2019. november 27., szerda

Parlamenti látogatás


2019. október 14 - én látogattunk el a Parlamentbe, mely Magyarország, a magyar demokrácia egyik legfontosabb jelképe. A Készségfejlesztő Iskola 9-10., 11. c. és 12.c csoportjaival vettük úticélul az Országházat, a nemes idea pedig, Zádori Ági néni nevét dicséri, aki mindig jobbnál jobb külső programokkal, tanulmányi kirándulás ötletekkel áll elő. Ezen a napon nagyon jó időnek örülhettünk, ennyire nyárias őszi időt már rég érezhettünk. A Kossuth téren a metrót elhagyva, lazán, de elegánsan, pólóban, derékre kötött pulóverrel hatalmas sétát tettünk a Parlament körül. Megcsodáltuk ezt a patinás épületet, megbeszéltük kik dolgoznak itt és mivel is foglalkoznak. Az Országházat őrző tisztekre és kőoroszlánokra is felfigyeltünk. Csodás szoborparkot tekintettünk meg minden idők legnagyobb magyarjaival. A foglalt időpontra már a térfelszín alatti Látogatóközpontba mentünk, ahol becsekkolás és minden egyes táska, leellenőrzése után bejutottunk és megkaptuk a fülhallgatókat, melyen keresztül a csoportos tárlatvezetést hallgathattuk meg. Már az is óriási élmény volt, hogy fülhallgatóval követtük idegenvezetőnket. Gyönyörű folyosókon keresztül, a díszlépcső tetejére feljutva kupolacsarnokot csodálhattunk meg. Az uralkodói hatalmi jelképeket is megcsodálhattuk: a Szent koronát, a jogart és az országalmát is megnézhettük, majd a nagy magyar királyok szobrai körben mind felsorolásra kerültek. Volt, akit fel is ismertünk. Eljutottunk a felsőházi társalgóig és a felsőházi ülésteremig. Itt arra is fény derült, hogy hol szoktak a képviselők, miniszterek fontos az egész országot érintő rendeleteket elfogadni, jelentős minden állampolgárt érintő törvényeket hozni. Lefelé egy gyönyörű lifttel utaztunk. Végül megtekintettük a földszinti nagyon érdekes kiállítást is, ahol a Parlament megtévesztően valóságos és arányhű kicsinyített mása is helyet kapott.
A Tanulmányi utunk nagyon sok új ismeretet hozott a diákok életébe, megismerkedhettek a Ház történetével, építészetével és a benne található műalkotásokkal, felfrissíthették tudásukat a Szent koronával és a koronaékszerekkel kapcsolatosan.  Hogy mindenki figyelt-e? Azt gondolom igen, a másnapi röpdolgozat furfangos, néha becsapós kérdéseire nagyon sok jó válasz született.
De azt vajon tudja-e a Kedves Olvasó, hogy miért ferde a Szent Koronán található kereszt. A Látogatásunk alkalmával erről is szó esett, de erről most hosszú lenne értekezni 😏 ellenben számos helyen olvasni erről, legendák lengik körbe a ferde kereszt esetet.
Javaslom, akinek ideje engedi, olvasson utána, akár itt ↓ :
Jó szórakozást hozzá!:

  
blog cikk Forrásai: 




Harman Judit







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése