2020. május 8., péntek

Induló cikksorozatunk fenntarthatóság témában


 Az ökoiskola keretein belül indítunk egy cikksorozatot az iskola blogján, kísérleti jelleggel, a tanév végéig. Ezeket a cikkeket az ökoiskolai munkacsoport tagjai fogják írni az ENSZ által elfogadott FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI CÉLOK szellemében /ld. fent/, az általuk kedvelt, ismert témákban.
 A csapatnak jelenleg 6 állandó tagja van. Közös bennünk, hogy mindannyiunk számára fontos a fenntarthatóság, és igyekszünk a háztartásunkat, környezetünket ennek szellemében alakítani, ezeket a célokat az életünk részévé tenni.
 Mivel mindannyian kreatívak, az újdonságokra nyitottak vagyunk, ezért nem határoztuk meg előre, hogy ki pontosan miről fog írni, hiszen naponta találkozhatunk új ötletekkel, próbálhatunk ki addig ismeretlen dolgokat.
 Terveink szerint minden cikk egy rövid bemutatkozással fog kezdődni a cikk írójától, melyből megtudhatjuk azt is, hogy miért pont azt a témát választotta, illetve milyen tapasztalatokkal rendelkezik az említett témában. A végén lesz egy beharangozó a következő cikk tartalmából. Szívesen fogadunk visszajelzéseket, észrevételeket, információkat írásainkkal kapcsolatban, és a felmerülő kérdésekre igyekszünk legjobb tudásunk szerint válaszolni.
 Reméljük, hogy iskolai közösségünkből /kollégák, szülők, diákok/ minél többen fognak érdeklődni blogbejegyzéseink iránt, mind információszerzési, mind ismeretterjesztési/ információ-megosztási célból.

 Az első témánk a vegán életmód, mivel mint látni fogjuk, ez a fenntartható fejlődési célok közül többhöz is szervesen kapcsolódik, így kiemelt fontosságú.

Dobos Erzsébet
Az ökoiskolai munkacsoport tagja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése