2017. április 28., péntek

Földmentő-akció!

 Fenntarthatósági Témahét keretében tematikus napot tartott április 26-án a Tanulásban akadályozottak alsó tagozata.
 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére, idén először a tanév rendjéhez igazítva valósult meg a program, melynek célja a Föld Napja üzenetének, a fenntarthatóság és a környezettudatosság témájának széles körű elterjesztése az iskolás gyerekek között.
 Gyakran  halljuk a globális felmelegedés, csökkenő energiakészlet, vízhiány, klímaváltozás kifejezéseket.  Ezek a veszélyek fenyegetik Földünket, ha gyorsan nem változtatunk szemléletünkön és magatartásunkon.
 A szemléletváltásra a gyermekek a legfogékonyabbak, épp ezért fontos, hogy már iskolás korban megismerjék a téma fontosságát, hiszen kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért. 

 Már a bevezető mese (Caillou víztakarékos) kapcsán is bebizonyosodott, hogy a gyermekeknek vannak ismereteik a témával kapcsolatban, tudják, hogyan kell például a vízzel takarékoskodni, mit kell tenni a légszennyeződés csökkentéséért. Mindezen információkat a mindennapi életbe is be lehet építeni, hogy rutinszerűvé válhassanak, s ne csak a "földmentő" projektnap során gyakorolhassák. 

 Csoportokat alkotva indultak a gyerekek a földmentő akcióra.  Öt állomáson teljesítették küldetésüket megszerezve egy- egy puzzle- darabot. 
 A fenntartHATÓSÁG állomáson az ökológiai lábnyom fogalmával ismerkedhettek meg rendkívül izgalmas példán keresztül, kiszámolva azt, hogy egy ebéd előállításához szükséges élelmiszer mennyi utat tesz meg, míg az asztalukra kerül. A tudatos vásárlásra ösztönözve megbeszélték, miért lenne jobb hazai termékeket fogyasztani, vásárolni? Mire figyeljenek még a vásárláskor? 

 A tisztíTÓban egy berendezett tóból halászhatták ki háló, gumikesztyű segítségével a szemetet, megvédve ezzel a tó élővilágát. Bátrabbak gumicsizmát is vehettek és bemerészkedhettek a tóba is. A víz fontosságáról, nélkülözhetetlen szerepéről, víztakarékosságról képek segítségével beszélgettek.

 A hulladék- szigeten a szelektív hulladékgyűjtés szabályait mese segítségével ismerték meg, majd gyakorolhatták a szelektálást is, a "Nem minden hulladék szemét!", "Tapossa laposra!" –vezérmondatokat jól megjegyezve.

 Az energiaspórolók termében beszélgethettek a megújuló energiaforrások jelentőségéről, hogy használatuk összhangban van a fenntartható fejlődés alapelveivel, vagyis alkalmazásuk nem rombolja a környezetet, ugyanakkor nem is fogják vissza az emberiség fejlődési lehetőségeit. Szélerőmű analógiájára szélforgót is készítettek. 

 A Kvíz- víz segítségével közösen összefoglalóan beszélték meg a téma fontosságát.


 Az egyes állomásokon puzzle-darabokat szerezhettek a jó munkáért, melyeket összerakva kék bolygónk mosolyát kaptuk jutalomként. A gyerekek sikeresen teljesítették földmentő akciójukat, köszönhetően a tagozaton dolgozó összes pedagógus, asszisztens példaértékű együttműködésének is. 
 Emlékként mindenki egy kék üveggolyóval, földünk szimbólumával távozott, remélve, nem felejtik, hogy már most  is sokat tehetnek a fenntarthatóságért, a föld védelméért!

„Nincs szükségünk többé hősökre, elég, ha végre valaki kiviszi az újrahasznosítható hulladékot.”
Banksy – festőművész aktivista

2017. április 24., hétfő

Nálunk járt a rendőrség!

 2017. április 20-án, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának a szervezésében, iskolánkba látogatott a rendőrség. A program célja a bűnmegelőzési ismeretek bővítése, megerősítése volt.
 Előadáson, beszélgetésen vehettünk részt - két korcsoportba bontva -, valamint kipróbálhattunk bizonyos védőfelszereléseket, eszközöket, ujjlenyomat vételi technikákat is.
 A gyerekek nem csak az utóbbiban voltak nagyon érdeklődők és aktívak, de a beszélgetés során is sokat kérdeztek. Megtanulhatták, hogyan vigyázhatnak értékeikre, mit kell tenni, kit kell értesíteni, ha az utcán vagy bárhol ellopják az értékeinket, hogyan előzhetik meg, hogy egy szórakozóhelyen illegális szereket keverjenek az italukba, és mit jelentenek a forgalomirányító rendőr jelzései.
 A program sikerét az is mutatja, hogy az előadás végén feltett kérdésre, hogy kik szeretnének majd rendőrök lenni, ha felnőnek, minden gyerek lelkesen jelentkezett. 
 Mind a diákok, mind a tanárok részéről, nagyon hasznosnak találtuk ezt a délelőttöt. Köszönjük a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának!

Borsos Csilla, Udvardi Katalin







2017. április 21., péntek

"Énekelj a Földért"

 Iskolánk csatlakozott az „Énekelj a Földért” kezdeményezéshez, amit a Föld napja alkalmából szerveztek április 21-én.
 “A zene egy csodálatos eszköz, amelynek segítségével az emberi társadalom, a természet és a bolygó számára is fenntartható és tisztességes világkép követésére irányítja a figyelmet és arra, hogy megtaláljuk azt az utat, amely egy szebb jövőbe vezet bennünket.” Ez a hitvallása Bagdi Bellának, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnökének,  aki megírta és elénekelte a „Gyújts egy gyertyát a Földért” című dalt. Ezt a dalt énekelte el együtt, jelképesen a Föld, a természet színeibe -kékbe, zöldbe, barnába- öltözve iskolánk összes tanulója.
 Ezzel a megható közös énekléssel hívtuk fel a diákok figyelmét a környezetvédelemre és egy fenntartható életmód, gondolkodásmód mellett való elköteleződésre.

Nagy lelkesedéssel készültek az eseményre, melynek terméke itt látható:





Pokol Barbara

2017. április 20., csütörtök

Ismét Vértesboglár!

 2017. április 10-12-ig ismét Vértesboglárra látogattunk, erdei iskolába. Bár már harmadjára voltunk itt, de vendéglátónk, Péter bácsi (Balázsi Péter) - és persze a környék is - mindig tartogat újdonságokat számunkra. És a hajnali, önkéntes állatetetés, szintén megunhatatlan!
 Első nap Vál- völgye felé vettük az irányt, ahol felültünk a vál-völgyi kisvasútra. A gyerekek nagy örömére még a mozdonyt is kipróbálhattuk.
 Innen Vértesboglárra indultunk, ahol elfoglaltuk a szállást, elrendezkedtünk és megtanultunk ágyneműt húzni.
 Délután nagyot sétáltunk a mezőn - ürgét, madarakat, növényeket lesve - és megnéztük a tanya állatait is. Buján, a fehér puli, már régi ismerősként üdvözölt minket.
 Vacsora után sem értek véget a programok, mert éjszakai túrára indultunk. Néhányan kicsit megszeppentek - időnként sikongattak -,ahogy egymásba kapaszkodva vonultunk a teliholdtól megvilágított, recsegő ágakkal teli erdőben. Nagyon izgalmas volt!
 Másnap, reggeli után egy hosszabb túrára indultunk, ahol ismerkedtünk növényekkel, madarak hangjával, versenyt futottunk a dombra és megtudtuk, honnan kapta nevét a Fáni-völgy. A bátrabbak megkóstolhattak egy növényt is, amitől rövid időre szúrós kristályok keletkeztek a nyelvünkön. Felmerült a gondolat, hogy ilyet kéne vinni az iskolába is!

 Délután, a túrától kifáradva, még volt erőnk Elemér bácsival focizni, a tanya állatait etetni, a fűben futkosni. Azután egy nagyon szórakoztató előadást nézhettünk és hallgathattunk a bagoly fiókák életéről.
 Este következett - minden kirándulásunk elmaradhatatlan programja - a CSILLAGKERESŐ. Ilyenkor csapatokban, elemlámpával kezünkben rohangászunk a tök sötétben (egy kijelölt területen) és a fűben elszórt csillagokat gyűjtjük.
 Másnap, ebéd előtt Péter bácsi megmutatta madárhálóit, valamint azt, hogyan történik egy madárgyűrűzés. Azt is megtudhattuk, hogy Magyarországon évente kb. 200 ezer madarat gyűrűznek meg.
 Ebéd után, fájó szívvel, de indulnunk kellett haza. Még útba ejtettük Székesfehérváron a Bory-várat, ahol egy feladatlap segítségével vettük számba a nevezetes szobrokat, tornyokat, festményeket.
 A program lezárásaként az Országalma mellett fagyiztunk egy nagyot. A buszon hazafele megállapítottuk, hogy állatetetéssel, mezőn ürgék lesésével, az erdőn csavarogva egy hetet is el tudnánk tölteni Vértesbogláron!

 Köszönjük a sok-sok segítséget Viszló Andrea tanárnőnek és családjának, Viszló Piroskának és a Viszló-Transznak, akik már harmadik alkalommal támogatták jelentősen utunkat!

Borsos Csilla

2017. április 12., szerda

Tojásszüret

 A néphagyomány szerinti húsvéti szokások -locsolkodás, locsolóversek tanulása, tojásfestés- mind jelen voltak az ünnepet megelőző időszakban a tanulásban akadályozottak alsó tagozatának hétköznapjaiban.
 Mégis a legönfeledtebb, legvidámabb pillanatok a tojáskeresés percei voltak. A nyuszi -illetve annak önjelölt helyettese- rengeteg apró csokitojást rejtett el a gyerekek számára a nagy udvaron. Kicsik és nagyok egymást segítve, együtt keresték és egy nagy közös tálba gyűjtötték a tojáskákat, amin aztán becsületesen megosztoztak. Szívmelengető volt látni a hatalmas izgalmat, örömöt, és azt, hogy mennyire figyelmesek, segítőkészek voltak egymással szemben kicsi gyerekeink.
 Mindenkinek bőségesen jutott a finom csokoládéból, sőt ha karbantartónk, Szabolcs bácsi szemfüles, egy-két jól elrejtett kis csokitojás még őrá is vár kinn az udvaron! :)




2017. április 10., hétfő

Digitális Témahét

 A digitális eszközhasználat a mindennapjaink szerves része. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére első alkalommal került megszervezésre iskolánkban a Digitális Témahét 2017. április 3-7. között.
 A felső tagozatos diákok figyelmét elsősorban a digitális világ veszélyeire hívtuk fel. Érdekes, tanulságos kisfilmeket néztünk, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel hosszasan beszélgettünk a témáról.
 Gyakoroltuk az email küldés- fogadását, valamint tantárgy pedagógiai játékokat játszottunk az interaktív táblán, mely során sok sikerélménnyel gazdagodtak a gyerekek.
 Osztályszinten plakátokkal készültünk:
  5. osztály: Digitális eszközök
  6. osztály: A számítógép szerepe az életben
  7. osztály: A számítógép fejlődése
  8. osztály: Netezz biztonságosan! Safebook
 Munkaközösségünk bízik abban, hogy diákjaink nem lesznek a „digitális világ áldozatai”.
 Az alsó tagozat digitális projektnap formájában csatlakozott a Témahéthez. A legkisebbek az okostáblán oldottak meg játékos fejlesztő feladatokat. A 3.-4. osztály Mátyás király udvarába tekinthetett be: Power Point segítségével ismerkedtek Mátyás király életével, youtube-on kerestek Mátyással kapcsolatos történeteket, majd meséket dolgoztak fel a számítógépen az internet segítségével.
 Bár a digitális eszközök napi szinten megjelennel oktatásuk során, a gyerekek különösen élvezték, hogy ezen a napon félretehették a könyveket és minden feladatot digitális formában oldhattak meg.

Pokol Barbara, Oláh Orsolya


2017. április 7., péntek

Próbák között -győztesen!

 Hinné-e valaki, hogy értelmileg akadályozott gyerekeket vonz, lelkesít a versenyzés, a felkészülés, sok-sok tanulás, aprólékos gyakorlás, erős koncentrálás, minduntalan újrakezdés?
 A Kőbányai Komplex Általános Iskola tanulóiból évről évre képződik egy csapat, akik részt vesznek egy kifejezetten rájuk szabott tanulmányi versenyen, idén már a XXXIII. Koncz Dezső Tanulmányi Versenyen.
 A tél vége felé járva megkezdődik a házi versenyre való felkészülés, amely öt elméleti   vagy gyakorlati tevékenységi kört, sőt sportot is magába foglal. A tanulandó, gyakorlandó anyag terjedelmes, szerteágazó, minden kavarog eleinte. Mit is kell beszereznünk? Hol találunk bőrművest, akitől maradék bőrt kérhetnénk?  Ki árulja azt a megnevezett zsineget, amire szükségünk lenne?
Kapunk-e pénzt arra a bizonyos konyhai kisgépre, amivel dolgoznunk kell?  Ki miben ügyes? Hogyan osszuk fel a feladatokat? Mikor is tudunk gyakorolni, hogy az ne menjen a tanórák rovására?
Közben azért haladunk az ismeretek elsajátításával, egyre merészebbek gyermekeink a bordásfalon, ugrószekrényen, bátrabban kezelik a labdát.
 Kikristályosodik, ki az az öt növendék, aki csapatot alkotva összehangoltan, egymásra figyelve, egymást segítve nevezhet a fővárosi versenyre, hogy ott tanúságot tegyen a megadott témakörben szerzett ismereteiről, vágjon, ragasszon, süssön-főzzön, ültessen, énekeljen, interaktív táblán dolgozzon, és esetleg zsinórlabdázzon.
 Elérkezvén a „nagy nap” /ez évben: ápr. 5./, csúcsosodik az izgalom, amikor elindul  az ötfős csapat egy póttaggal kiegészülve egy másik SNI-s gyerekeket foglalkoztató intézménybe, ahol mindenki tudása, képessége legjavát adja majd. Az idei versenyt a Dió Általános Iskolában rendezték egész napos program keretében. Nem gondolnánk, hogy  milyen lendületesen, kitartóan, mekkora állóképességgel vették a gyerekek az akadályokat. Azután szívdobogva vártuk az eredményhirdetést, hiszen az első három helyezett jut tovább, és  mehet az országos versenyre!
 Immár harmadik éve őrzi iskolánk igazgatói irodájának vitrinje a vándorkupát. Három éven át sikerült elnyernünk ezt a nagy megtiszteltetést!
 Megelőző évek nyereményeként már eljutottunk több gyönyörű város  intézményébe a legjobbakkal is megmérkőzni, így élveztük Veszprém, Hajdúböszörmény, Békéscsaba, Hódmezővásárhely gyógypedagógiai intézményének vendégszeretetét. Két évvel ezelőtt Békéscsabán elértük országosan is az első helyet! Most májusban az Északi- Középhegységben Girincsre készülünk, az országos fordulóra.
 Azon a napon -ha minden jól megy-, iskolánk kisbusza majd kigördül a Gém utcából kedves, lelkes gyerek és felnőtt integetők jókívánságai között. Hazaérkezve másnap-hiszen ez a forduló kétnapos-boldog, büszke szülők fogadnak majd minket a kapuban. Ekkor már a sok szép élménnyel gazdagodva valóban mindenki nyertes. És akárhogy is ezt a kitűnő teljesítményt az ő gyermekük érte el!
 Most ennek az eseménynek még előtte vagyunk, de rajta leszünk, hogy Kőbánya e tekintetben is ismertté váljon országszerte!

Alföldy-Boruss Dezsőné Kati néni

Az aranycsapat: Tóth Szilvia, Lesku Evelin, Pázmándi Dóra, Hommer Bence, Budavári László, Vitányi László, Pálfi Ildi néni és Alföldy Kati néni

Az előző évek versenyeiből.



Májusi hónapra EBÉDBEFIZETÉS:
2017. 04. 19. (szerda)
09:30 - 16:30
PÓTBEFIZETÉS
2017.04.25. (kedd)
9: 30 – 16: 30



Kérjük Önöket, hogy lehetőség szerint előre kiszámolt készpénzzel szíveskedjenek fizetni!