A tanulásban akadályozottak alsó tagozatán is megemlékeztünk a március 15-i forradalomról. A megemlékezést az iskolában kezdtük, egy rövid műsorral. A műsor elején, Berni néni röviden elmesélte a gyerekeknek, hogy mi is történt március 15-én, majd közösen meghallgattuk és elénekeltük a Himnuszt. Ezután következett a másodikosok gyönyörű előadása, akik több dallal is készültek számunkra, majd Marci elszavalt egy részletet a Nemzeti Dalból. Az iskolai megemlékezést egy rövid videóval zártuk, ahol a gyerekek megismerkedhettek többek között a forradalom résztvevőivel és a huszárok ruházatával is.
Az ünnepség azonban itt nem ért véget, felkerekedtünk, és közösen elmentünk a Kispesten található Kossuth szoborhoz. A szobrot mindegyik gyermek nagy ámulattal csodálta, majd mindegyik osztály egy-egy szál virágot helyezett el, ezzel megemlékezve a forradalom hőseiről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése