat pedig a Mikulás sok finom édességgel jutalmazta meg. Köszönettel tartozunk a nyíregyházi iskolák diákjainak a finomságokért, és a manógyárnak, akik becsomagolták és felszállították az ajándékokat. Köszönjük, hogy találkozhattunk a MetLife Mikulásával!
 Reméljük jövőre még többen ünnepelünk!

 A programra való kíséretért köszönettel tartozom Budai Tímea és Kocsisné Takács Andrea kolléganőimnek!
 Ezúton szeretnék köszönetet mondani a szülőknek, testvéreknek egyaránt, hogy rugalmasan, minden alkalommal aktívan részt vesznek a Kölyöksport programjaiban! 
 Lentner Nórának (Kölyök Sportoló Program koordinátora) köszönjük a sok programlehetőséget, melyekkel sokat gazdagodunk!
 A Kossuth Rádió péntek esti Sportvilág című adásában volt hosszabb összefoglaló a III. Országos Kölyök Sportoló Napról. Lentner Nóra és Kállai Ildikó interjúját az alábbi linken találják, az 50. perctől.



Pokol Barbara

Kölyök sportolók a vízben!

 November 11-én az úszás szakág vezetőinek köszönhetően a monori uszodában versenyeztek gyerkőceink. A kisebbek a tanmedencében, a gyakorlottabbak – Honyák Olivér és Honyák Eduárd - már abban a medencében mérették meg magukat, melyben a Világjátékokra készülő válogatott is versenyzett!
 Célunk, hogy a családok ne csak szurkolóként legyenek jelen a versenyeken, hanem résztvevőként is: Szőke Zina bátyja, Ármin segítő úszópartnerként próbálhatta ki magát, míg Kmetyó Márk és testvére, Dávid, ellenfelekként indultak a futamban. 
 A program végén örömmel és büszkén álltak a dobogóra és vették át az első úszóversenyen szerzett aranyérmüket.
 Köszönjük az élményt a szervezőknek, valamint a családoknak, hogy részt vettek a programon és csobbantak a gyerekekkel!

Pokol Barbara

2018. december 9., vasárnap

Meghívó Jótékonysági karácsonyi műsorunkra

Tisztelt Hölgyem, tisztelt Uram!

 Szeretettel Meghívjuk Önt az Adj egy ötöst! pályázat keretében 2018. december 19-én 17.00 órakor az Újhegyi Közösségi Házban  (1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.) tartandó Jótékonysági karácsonyi műsorunkra! 
 A műsor a  Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI, valamint a Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium közreműködésével valósul meg.
 A belépő jegy és a támogatói jegy megvásárlásával, valamint a támogató összeg bankszámlára történő utalásával Ön hozzájárulhat ahhoz, hogy a Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI játszó udvarát fejleszteni tudják.
 Szeretnénk, hogy az intézménybe járó speciális igényű gyermekeknek az iskolájuk udvarán lehetőségük legyen arra, hogy egy igazi játszótéren játszhassanak. Nagy segítséget jelentene az órák közti szünetek és a délutánok tartalmas eltöltésében, ugyanis jelenleg sajnos csak egy fészek-  és két hagyományos hinta áll a rendelkezésükre. A játszótér ugyanakkor nem kizárólag a szabadidő élvezetesebb eltöltését tenné lehetővé, hanem azt is, hogy a gyerekek fizikai állóképessége, mozgáskoordinációja, reakció- és térbeli tájékozódási képessége szinte észrevétlenül, játék közben fejlődhessen.

 A programra a jegyek elővételben megvásárolhatók az intézményekben, illetve a műsor előtt a helyszínen.
Számlaszám a támogatásokhoz: 11706023-21454813
Számlavezető: Civil Ifjúsági Kör Kőbányáért GAMEGÉM.  

Támogatásukat előre is köszönjük!


Október-novemberi sportesemények, eredmények

FODISZ Atlétika Verseny, 2018. október 09.

Budai Vivien 4. hely 100 m
Bojti Bence 8. hely 200 m
Kirsch Ádám 6. hely súlylökés
Tóth Milán 7. hely 300 m
Szabó Ella 3. hely 1500 m
Szabó Lili 3. hely 100 m




Látogatás a MTK MB I.-es csapat hazai mérkőzésein. 
A látogatások az egész évadban zajlanak.



Spar Marathon, 2018. október 06.
Résztvevők: Bojti Bence, Tóth Milán, Király Tamás, Gyulai Tamás, Vitányi László, Páyer Bianka




Magyar Labdarúgás Napja, 2018. november 26.
Megemlékezés iskolai szinten az MTK labdarúgó csapat tagjainak részvételével (Baki Ákos és Gera Dániel).


FODISZ Terematlétika Verseny, 2018. november 27.
Budai Vivien 2. hely futás, 3. hely távolugrás, kislabdahajítás
Tseng Woei Shiou 3. hely a futamban 40 m
Lázár Achilles 1. hely a futamban 40 m
Bojti Bence 2. hely a futamban 40 m
Radisz Szebasztian 4. hely a futamban 40 m


És egy kis ráadás, igaz, nem sport:
15 felső tagozatos tanulónk vett részt az Operettszínházban, ahol az Apáca-showt tekintettük meg.




Olajos Zsófi

Az 5. osztályosok Tolerancia-programja


 A 2018/2019-es tanévben is folytatódik a Tolerancia-program. A felső tagozatból az 5. osztályos tanulók örömmel vettek részt az első alkalmon, mely során a Harmat utcai Általános Iskolába látogattunk el.
 A szintén 5. osztályos tanulók nagy örömmel fogadtak minket. Először egy tornafoglalkozáson vettek részt a gyerekek, ahol játékos sorversenyek, különböző ügyességi- és labdajátékok váltották egymást. Ezt követően osztálytermükben kézműves foglalkozást tartott nekik a fogadó pedagógus, majd a tanulók előadták rövid énekes-táncos műsorukat, mellyel nekünk készültek. A gyerekek legnagyobb örömére a délelőtt végén finom sütikkel és teával vendégeltek meg bennünket.
 Amikor visszaértünk az iskolába, beszélgettünk az élményekről, tapasztalatokról; a tanulók nagyon jól érezték magukat a látogatás során, s izgatottan tervezgették, hogy ők milyen produkcióval lepjék meg az idelátogató gyerekeket.

Olajos Zsófi

2018. december 3., hétfő

Október 23-i színházi élmény a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Házban

Az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc osztályszintű megemlékezése után színházi előadásra hívták meg iskolánk tanulóit. Az előadást a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Házban nézhettük meg.  A Pesti Srácok című musicalt az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából adták elő a Pódium Színház fiatal színészei. A színházi előadást rendezte: Harsányi Gábor, Jászai Mari-díjas, érdemes művész. 
Ezen az esős napon, iskolabusszal, a bátrabbak BKV-val érkeztek az előadás helyszínére. A buszos kiruccanást mindenki nagyon élvezte. A tanulók ünnepélyesen, szépen felöltözve példamutatóan viselkedtek a színházteremben. Halkan és izgatott örömmel várták az előadást. 
Az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról szóló színházi előadás fiatal szereplőinek, hangulatos, dinamikus, szereplése, a fülbemászó betétdalok folyamatosan lekötötték tanulóink érdeklődését.

Kiemelten a nyolcadik kerületi pesti srácok elszánt, kitartó, és kemény küzdelméről, a szovjet birodalom katonái és az ÁVH elleni reménytelen küzdelemről szól a történet. A történetben szerelmi szálak is szövődtek. A színház nézőterén folyamatos volt az izgatottság és figyelem. A színes színpadképekkel és zenés előadással tarkított musical előadás kifejezetten a fiatal korosztály részére íródott. Az előadás során pozitív élményekkel gazdagodhattak tanulóink.

Honffy Réka






Januári hónapra EBÉDBEFIZETÉS:
2018. 12. 06.(csütörtök)
9:30 - 16:30

PÓTBEFIZETÉS
2018. 12. 11. (kedd)
9: 30 – 16:30

Kérjük Önöket, hogy megközelítőleg előre kiszámolt készpénzzel szíveskedjenek befizetni, mivel nem rendelkezünk váltópénzzel!