2018. december 9., vasárnap

Az 5. osztályosok Tolerancia-programja


 A 2018/2019-es tanévben is folytatódik a Tolerancia-program. A felső tagozatból az 5. osztályos tanulók örömmel vettek részt az első alkalmon, mely során a Harmat utcai Általános Iskolába látogattunk el.
 A szintén 5. osztályos tanulók nagy örömmel fogadtak minket. Először egy tornafoglalkozáson vettek részt a gyerekek, ahol játékos sorversenyek, különböző ügyességi- és labdajátékok váltották egymást. Ezt követően osztálytermükben kézműves foglalkozást tartott nekik a fogadó pedagógus, majd a tanulók előadták rövid énekes-táncos műsorukat, mellyel nekünk készültek. A gyerekek legnagyobb örömére a délelőtt végén finom sütikkel és teával vendégeltek meg bennünket.
 Amikor visszaértünk az iskolába, beszélgettünk az élményekről, tapasztalatokról; a tanulók nagyon jól érezték magukat a látogatás során, s izgatottan tervezgették, hogy ők milyen produkcióval lepjék meg az idelátogató gyerekeket.

Olajos Zsófi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése